2019. 01. 16.

Retro-lázban a ČD

Úgy tűnik, sikeres volt a České Dráhy tavalyi próbálkozás az 1970-es és 1980-as évek vasúti utazási hangulatának megidézésével: a Retro Ostravan után ugyanis most nemzetközi szintre lépnének a nosztalgiavonatokkal. Irány Szlovákia!





A ČD a közeljövőben a meglévő Prága és Poprád közötti vonatok kínálatát szeretné egy igazi csemegével bővíteni. Az 1970-es és 1980-as éveket idéző Retro Tatran ugyanis igyekszik a nosztalgia-igényeket meglovagolva a „csehszlovák romantika” korát visszahozni. A tervek szerint összesen négy alkalommal közlekedne a vonat: február 14-én, március 21-én, április 4-én és június 13-án. A vonat utasai nem csak a vonatozást kapnák a pénzükért, hanem egy kis pihenést is a tátralomnici Hotel Morava szobáiban, ahol nem mellesleg szintén az letűnt időket idéző programokkal várják majd a résztvevőket. A csomag négy napos utazást jelent.

A Retro Ostravan szerelvénye a prágai főpályaudvaron az E499.0085-ös Bobinával

A vonat összesen öt kocsiból áll majd: három kocsiba hatvan utas fér majd el kocsinként, ezen túl pedig étkezőkocsi is közlekedik a vonattal, valamint egy hálókocsi is várja az utasokat, amely szintén az 1980-as évek hangulatát idézi.
Mindazonáltal a kritikusok megjegyzik: a ČD nem csak a nosztalgiavonatokon, hanem számos más járaton alapáron is kínálja a „retro érzést” az utasoknak. Igaz, a ČD folyamatosan tünteti el a kínálatból a régi, hagyományos gyorsvonati kocsikat, valódi színvonal-emelkedést jelentő járművekkel és nem csak ígéretekkel várja az utasokat.

Van olyan magát európainak tartó vasúttársaság, nem is olyan messzire Prágától, ahol ez a mindennapok része – a csehek szerint viszont az ilyen gyorsvonati fülke már csak a nosztalgiaüzemben eladható. Ott viszont nagyon is jól megy a bolt!

A retro-gyorson megfelelő ételkínálat is szükséges

A ČSD jegyvizsgálója és a vasúti rendőrség munkatársa együtt fülelik le a vonaton a (természetesen csak beépített) rendbontókat – ilyennel is lehet színesíteni az utazást a retro-gyorson!
(fotók: České Dráhy)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.