2016. 08. 18.

Csehország: állami támogatás a regionális közlekedéshez

Elfogadta a cseh kormány a közlekedési tárca és 14 régió között született megállapodást: ezzel biztosítják a regionális vasúti közlekedés pénzügyi hátterét 2020 és 2034 között.


A cseh közlekedési minisztérium és a 14 kerület – nagyjából a magyar megyéknek megfelelő közigazgatási egységekről van szó – között megállapodás született, ami szerint biztosított lehet a regionális vasúti közlekedés finanszírozása a 2020-tól induló 15 éves ciklus során is.
A megállapodás szerint az inflációhoz kötött mértékben járul hozzá majd a kormány a regionális közlekedéshez: mindegy egyes koronához 0,3 koronával járul hozzá a tárca. A mostani megállapodás felváltja a még 2010-ben született egyetértési nyilatkozatot, aminek keretében egy nem kötött ajánlatot tett a szaktárca, miszerint éves szinten 2,6 milliárd koronával támogatja a térségi közlekedést tíz éven keresztül. A mostani megállapodásnak köszönhetően ez az összeg nőni fog, éves szinten 2,9 milliárd koronát kapnak majd a kerületek.
Az állami támogatást azonban feltételhez is kötik: legalább munkanapokon napi négy pár vonatnak kell közlekednie az adott vonalon – cserében viszont nem kell kötelező jelleggel megpályáztatni a közszolgáltatást az adott vonalra, nem szükséges bevonni új szolgáltatót sem a cseh szaktárca támogatásának elnyeréséhez. Ezzel próbálja meg helyzetbe hozni a ČD-t az állam, amely a távolsági közlekedésben komoly versenynek van kitéve – talán így a regionális forgalomban nem kell akkora küzdelemre felkészülnie az állami vasúttársaságnak.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.