2017. 01. 18.

A Siemens tendert nyert?

Sajtóhírek szerint az ÖBB a Siemenstől vehet akár 200 új villamosmozdonyt is. A még 2015 végén megjelent tender összesen 750 millió euró értékben kereste a gyártókat a különböző típusú járművekhez.






A Die Presse értesülései szerint az ÖBB mozdonytenderén a Siemens lehet. A tender utolsó szakaszában ugyanis ők maradtak állva, a források szerint a többi pályázóval szemben. Magát a tendert még 2015 őszén írta ki, akkor 2017 és 2020 közötti forgalomba állításról volt szó – az idei üzemkezdet azonban egyelőre erősen bizonytalannak tűnik. A kiírás részleteit és a vásárlandó típusokat részletesen már ismertettük a tenderkiírásáról szóló írásunkban.
A tender keretében először keretszerződés születik majd a gyártóval vagy gyártókkal – egyelőre kérdés, hogy ebből mennyit is hív le az osztrák vasút? A keretszerződés maximálisan 200 mozdonyra szól.
A tendert, amely elsősorban a tehervonati mozdonyok beszerzését tartja fontosnak, még az akkori ÖBB-vezér, a mai szövetségi miniszterelnök, Christian Kern favorizálta. Az ÖBB nem kommentálta a híreket a folyamatban lévő beszerzési eljárásra hivatkozva.
Az ÖBB korábban már nagyon komoly beszerzésekre szerződött a Siemensszel: a neves osztrák járműgyártókat is magáénak tudó konszern szállította a CityJet és a Railjet-szerelvényeket, de szintén a Siemens építette az ÖBB mára meghatározóvá vált mozdonycsaládjait, a Taurusokat és a Herkuleseket is. Ezeknek köszönhetően pedig az osztrák állami társaság megkerülhetetlen piaci szereplővé vált Közép-Európában, ha vontatás-szolgáltatásról van szó.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.