2018. 01. 23.

Csak egy kép – Találkozó a Margit hídnál

Hamarosan végre csak elérkezik az idő, hogy átvegyék a hatalmat a Budapest és Esztergom közötti vasúti pályán a villamos motorvonatok. Ennek okán érdemes azon elmerengeni, hogy a lassacskán beérő felújítási projekt tulajdonképpen majd' tíz éve ért az első látványos szakaszához: az Északi összekötő Újpesti vasúti híd felújításához. Ebből az időből hoztunk ezúttal egy különleges, ám akkor mégis teljesen hétköznapi találkozóról készült képet.



Tíz évvel ezelőtt, 2008-ban kezdődött az Északi összekötő Újpesti vasúti híd felújítása. Az érhető okok miatt teljes kizárással járó vágányzár kapcsán számos ötlet merült fel a közlekedés fenntartása kapcsán, hiszen addigra a Desiro-motorvonatoknak köszönhetően jelentősen megnőtt a vonal utasforgalma. A jelentős ingázóforgalmat pedig kezelni kellett és az nem volt megoldás, hogy Óbudától pótlóbusz hozza be a népet a belvárosba. Ehelyett a MÁV-START és a BKV szakemberei egy régi megoldást elevenítettek fel: visszatértek a MÁV(-START) vonatai a HÉV vágányaira.


Az esztergomi vonatok ugyanis a híd felújítása, illetve cseréje idején – néhány, a reggeli csúcsban közlekedő vonattól eltekintve – Esztergom és Budapest, Margit híd között jártak. A dízelüzemű vonatokat a HÉV-esek nem engedték be a Batthyány térig vezető alagútba (eredetileg gondolkodtak egy ilyen megoldáson), a felszínen lévő csonkavágányon, a régi Margit híd állomás utolsó maradékán fordultak a személyvonatok. A járatok nagy része Desiro volt, az ekkor még hébe-hóba előforduló Usgyikat nem szerették: lomhaságuk mellett a lassú utascsere is gond volt, így nem szívesen engedték be őket a sűrűn közlekedő zöld szerelvények közé.
Mai felvételünk a vegyes üzem első napján, 2008. június 21-én készült: a Batthyány tér felé a 1145+773+1146 pályaszámokat viselő MX/A motorvonat ereszkedik az alagútba; mellett pedig a MÁV-START 6342 014-es számú Desiroja egy másik egység társaságában várja az indulást a felszíni vágányon.
Az üzemvitel itt alapvetően zökkenőmentes volt: a mozdonyvezetőt és a vonatkísérőt a MÁV-TRAKCIÓ és a MÁV-START adta; a HÉV felségterületén, Óbuda és Margit híd között pedig pilótaként egy HÉV-es motorvezető is utazott a vonatok vezetőállásán. A félóránként-óránként közlekedő MÁV-os személyvonatok pedig kiválóan elfértek a HÉV-ek között a Kaszásdűlő, illetve Aquincum állomás és Margit híd közötti szakaszon, gondot mindössze az állandó, 5-6 perces késés okozott, ami miatt magukat a HÉV-eket is elverte a jó MÁV-os szokás szerint nem számottevő késés.
Érdemes még arra is kitérni, hogy emiatt a terelés miatt rendbehozták, de sajnos a felsővezeték maradékától is megszabadították az Óbuda MÁV-állomásra vezető összekötővágányt, így azok az elképzelések, amelyek szerint a HÉV-ek közül némelyik felmenne Óbudára, egyelőre esélytelennek tűnik.
A teljes híd- és vágányzár 2008. szeptember 22-éig tartott, de a vonatok utána is felbukkantak a HÉV-vágányokon: 2009-ben sok hétvégén ide terelték az esztergomi vonatokat a hétvégén teljes kizárás mellett végzett munkák miatt.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.