2017. 06. 01.

Gasztrobloggerek az étkezőkocsiban

A Deutsche Bahn AG-nál fontos szerep jut még mindig a fedélzeti gasztronómiának, igaz, ezt láthatóan igyekeznek a prémiumtermék, az ICE-vonatok fedélzetére korlátozni, miközben a sima IC-k esetén már alig-alig van teljesértékű étkezőkocsi forgalomban és a régi IR-bisztrókat is keresni kell. A nyári étlapot ezúttal ráadásul egy gasztroblogger segítségével állították össze – úgy tűnik, hogy Vágási Feri és a MÁV-START után a DB AG is „beszáll az internetbe'”.


Öt új szezonális étellel várja az éhező utazókat a Deutsche Bahn a nyár során az étkezőkocsikban. Egészen pontosan júniusban és júliusban lesznek biztosan elérhetők a nyári étkek, amelyek közül kiemelte a mediterrán narancsos csirkét a vasúttársaság, amelyet a kölni gasztrobloggerek, Sacha és Torsten Wett receptje alapján készítenek el.

A bárányhúsból készült húsrudak a tavasz folyamán bejöttek a DB-nél, így lett folytatása a gasztrobloggerekkel való együttműködésnek

A vasúttársaság szerint magánál az étkezésnél többet kell adni az utasoknak és különleges ételeik sorát már a tavasz végén elkezdték, ezek kiválasztásába pedig bevonták a legismertebb „civil szakácsokat”, gasztrobloggereket is. Az eddigi sikerek alapján döntöttek amellett, hogy a tavaszi kísérletet folytatják és immáron a nyári akció fő tételévé teszik a bloggerek által kitalált étkeket. A narancsos csirke is szerepelt már az étlapon és az utasok megkedvelték, emiatt maradt a kínálatban az étel, ráadásul a könnyű fogás kiválóan illik a nyári időszakhoz – mondta Alexander Thies, a fedélzeti szolgáltatásokért felelős vezetője a DB Fernverkehrnek.

Így fest a mediterrán narancsos csirke
(forrás: DB AG)

Korábban, áprilisban és májusban a müncheni Dorothée Beil is hozzájárult az étlapokhoz, augusztusban és szeptemberben pedig a hamburgi Sarah Kaufmann fogásai kerülnek a kínálatba – ez bizonyára komoly visszhangot vált majd ki. Az ősz a nürnberg Petra Hola-Schneider étkeivel telik majd, az év végét és a menetrendváltást pedig a hernei Sachsa Suer kreatúriái jelzik majd. A sorban az utolsó gasztroblogger étkeit pedig jövő év elején ismerhetjük megj, ekkor a hamburgi Oliver Wagner főz majd az utasokra.
Az ételek kiválasztásánál szempont volt a szezonális alapanyagok használata és az, hogy valami újat mutassanak az utasoknak. Az augusztus vegán „fő étel” pedig minden tekintetben újdonság lesz a vasúti gasztronómiában, mert ilyet még nem kínáltak szezonális akció középpontjaként a vaspályákon – állítja a DB AG.
Hozzáteszik azt is, hogy minden eladott szezonális főfogás után 10 centet a Bergwaldprojekt e.V. kap majd, akik a természeti értékek megőrzésért küzdenek az alpesi tájakon. Valamennyi szezonális étel receptjét elérhetővé teszi a vasút a www.bloggerinfahrt.de oldalon, az aktuális étlapok pedig a DB Fernverkehr tematikus aloldalán böngészhetők.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.