Az Ybbstalbahn története úgy indult, mint a legtöbb mellékvonalé: a második ipari forradalom (ca. 1870-1914) által generált kereslet és kínálat az immár tömegtermelt árucikkekkel életrehívta a szolgáltatói ipart, azon belül a közlekedés bővítését. Ez igényelte, hogy a perem- és perifériavidékek (falvak, majorok) elérhetőek legyenek a hozzátartozó centrumokból, és vica versa, a gazdaság működése, és növelése érdekében.
Csekély ipartörténeti bevezetőnk után a dátumot állítsuk 1896 környékére, nyissuk meg a térképet, és keressük meg azt a helyet, ahol emlékeink szerint “sok hegy” van Ausztriában – ez vasútföldrajzilag a Bécs-Salzburg-Klagenfurt által határolt háromszöget jelenti, az Alpok keleti nyúlványait. A tájegység jellegzetességeiből adódóan vasútépítés csak bizonyos korlátok között volt lehetséges, mint a völgyek, hegyek, vizek által jelentett akadályok a vonalkifejtésben. Az Osztrák-Magyar Monarchiában és a Porosz Birodalomban ezidőben elég népszerű volt a keskeny nyomközű vasút – a szekérhez képest sokszoros szállítási kapacitás időben és mennyiségben, a gőzmozdony csak vizet és tüzelőanyagot kért. Itt épült ki, Alsó-Ausztria járásban a koronahercegről elnevezett Rudolfsbahnhoz csatlakozva Waidhofen an der Ybbs állomástól indulva szinte végig az Ybbs folyó völgyében kanyarogva. Először Großhollenstein helységig (25 km, 1896), innen két év múlva kétszer is meghosszabbítva először Lunz am See-ig (28 km), majd ez év végén elérve Kiemberg-Gaming állomást, ami az Erlauftalbahn végpontja volt; így a teljes fővonal mintegy 70 km hosszúságúra növekedett. A következő év se telt el eseménytelenül, 1899-ben megépült a Gstadt – Ybbsitz között mintegy 5 km hosszú fiók-vaspálya.
(grafika: Chumwa / Wikipedia)
Kezdjük túránkat a kiinduló állomáson, a germán nyelvcsaládban nem járatosak számára enyhén nyelvtörő Waidhofen an der Ybbs közös kis- és nagyvasúti állomásán.
Hátunk mögött a járműtelep, és még teherforgalom nyomai is felfedezhetőek…
Beáll a Waidhofen an der Ybbs–Gstadt–Ybbsitz helyi személy garnitúrája egy 5090-es motorkocsi formájában, ami egyfajta helyi S-Bahn szerepet töltött be a fővonalhoz képest sűrített menetrendjével.
Negyedórával később megjöttek az utasok is a fővonali végigmenős személyhez, és az SGP gyártotta 2095.009-el hamarosan útra kelünk.
Tízpercnyi vonatozás után Gstadt állomáson feltűnik egy várakozó motorkocsi, ami a jelek szerint Ybbsitz-be közlekedik. S-Bahn 760 mm-en.
Itt egy látványos balossal az említett vonal átkel az Ybbs folyón, és Arzberg falu főtere felett egy viadukttal.
(fotó: evilcargo / Flickr)
(fotó: evilcargo / Flickr)
Ezután mi is megindulunk a folyó mellett, többségében a jobb partján haladva, és sehol nem eltávolodva 1-2 km-nél messzebb.
Magáért beszél.
Jellemző sebesség, több helyen volt 45, 50 és 60 km/h-t engedélyező tábla is – hazai szemmel sci-fi.
A köves folyómeder sejteti, hogy itt már feljebb vagyunk.
Lassan a végállomáshoz érkezünk – a képen az ív végén egy 50 km/h-t engedélyező tábla fehérlik.
Lunz am See – végállomás. Innen sajnos nem tudtunk továbbutazni, rendszeres forgalom híján.
A fordítókorong mellett kiállított 2091-es ősdízel – további sorsa ismeretlen. Balra látható, hogy Waidhofenből 53,5 kilométert tettünk meg idáig.
Az Ybbs vizéből szinte inni lehet.
Visszaindulás körüljárás után – ezek a képen elég sok elem felfedezhető az alpesi sztereotípia köréből.
Opponitz állomásnál van a vonal egyetlen alagútja – 87 méter hosszú.
A vonal Waidhofenben a nagyvasút mellett halad bő egy kilométer hosszan, és ezzel vissza is értünk.
2006 őszén, és 2007-ben többször megrongálódott a pálya az Ybbs áradásai miatt, több ideiglenes üzemszünettel részben lassújelekkel helyreállítva, valamint Großhollenstein – Lunz am See között pótlóbuszokkal ellátva sikerült a helyreállítani a pályát a közlekedéshez, amit az iskolás forgalom igényelt. Ez sajnos csak 2008-ig tartott, amikor a megszaporodó lassújelek miatt nem túl kedvező idejű menetrend az utasszám csökkenését hozta magával. A menetrendváltástól Ybbsitzbe csak napi egy(!) vonat közlekedett munkanapokon, a hegyvidéki szakasz pedig buszokkal volt ellátva. Itt beindult a mozgolódás a vasút megmentésére, miután az ÖBB kinyilatkoztatta, hogy a jövőben nem áll szándékában az üzemeltetési portfolióban a kisvasutak megtartása – többek között több ezres aláírásgyűjtéssel a helyi lakosok, a Transdev cégcsoporthoz tartozó BOB is ajánlatot tett. Végül 2010-ben a tartomány vagyonkezelésébe került a vasút, és a Mariazellerbahnról ismerős NÖVOG elindította az első vonatát Citybahn Waidhofen márkanév szárnyai alatt 2013 áprilisában, Waidhofen és Gstadt között, 5090-es motorkocsikkal. Gstadt - Ybbsitz és Gstadt - Lunz am See között a forgalmat sose vették fel újra, 2014-ben elkezdték felszedni a pályát, hogy az alépítményen kerékpárút létesüljön, ami 2017-ben átadásra került Gstadt-tól Göstling állomásig.
Remek dizájn, megfelelő szolgáltatás – sajnos csak egy kézen megszámolható kilométeren.
(fotó: NÖVOG)
Fentebbről visszaköszön ez a kép 12 évvel későbbről.
(fotó: Held & Frankcke Baugesellschaft m.b.H.)
A ronik 24 nevű felhasználó által a YouTubera feltöltött videón az üzem utolsó hónapjait tekinthetjük meg.
Így ért véget 111 év után egy vasútüzem az Alpok hegyei között.
A külön nem jelölt képek Tiszekker Ferenc munkái, ezúton is köszönöm, hogy útitársam volt.
Götz Bálint
