2018. 05. 07.

Új hét, új járat: demózott a 11-es villamos Bécsben

Reményteljesen indult a hétfő reggel a bécsi Kaiserebersdorf városzrészből bejáróknak: ez még nem éles üzem ugyan, de már „megsétáltattak” egy villamost a 11-es viszonylaton. A tervek szerint 2018 második felében 2019 nyarán induló régi-új járat egy régi problémát orvosol, igaz, átmenetileg: továbbra is sokan szeretnének elérni az U3-as metró hosszabbítását. Elkapott pillanatok és hírháttér a hajtás után - frissítve új információkkal 2018. május 11-én.



A kályhától indítva a kérdést: Bécs egyik legnagyobb alapterületű kerülete a 11., ezen belül is szinte már alvóvárosnak számít Kaiserebersdorf. A hetvenes-nyolcvanas évek lakásépítése során viszont mintha elmaradt volna az, amit ma már rutinból játszanak el Bécsben, hogy tudniillik előbb épül metró a kukoricásba, mint hogy benépesül lakókkal az új negyed. Kaiserebersdorf kapott egy falu szélén megálló és sokáig ritkásan járó S-Bahn viszonylatot (S7), illetve maradt a maratoni villamosozás az U3 Simmering nevű végállomásáig - nagyjából 15-20 perc, de akkor még mindig a város szélén vagyunk. A hosszú vonalat a 71-es villamos szolgálta ki 2012-ig, melynek belső végállomása a Schwarzenbergplatzon volt - bár közel a belvároshoz, közösségi közlekedési szempontból mégis kicsit a senki földjén, itt csak villamosra lehet átszállni. Ráadásul a belső szakasz szinte párhuzamos volt az amúgy is átszállási kapcsolatként elért U3-as metróval, így a Stadtpark környékére kétféle úton is el lehetett jutni, de a bécsi Főpályaudvarra vagy akár a 10., 12. kerületekbe már csak átszállásokkal.
A Wiener Linien 2012. decemberében húzott egy merészet, és megvariálta a vonalakat: a 71-est visszavágták a Zentralfriedhofig (peremidőszakban a Fickeystrasse kocsiszínig), hosszabbítva a másik oldalon a Ringen át a Börséig; míg az Enkplatzon végállomásozó 6-ost vitték ki Kaiserebersdorfba - mondván, a város egyik legzsúfoltabb villamosának számító 6-os egyébként is olyan kapacitással üzemel, ami passzolna a 71-es külső szakaszához. Üzemviteli és utasszám-matematikai szempontból ez biztosan jól nézett ki papíron, de a gyakorlat némileg vegyesebb képet mutatott - sajnos bejött az, amitől anno mi is tartottunk (lásd alábbi keretesünket), és mindkét vonal nagyon zavarérzékeny lett. Szinte azonnal megindult a mozgolódás a 11. kerületi lakosság körében, hogy betétjáratot indítsanak az Enkplatz és Kaiserebersdorf között. Ez logikus lépés lenne, hiszen a kérdéses viszonylaton (Bécsben szinte kivételes módon) végig zárt pályán közlekedik a villamos - azaz a 6-os és 71-es vonalak zavarérzékenysége egy „belvárosból importált úri huncutság” a 11. kerület nézőpontjából. A Wiener Linien végül engedett a nyomásnak, a 2017-es szavazáson pedig 14000-nél is több szavazatot kapott az új betétjárat; a legnépszerűbb számozás a 11-es volt, melynek vannak is bécsi hagyományai - igaz, erre épp nem járt az eredetileg a Duna partján végigfutó 11-es villamos.

Bejött a papírforma
Ezt írtuk 2012-ben a 71/6 átszervezés kapcsán: „Érdemes azt is megjegyezni, hogy a 6-os villamos már csak a jelenlegi hosszúsága miatt is rendkívül zavarérzékeny járat. Favoriten városrészben zsúfolt utcákon haladnak a viszonylat járművei, a Reumannplatz környéke pedig csúcsidőben kicsit kaotikus. A villamosok menetrendje rendszeresen felborul kisebb-nagyobb mértékben, és ez a zavarérzékenység nem tesz jót Kaiserebersdorf kiszolgálásának, amely az egyetlen villamosvonalat leszámítva csak autóbuszokkal érhető el a város többi része felől.”
Ez sajnos be is jött abban az értelemben, hogy a még hosszabb hatos értelemszerűen nem lett megbízhatóbb. Favoriten utcái továbbra is zsúfoltak, évek óta építési terület okoz zsúfoltságot a Gudrunstrasse Ostbahn alatti aluljárója környékén (itt egyébként a villamos is kedvezőbb,a közúti forgalomra kevésbé érzékeny vonalvezetést kap majd), az utasszám sem csökkent az új, közvetlenül elérhető úticélok és átszállási kapcsolatok megjelenésével (például a Gürtel déli szakasza korábban 71+18 megoldással volt a leggyorsabb, ma a 6-os közvetlen eljutást kínál). A „hosszú 71-es” is romlott menetrendszerűségben - saját tapasztalat, hogy munkanap délutáni csúcsban szinte gyakrabban borul össze a menetrend, mint nem. Mindkét viszonylatnál könnyen előállnak 10-15 perces követési lyukak az Enkplatznál Kaiserebersdorf felé, ami gyorsan zsúfoltsághoz vezet. A mostani egy lépés a jó irányba, de az Enkplatz–St. Marx–Rennweg szakasz utasait bizonyos értelemben (sőt, néha szó szerint is) az út mellett hagyja a Wiener Linien. Célszerű lett volna a máshol is felvetett módon az üzemszerűen nem használt St. Marx hurokig behozni a 11-es viszonylatot, akár csak csúcsidei jelleggel is. Újítási javaslatként beadjuk, aztán meglátjuk...
Frissítés, 2018. május 11.: Amint időközben kiderült, St. Marx hurok nem lesz, de helyette egy másik, Simmering felől nehezen megközelíthető környékre közvetlen elutást biztosít majd a 11-es.

