2018. 01. 22.

Bombardier Flexity, avagy a bécsi D sorozat

Ha finoman akarunk fogalmazni, akkor sem az első alkalom, hogy bemutatja a Wiener Linien az új villamostípusát: a Bombardier Flexityje a D sorozatjelzést kapta a „keresztségben”, az első példány pedig már a simmeringi főműhelyben futja a próbaköröket. Ennek okán mutatta be a szakmai sajtónak a közlekedési cég (ismét) az új villamost.


Elkészült és a próbaköreit rója, egyelőre még a simmeringi főműhely területén belül a Wiener Linien első Bombardier Flexity villamosa. A cég rendszerében D sorozatúként jelölt, 301-es pályaszámú kocsi még a tavalyi év végén hagyta el a Bombardier helyi üzemét Wien-Donaustadtban, majd került át a megrendelő műhelyébe, ahol a végszerelést végezték. Néhány nappal ezelőtt pedig el is készült a villamos, amely így elkezdheti a hatósági engedélyek megszerzéséhez szükséges próbafutásokat.

Próbafutáson – egyelőre még a főműhely zárt próbapályáján próbázik az új villamostípus első képviselője

A jármű rendszereinek „élesztése” után azok alapos tesztelése a próbafutások célja, ezen túlmenően pedig az, hogy 2018 végére a típus megbízhatóan működjön, hiszen ekkor szeretnék forgalomba állítani majd az első példányokat – magyarázta Günter Steinbauer, a Wiener Linien ügyvezetője a sajtó képviselőinek. Eddigre kell végezni az első olyan villamosvezetők típusismereti képzésével is, akik a napi forgalom mellett kollégáik számára is át tudják majd adni az új típus sajátosságaival kapcsolatos ismereteket.

A járművezetők képzése is zajlik, a kocsikat 2018 vége felé szeretné először utasforgalomba adni a Wiener Linien

Az utastér látszólag tágas, bár összességében a „másfeles” és a kettes ülések alighanem szűkek lesznek két utas számára, a dobogók közötti folyosó szintén nem segíti az utasok jó eloszlását

A Wiener Linien büszke a sok babakocsis és kerekesszékes helyre, valójában azonban „csak” tanultak a lehetőségekhez képest erősen túlszékezett ULF-ek belső kialakításából
(fotók: Johannes Zinner / Wiener Linien)

Mint arról korábban írtunk már: a Wiener Linien legalább 119 villamos szállítására vonatkozó keretszerződést kötött a Bombardierrel, legfeljebb pedig összesen 156 kocsit hívhat le a közlekedési cég. A 24 éves karbantartási időszakot is magában foglaló szerződés értéke 562 millió euró. A kocsik 34 méter hosszúak, 2,4 méter szélesek és 211 utast szállíthatnak majd. A belépő padlómagasság 215 milliméter a sínkorona felett. Az utastérben két kerekesszékes vagy nyolc babakocsis utas utazhat majd.
A Wiener Linien az elmúlt időszakban nem először mutatja be a sajtónak az új villamostípust – és biztosak lehetünk benne, hogy a forgalomba helyezés előtt nem most hallunk a típusról utoljára. Tény, hogy jó két évtized után vásárol teljesen új járműtípust a bécsi közlekedési cég, de lassan már választási kampányokat idéző mennyiségben mutatják be, adják át az új kocsi első példányát, miközben az utasforgalomban való megjelenés még nagyon is távol van, a jelenlegi tervek is 2018 végéről szólnak. Néha az az érzése az embernek, hogy a várospolitikusok bizonygatni szeretnék létjogosultságukat a sok megjelenéssel, aminek szakmai tartalma nem igazán van és PR-értéke is meglehetősen kétes, ha túltolják a megjelenések számát. Mindazonáltal érdeklődve figyeljük mi magunk is az új járműtípus sorsát.
Lételemük a szereplés. Balról jobbra: Günter Steinbauer, a Wiener Linien ügyvezetője; Ulli Sima, a tömegközlekedésért is felelős városi tanácsnok és Christian Diewald, a Bombardier Austria vezetője
(fotó: Johannes Zinner / Wiener Linien)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.