2018. 03. 03.

Ingázó Halbik

Komoly visszatérésnek lehetnek a vasút környékén megfordulók szemtanúi a napokban: szorosabban vagy lazábban, de a 40-es vonal vágányzárához kapcsolódóan ismét előkerültek, előkerülnek a használt német vezérlőkocsik és a beszerzésük után sok évvel, leszámítva egy rövid, átmeneti jellegű időszakot, ismét arra használja őket a MÁV-START, amire eredetileg is valók.



Az időzítés egészen parádés, már ami az üzembe helyezéseket illeti, hiszen a 40-es vonal budapesti-érdi szakaszának rekonstrukciójával majdnem egyidőben tértek vissza a halberstadti vezérlőkocsik a MÁV-START hálózatára abban a formában, ahogy azt eredetileg a németek is megálmodták. Igaz, a kocsitípus jó évtizede jelen van már Magyarországon, eleddig egy-két kósza kivételtől eltekintve csak húzva közlekedtek és kerékpárszállító kocsiként, de most, felújításuk után végre arra használja őket a vasúttársaság, amire igazán valók.
Előbb azonban tegyünk egy kis kitérőt: a járműtípus nem „echte NDK-s kocsi”, bár a járművek alapjai kétségtelenül a DR halberstadti főműhelye által gyártott személykocsik voltak. Az 1990-es évek elején azonban a DR-nél feleslegessé vált kocsikat a wittenbergi főműhely és később mások is, vezérlőkocsivá alakították át, mert ezekre viszont szükség volt. A kocsik java része az NDK-s, 36 érpáros kábel mellett a korszerű, időmultiplexes, univerzális ingavonati vezérlést is megkapta, így az erre felkészített mozdonyokkal is közlekedhettek ingavonatként, a vonat közepébe szinte bármilyen, átmenő vezetékkel rendelkező kocsi bekerülhetett, igaz, jobbára ezek modern emeletes kocsik voltak, ha nem éppen Halberstädterek („y-Wagen”) vagy Silberlingek („n-Wagen”). A motorvonatok beszerzésével azonban az ezredforduló után a betétkocsik mellett a vezérlőkocsik is feleslegessé váltak és egy részüket a DB Regio eladta – a MÁV-START-nak, illetve akkor még a MÁV-nak.

A 26-os vezérlő a régi ingaüzem idején, 2013. március 24-én a 40-es vonalon


A magyar fél a távvezérlési módot nem alakította át a kocsikon, inkább a mozdonyokat alakította megfelelőre, így született meg a V43 3000-es sorozat, mai jelzéssel 433-as sorozat. A gépek ismerik a ZWS-t, újfajta kontrollert kaptak és elméletileg ingavonatként közlekedhettek a használt német kocsikkal. Elvileg, mert a gyakorlatban erre ritkán került sor, egy idő után pedig – kerékproblémák miatt – hivatalosan sem közlekedhetett tolt vonatként halberstadti kocsi Magyarországon.
A „Cirmosok” mellett a TRAXX-ok is képesek a ZWS-re, így ezek forgalomba állásával ismét felmerült, hogy vezérlőkocsiként közlekedjenek a járművek, akár az InterCity-vonatok élén-végén is, de ebből sem lett végül semmi, eltekintve pár csendes próbálkozástól.

A 826-os vezérlőkocsi érkezik a szolnoki járműjavítóból 2017 tavaszán

Az első próbamenetek egyike a 826-os vezérlőkocsival és a 431 232-essel az élén 2017 tavaszán. A felvétel Rákos állomáson készült

A 2018-as év elején azonban ismét felbukkantak a halbis ingák – úgy IC-ként, mint személyvonatként. A budapesti elővárosban TRAXX tolja őket a G43-as viszonylaton, innen FLIRT-eket nyertek ki a fordakészítők más vonalak számára, március közepétől pedig a Z30-as viszonylaotn bukkannak majd fel az ingavonatok. Az mondjuk kérdés, hogy a nyári balatoni forgalmat hogyan bírják majd a lomhább, mozdonyos vonatok a korábbi fürge motorvonatokkal szemben.

A felújított vezérlőkocsik orra markánsabb megjelenésű lett a sárga kontrasztfelülettel

A felújított vezérlőkocsik oldalnézete. A sárga kontrasztfelület mellett a klímaberendezés megújult járművek különös ismertetőjegye

A felújított vezérlőkocsik a betétkocsikhoz hasonló belső színvilágot kaptak

Az újonnan és ismételten üzembe helyezett vezérlőkocsikat előbb alaposan felújították: ennek első példányai között van a Bybdtee 826-os számú kocsi: a munkákkal még 2017. április 7-én készültek el Szolnokön, majd számos próbamenet következett az ingavonati üzem ismételt felvétele előtt. A mérések után visszakerült Szolnokra a jármű, időközben pedig elkezdték a 825-ös felújítását is. A munkák során tárcsafékes forgóvázat kaptak a járművek, a vezetőállás klímaberendezést kapott, a külső megjelenésük markánsabb és kontrasztosabb lett. A nyáron már kerékpárszállító kocsiként közlekedtek a járművek a Balaton partján. Az ingavonati üzemüket a tél során indították be, előbb a pécsi IC-kkel, majd a budapesti elővárosban is megjelenve ezekkel a járművekkel. A jövőben azonban a felújított vezérlőkocsik mindegyike Nagykanizsán kezdi meg életének újabb szakaszát.

A pécsi IC-k ingás közlekedése a 40-es vonal rekonstrukciója miatt egyelőre csak átmeneti állapotot jelentett

A halbis ingavonatok az elővárosban FLIRT-eket váltanak ki, a nagyobb kapacitású vonatok azonban lomhábbak a fürge motorvonatoknál, ennek különösen a nyári időszakban lesz majd jelentősége a menetrendszerűség tekintetében

A halbis-TRAXX-os ingák fő feltalálási helye a Z30-as viszonylat lesz március közepétől
(fotók: Pordán László)

Halász Péter, Pordán László

1 megjegyzés:

  1. Persze az elővárosból kell kinyerni az elővárosi kialakítású Flirteket, még véletlenül sem a győri, veszprémi vagy egri gyorsakból.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.