2017. 03. 16.

Stadler-mozdonyt vesz a HVLE

Újabb sikert könyvelhet el a Stadler Rail: nem olyan régen vette át a Vossloh vasúti üzletágát, de máris komoly sikerek kapcsolódnak az alapvetően valenciai központú szervezeti egységhez: ezúttal ugyanis a német piacra sikerült betörni az EURODual mozdonyokkal.


A Vossloh, illetve most már Stadler Rail UKDual gépét már ismerhetjük a 2016-os InnoTransról: a teljesértékű dízel és villamos mozdonynak tekinthető jármű komoly szakmai érdeklődést keltett, alighanem a brit siker eredménye az, hogy a sokáig csak maketteken mutogatott európai változatot (a brit űrszelvénynél nagyobb kontinentális űrszelvényre szabott mozdonyt) most sikerült eladnia – ráadásul mindjárt tíz darabot rendelt a Havelländische Eisenbahn a típusból.
A Stadler-csoport közleménye szerint a HVLE tíz, hattengelyes, németországi konfigurációjú mozdonyt vásárol majd a hozzájuk tartozó teljeskörű szervízszolgáltatással együtt. A mozdonyok a 15 kV 16,7 Hz-es váltóáram mellett 25 kV 50 Hz-ről is tudnak működni, hogy többek között az egykori NDK egykori kísérleti üzemének szánt Rübelandbahn vonalán is közlekedhetnek a mozdonyok.
A finanszírozásban a Deutsche Anlagen-Leasing, a DAL nyújt segítségek a HVLE-nek.


A sajtóközlemény idézi Iñigo Parra, a Stadler Valencia vezérigazgatójának szavait is, aki szerint a beszerzés nagyon fontos mérföldkő, hiszen eddig Európában még nem sikerült eladni az EURODual mozdonyokból. Ráadásul egy olyan piacon sikerült szerződést kötni, amelyet hagyományosan ural a Siemens és a Bombardier, mint az egykori neves német mozdonygyárak (így többek között a Krauss-Maffei vagy éppen a Henschel) utódjaként.
A HVLE szerint a megrendelőknek igénye van a nagyteljesítményű, hattengelyes mozdonyok iránt, mert így a vonatok tömege és hossza is akár a maximumig növelhető. A dízelüzemet pedig elsősorban nem vonali vontatásra, hanem az első és az utolsó „mérföldekre”, a vonatok összeállítására, iparvágány-kiszolgálásra használnák fel. A gép dízelüzemben 2800, villamosüzemben 5200 kW teljesítményre képesek.
A Havelländische Eisenbahnt 1892-ben alapították és jelenleg a tíz legnagyobb vasúti árufuvarozó cég között tartják számon Németorszában. A teherszállítás minden szektorát lefedi, infrastruktúraüzemeltető leánycége pedig a társaság eredeti saját vasútvonala (Berlin-Spandau–Berlin-Johannesstift) mellett az elstali rendezőpályaudvart is üzemelteti. A cég jelenleg harmintcöt különféle teljesítményű mozdonyt üzemeltet és a HVLE a teherszállítás fő letéteményese a Blankenburg (Harz) és Rübeland között húzódó Rübelandbahn villamos üzemének. A vonal egykor az NDK kísérleti vonala volt, ahol a vasúti közlekedés és a 25 kV-os, ipari frekvenciás vasútvillamosítás lehetőségeit vizsgálták.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.