2016. 08. 22.

Rövidít a HKX

December óta közlekedik napi két pár vonat Hamburg és Frankfurt am Main között a HKX gondozásában. Ám a magánvasútnak úgy néz ki, nem jött be a hosszabbítás: augusztus végétől megszűnik a frankfurti járat.


Decemberben, a menetrendváltással indult el a HKX napi két pár, Frankfurt am Mainig hosszabbított vonata. Ám a Kölntől Frankfurtig való hosszabbítás nem jött be a cégnek, így augusztus 29-ével megszünteti ezeket a járatok az operátor.
A döntés hátterében a vonatok kihasználatlansága volt. Carsten Carstensen, a cég vezetője úgy fogalmazott: nem tudják felvenni a versenyt a Köln és Frankfurt között a nagysebességű pályán közlekedő ICE-járatokkal, amelyek kerek egy órával gyorsabbak a HKX járatainál. A magánvasúti gyorsvonatok a Rajna bal partján közlekedtek illetve még közlekednek, Kölntől délre menetrend szerint az egykori szövetségi fővárosban, Bonnban; majd Koblenzben és Bingenben megállva jutottak el a Majna-parti metropolisz főpályaudvarára. A kihasználtság csekély mértékét alátámasztja az is, hogy a vonatok nem álltak meg Mainzban, a térség kormányzati központjában. A vonatok Frankfurt felé csütörtökön és hétfőn délben indultak Hamburgból; ellenkező irányban pedig csütörtökön és szombaton reggel indultak Frankfurtból. Többbek között a nem túl előnyös időbeli fekvés sem tette vonzóvá a járatokat.
A HKX részéről úgy fogalmaztak: elsősorban a Hamburg és Köln közötti vonatközlekedésre kívánnak koncentrálni.
A HKX a sokáig húzódó üzemkezdet óta sem tudja az eredeti céljait teljesíteni. A magánvasúti szolgáltató eredetileg az ÖBB Transalpin-motorvonatainak betétkocsijával szerette volna felvenni a forgalmat, ám ezek nem készültek el és kérdéses, hogy valaha láthatjuk-e őket forgalomban? Korábban a Netinera-csoporttól bérelt kocsikkal, jelenleg pedig a Bahn-Touristik Express a járműveket biztosító partnerük.
A magánvasút a DB-vel is együttműködött, ám augusztus végével ezt a megállapodást is felmondták, nem fogadják el szeptembertől a DB által kibocsátott jegyeket. A 2015 februárjában megkötött megállapodás szerint a vonatok regionális vonatként kerültek besorolásra a DB-nél és ezeket a jegyeket elfogadták a járatokon. Ám szeptember 1-jétől már csak a HKX saját jegyeivel lehet utazni a vonatokon. A kérdés az az, hogy így milyen utasszámbeli változásokat produkál a magánvasút?

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.