2018. 09. 01.

Képeslapok Montenegróból – 2. rész: Bozótharc

Másfél nap, négy fotóhely, napi alig 10 vonat a menetrendben. Ilyen felállással nehéz elképzelni, hogy autó nélkül is lehet vasútfotózni, de valahogy mégis sikerült. Íme a képek, a második részben egy apró hibából eredő nagy probléma története.

A kellemes, a hegyen töltött délelőtt és a Podgoricában elfogyasztott ebéd után a nagyjából 30 fokban érkeztünk Virpazar állomásra, hogy innen közelítsük meg a következő fotóhelyünket, ahol mindkét Belgrád felé induló éjszakai vonatot terveztük jó napállással megörökíteni. Röviden annyit: nem egészen úgy sikerült ahogy terveztük.

Virpazar állomáson szálltunk le a délelőtt már megismert rigai motorvonatról. Itt még nem sejtettük mi vár ránk.

Az állomásról egy nagyjából 3,5 kilométeres séta várt ránk, de az előre kinézett útvonalon nagy részt úton haladtunk, csak az utolsó kb 800 méteren kellett volna átsétálni egy mezőn. Mégis mi történhetne? Az terv eleje működött is, sokáig mentünk egy aszfaltozott, de teljesen forgalom nélküli úton dél felé. Innen kellett volna valahol balra fordulnunk a rétre. Csakhogy ez nem egészen rét volt. Inkább egy néhol vizesebb, néhol szárazabb láp. Sebaj, valahogy csak átjutunk, lefordultunk egy földúton balra. Ennek hamar vége is lett, látszólag kiszáradt patakmedrekbe botlottunk, amiken a harmadik próbálkozásra sikerült is megtalálni a helyes átkelési pontot. Még három-négy ilyen után érkeztünk meg egy újabb mezőre, ahol hallottuk elmenni a Panoniját, így az egyik fotózni tervezett vonatot már biztos lekéstük.

A háttérként szolgáló hegy már megvolt, az elhaladó Panoniját is hallottuk, épp csak nem láttuk. Ilyen volt a bozótos a tisztább részeken.

A következő személyvonat már érdekesebb volt, ugyanis hallottuk lassítani és megállni valahol igen közel, majd megint gyorsítani, mire végül eltűnt a hangja az alagútban Bar felé. Itt vált gyanússá a dolog, hogy lehet hogy van itt egy megállóhely a közelben, amit nem vettünk észre a térképen. Egy gyors pillantás a menetrendbe: a Crnmica megállóhely a menetidők alapján nem lehet a hegy túloldalán, ennek még itt kell lennie. Facepalm. Itt kb két óra volt mögöttünk 30 fokban aszfalton és a bozótosban. De mentünk tovább, mert a Lovćent még elérhettük. A kiszáradt patakmedrek után elérkezett amitől tartottunk; egy, amiben még víz is folyt. Szerencsére hamar találtunk helyet ahol kövekből még átkelőt is építettünk. Itt már egészen cserkésztábor jellege volt a dolognak, de nem csüggedtünk, hiszen a patak hűsítő vízének kiélvezése után a túlparton megláttuk a vasutat, innen már nem lehet messze!

A friss és tiszta vizű patak és benne az átkelőnket képező kőhalmok.

Az élővilág alapos tanulmányozása ("Nézd, ez az izé sötétkék!") után mentünk tovább.

Innen már nem volt messze a fotóhely, alig három óra alatt oda is értünk, nemsokára jött is egy személyvonat, amin lepróbálhattuk a beállítást. Itt már kicsit kezdtünk aggódni, ugyanis a nap vészesen közeledett a hegyekhez. Ha még lemegy a Lovćen előtt és a semmiért küzdöttünk ennyit...

Egy felújított RVR a naplemente fényeiben érkezik az alagútból, aminek túloldalán már az Adriai-tenger van.

Végül az utolsó utáni pillanatban, amikor a nap egy része már a hegy mögött volt, nagy robajjal jelezte érkezését a kiszemelt éjszakai vonat, amelyet reggel már fotóztunk egyszer fent a hegyen.
Sikerült is a tervezett fotó, amivel személy szerint nagyon elégedett is vagyok.

Még egy oldalról, az utolsó, szinte teljesen vízszintes fénysugaraknak azért van egy varázsa.

A Lovćen után még egy személyvonat van Bar felé, illetve ugyanez visszafele Podgorica irányában, amivel mi is utazni terveztünk. De itt már nem kellett futni, bőven volt időnk keresni és megtalálni a megállót, amit a sietős tervezési fázisban egyikünk sem vett észre. Ennek oka egyszerű: a Google Maps-en nincs bejelölve. Legközelebb már ezt is tudjuk, kb 10-15 percet kell számolni a megállótól a fotóhelyig, nem pedig 3 órát.

A festői Crmnica megállóhely a semmi közepén. Ez még két vonat között készült kép, mire az utolsó vonat érkezett teljesen besötétedett, állomási világításról meg annyira nem lehet beszélni.
(fotók: Berky Dénes)

Még egy kicsit beijesztettek a balkáni menetrendi pontossággal, amíg a réten vártuk a Bar felé közlekedő vonatot, ami kb 35 perc késéssel haladt el, megbeszéltük, hogy hogy tudnánk itt átvészelni az éjszakát, de hál' istennek erre aztán nem volt szükség, visszafelé is megérkezett ugyanezzel a fél óra késéssel az utolsó vonat Podgorica felé.

A következő és egyben utolsó részben a Skadari-tó partjára látogatunk, ahol ismét két külön fotóhelyet is felkeresünk.

Berky Dénes

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.