És hogy miért is írunk erről most? Bár a 6/11 kettős végállomáshoz szükséges további vágányok kiépítését még nem kezdték meg az Enkplatz körzetében, május 7-én a 131-es villamoskocsival szerveztek egy demonstrációs célú utat a meghívott vendégeknek - ennek indulását kaptuk el spontán módon az Enkplatz hurokban.

Frissítés, 2018. május 11.: Amint olvasóink felhívták rá a figyelmet (utólag is köszönjük!), a bemutatóúttal egy időben a Wiener Linien fontos módosításokat jelentett be az eredeti tervhez képest, az alábbiak szerint.
  • A 11-es hivatkozott szakasza változatlan, de nem az Enkplatz lesz a végállomás, hanem a mostani 6-os és 67-es vonalán közlekedve az Otto-Probst-Platzig közlekedik majd az új járat.
  • A 71-es visszatér a gyökerekhez, azaz Zentralfriedhof, 3. Tor helyett újra Kiaserebersdorf lesz a végállomás. Ennek megfelelően Kaiserebersdorf végállomást fogják bővíteni, hogy a két járat (71, 11) járművei elférjenek majd.
  • A 6-os villamost visszavágják és nem lép át keleti irányban Favoriten (X.) kerülethatárát, hanem a Hauptbahnhof-környéki új lakónegyed déli végében lesz az új hurokvégállomás, az Absberggasse-Puchsbaumgasse környékén.
  • Megszűnik az U1-es metró déli szakaszának átadása miatt tavaly szeptemberben amúgy is felére rövidült 67-es villamos, helyét a fentiek szerint a 11-es veszi át
Egyik szemünk sír, a másik nevet, de ez szokványos az ilyen projekteknél. A még hosszabb 11-es alapvetően jó ötlet, a X. kerület déli részét csak a 15A autóbusz kötötte össze úgy-ahogy Simmeringgel, ártani biztosan nem fog az új járat. Cserébe viszont szinte biztosan nagyon zavarérzékeny viszonylat jön létre, tehát Kaiserebersdorf annyit lép előre, hogy egy, délutánra szokás szerint összeboruló követésű viszonylat (6) helyett kettőt (11, 71) kap. Valamelyik csak jön majd... A 6-os viszonylatnak viszont jót fog tenni a rövidítés, és az útvonal-rövidülés miatti érdeksérelem is limitált, mivel a 6-11 átszállás közös peronos lesz.

A Wiener Linien vázlatán az új 11-es eredetileg tervezett vonalvezetése, és a 6-os régi-új végállomása
(grafika: Wiener Linien)

Itt pedig a legújabb, most bemutatott hosszú 11-es, illetve a rövidülő 6-os és a (vissza)hosszabbodó 71-es útvonalvázlata
(grafika: Wiener Linien)


Helyi hivatalnokok, érdeklődők, meghívott vendégek és persze a mindenhol ott lévő közlekedésbarátok gyülekeznek az Enkplatz üzemszerűen nem használt hurokvégállomására beállított 131-es kocsi körül; a viszonylatjelzés már rendhagyó: 11 Kaiserebersdorf

A 15A kocsija húz be a Grillgasse elején található megállóba - a busz itt üzemszerű jelenség, és egyúttal meg is magyarázza, miért nem olyan egyszerű beindítani a 11-es viszonylatot csak úgy. A villamosok végállomásozására is szolgáló peront belakta a forgalmas 15A viszonylat, előzésre sem nagyon van mód, így jelenlegi formájában nem alkalmas a helyszín a három forgalmas viszonylat (6, 11, 15A) majdani kiszolgálására - a közeli Sedlitzkygassén második sínpárt és valószínűleg a 11-es számára új peront kell kiépíteni
Frissítés, 2018. május 11.: az Enkplatzon az új tervek szerint nem lesz végállomás, így ez a helyszín megmarad rendkívüli események idejére fenntartott hurokvégállomásnak

Indulásra készen a 11-es, igaz, csak pár kör erejéig

Év végére2019 nyarára talán már mindennapos látvány lesz a villamosokon ez a viszonylatjelzés
(a felvételek a szerző munkái)

A végső megoldás egyébként szintén folyamatos viták témája. Sokak szerint (például legutóbb itt) az U3-as metró hosszabbítása lenne a megoldás, amiben sok igazság van és visszatérő toposz a 11. kerületi választási és egyéb kampányokban is. A hivatalos kommunikáció szerint ez most nem prioritás, és ha kicsit távolabbról nézzük a dolgot, az alföldies és viszonylag széles utakkal, szinte amerikaiasan szellős településszerkezettel bíró Kaiserebersdorf valóban kevésbé követeli meg a metrót, mint mondjuk a most épülő U5 és U2 Dél vidékei. Hosszú távú fejlesztésnek viszont érdekes lehet az U3 hosszabbítása, akár Schwechatig továbbgondolva is.


Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.