2016. 04. 22.

Kötelező akadálymentesítés

Július 1-jén lép hatályba a svájci Bundesamt für Verkehr iránymutatása, ami az akadályménesítés szempontjait részletezik. Az egyik nagy feladat: 2024-re a távolsági vonatok esetében óránként és irányonként legalább egy akadálymentes járatot kell biztosítani.


A Bundesamt für Verkehr iránymutatása szerint, amely július 1-jén lép életbe, előírja, hogy a vonatkozó törvényeknek megfelelően legkésőbb 2024-ig jelentős előrelépést kell felmutatni az akadálymentesítésben a svájci vasutaknak. Az egyik kézzelfogható előírás szerint ekkor a távolsági forgalomban óránként és irányonként legalább egy akadálymentes vonatot kell tudni felmutatni. De nem csak ez a cél, hanem az is, hogy megújuljon az utastájékoztatás is.
Az akadálymentesítés nem csak a „klasszikus” fogyatékkal élő utasok számára fontos, hanem azok számára is, akik életkoruknál fogva már nehezebben mozognak. A minél hosszabb életkilátással rendelkező társadalomban ez kiemelt fontosságú feladat. Az alacsonypadlós járművek persze nem csak a fogyatékkal élők számára jelentenek előnyt, hanem szinte mindenkinek, legyen szó akár gyerekkocsival vagy éppen nagy csomaggal utazók is profitálhatnak ebből. A jó minőségű vizuális és hangos utastájékoztatás pedig a helyismerettel nem bíró utasok számára is komoly segítséget jelent.

Az SBB számára elsősorban a régebbi, EW IV-es és UIC Z koscikból kiállított vonatok akadálymentesítése jelent majd feladatot

Az új iránymutatás rögzíti, hogy a távolsági forgalomban pontosan milyen részarányban kell majd az akadálymentes utazási lehetőséget biztosítani. Ez főleg az SBB-t érinti és azokon a vonalakon, ahol nem közlekednek majd az új emeletes vagy egyszintes motorvonatok. Elsősorban az EW IV-es vagy hagyományos UIC Z kocsikból álló vonatok esetében kell majd a járműpark tekintetében előrelépést produkálnia az SBB-nek, ugyanis itt az akadálymentesítéshez megfelelően átalakított jármű vagy új beszerzésű kocsi szükséges. Az akadálymentesítési kötelezettség alól egyetlen kivétel lesz: a billenőszekrényes vonatok által kiszolgált viszonylatok, ahol az átalakítás a járművek sajátosságai miatt nem lehetséges.

Az ICN-motorvonatok kivételt jelentenek majd, ezeket a járműveket – speciális kialakításuk miatt – nem kell akadálymentesíteni

A július 1-jén életbe lépő feltételrendszer szerint az akadálymentességet a határokat átlépő vonatok esetében is a svájci előírások szerint kell biztosítani, azonos formában a belföldi járatokkal. Ez elsősorban a Németországba és Olaszországba kijáró S-Bahn-szerelvényeket érinti majd. A döntés elvileg alapvetően kedvező hatással lesz majd a határokon átnyúló közlekedést biztosító járművek beszerzése során.
A meglévő járművek akadálymentesítésével 2023 végéig kell végezni, míg az utastájékoztató rendszerek és a feliratok megfelelő módosítására már ebben az évben sort kell keríteni.

A távolsági vonatokon a belföldi és a nemzetközi forgalomban 2024-től óránként és irányonként legalább egy akadálymentes járatot biztosítani kell majd
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.