2019. 07. 26.

Hétvégi gyors – 2019. július 20-26.

Javítási költség miatt csődölt be az SBS. Indulnak a Stadler-villamosok Bolíviába. ETCS-t kapnak a RegioJet villanygépei. Leállították az utolsó 611-est a DB-nél. Hírösszefoglalónk július végén.


Az utolsó régi perontető is megújul a Tiszain


Miskolc | Magyarország – Folytatódik a peronfelúíjtási munka Miskolc-Tiszai pályaudvaron. A MÁV az 1960-as években épült, jellegzetes megjelenésű betonból készült építmények felújítása 2016-ban kezdődött, ekkor a D peront fejeződött be, majd 2017-ben következett a C peron. Idén az utolsó, eddig még kimaradt perontető, a B peron feletti szerkezet is megújulhat.
A munkákat úgy szervezik, hogy egyszerre csak a peron egyik felét zárják le, a munkák október végéig tartanak. A felújítást a MÁV FKG Kft. végi a MÁV Zrt. megbízásából, a három perontető felújítása összesen 252 millió forintba kerül.


Volt vonat, nincs vonat


Drezda | Németország – Július 25-én hajnalban, előzmények nélkül, egy közleményben jelentette be a Städtebahn Sachsen (SBS), hogy azonnali hatállyal megszünteti a személyszállítási tevékenységet az általa  kiszolgált vonalakon (RB33 Dresden–Königsbrück, RB34: Dresden–Kamenz, RB71 Pirna–Neustadt–Sebnitz, RB72/RE19 Dresden–Heidenau–Kurort Altenberg). A pótlásról sem sikerült gondoskodni, így ez a feladat is a megrendelő VVO nyakába szakadt, mint ahogy az SBS átirányított ügyfélszolgálati telefonvonala is. Fő okként az SBS és a DB Netz között fennálló, bírósági szakaszban lévő jogvita áll, mely szerint a pályahálózat üzemeltetője nem gondoskodott a vonalak melletti növényzet karbantartásáról, ezért eurómilliókban mérhető költséget okozott a kidőlt fákra ráfutó és kisikló, valamint az összekarcolt fényezésű motorvonatok javítása. Ezen felül a csütörtök esti közleményük szerint a járműveket biztosító lízingcég is élt a jogaival és július 17-én felmondta a bérleti szerződést és a járműveket bírósági úton is visszakövetelte.
Az SBS 2010 óta szolgáltatott a Drezda központú VVO-Dieselnetz elnevezésű hálózaton, a jelenleg érvényes koncesszió 2024-ben járt volna le. A VVO az elérhető, szabad autóbuszos kapacitásokat felhasználva próbálja pótolni a járatokat, melyekhez napokra lebontott menetrend is készült. Ennek ellenére a kerülő útirányt javasolják, amit az utazástervezőben a vasúti szolgáltatás kikapcsolásával lehet jelenleg elérni.

2014 tavaszán még csak négy éve szolgálták az utasokat, azok legnagyobb megelégedésére. Tegnap óta történelmi értékű a 642 329/642 829 pályaszámú Siemens Desiro Classic motorkocsiról készült képünk, melyen még a 2016 decemberi menetrendváltás előtt érvényes, az üzemeltetőre utaló SB34 viszonylatjellel látható Drezda főpályaudvarának 14-es vágányán.
(fotó: Adorján Péter)


Az SOB eladja az Re 4/4 IV-eseit


St. Gallen | Svájc – A svájci Südostbahn (SOB), amely a Voralpen Expresszet is üzemelteti, megválik az Re 446 és Re 456 megjelölésű mozdonyaitól, hiszen helyüket idén nyártól a tavalyi Innotranszon bemutatott Stadler motorvonatok veszik át. A jellegzetesen szögletes megjelenésű gépek a klasszikus Re 4/4 II-esek továbbfejlesztéseként, de még az Re 460-asok előtt érkeztek az SBB-hez, de ott sosem váltak be igazán, ezért már régóta az SOB-nél közlekednek nagyrészt a Voralpen Expresszek élén. A 446-os sorozat már vevőre is talált, a szintén svájci székhelyű Eisenbahndienstleister GmbH (EDG) képében. A cég elsősorban a teherforgalomban van otthon, régi-új mozdonyait is várhatóan tehervonatok élén fogja bevetni, azonban a Németországban vagy Ausztriában való közlekedéshez még egy szélesebb palettájú áramszedőre és a megfelelő vonatbefolyásolási rendszerekre is szükség lesz. Az SOB szerint az idén decemberben felszabaduló gépek másik, 456-os szériájára is van már jelentkező, de erről további részleteket még nem árultak el.


Szállítja a villamosokat a Stadler Bolíviába


Minszk | Belarusz – A Metro Report International adta hírül, hogy múlt héten kigördült az első, a bolíviai Cochabamba városába szánt Stadler-villamos. A Metelitsa-villamos még mindig ronda (vagy „másképpen szép” - a posztszovjet térségben valamiért hódítanak a kőből pattintott baltára hajazó formatervek), de itt inkább a célpont és a lebonyolítás érdekes. Bolívia nem a kötött pályáról ismert, utoljára talán 30 éve vehettek személyszállító vasúti járművet az olaszoktól, és a vasútbarátok között leginkább a sivatagi mozdonytemetőben porladó gőzmodzonyokról ismert az ország. Cochabamba sem az a tipikus kötött pályás fellegvár (a mára bezárt Oruro-Cochabamba vasútvonal a világ egyik legmagasabban futó vonala egyébként), de a Stadler 12 villamost szállít ide. Nem is akárhogy: a járművek Klaipeda litván kikötőből a chilei Arica kikötőjébe érkeznek, innen pedig jön egy jókora közúti szegmens, részben az Andokon át. No persze addig sem egyszerű az út, hiszen a dinamikus tesztekre az egyik járműnek a lengyelországi Olsztynba kell utaznia - itt van Minszkhez viszonylag közel alkalmas normál nyomtávú villamoshálózat.
A Stadler amúgy gyakorolhatja a járműszállítást Bolíviába, hiszen tavaly nyélbe ütöttek egy mozdonyüzletet is, melynek keretében a valenciai ex-Vossloh üzemből kell majd dízelmozdonyokat eljuttatni Dél-Amerika nyugati oldalára.

Májusban a fanipoli gyárban már láthattuk az egyik első elkészült járművázat, ami Bolíviának készült.
(fotó: Adorján Péter)


Megérkezett az első új Stadler motorvonat Lausanne-ba


Echallens | Svájc – A Chemin de fer Lausanne–Echallens–Bercher (röviden LEB) keskeny nyomtávú vasútvonalára még 2017-ben rendelt 3 új motorvonatot a Stadlertől, amelyek első példánya a héten érkezett meg az Echallens-ban található kocsiszínbe. A vasútvonalon már eddig is közlekedett 10 darab, kétrészes, de még a Flirthöz hasonló régi homlokfallal rendelkező motorvonat. A mostani új szerelvények azonban már az új keskeny nyomtávra szánt egyen-kinézettel érkeznek és három részesek, svájci normák szerint megjelölésük Be 4/8 lesz. Az új szerelvényekre azért is van szükség, mert a vonalon a menetrend sűrítését tervezik, de a régebbi, a 80-as évekből származó szerelvények leváltása is cél.


ETCS-t kapnak az „olasz bevándorlók”


Prága | Csehország – A RegioJet várhatóan 2024-ig biztosan számít a 162-es sorozatú mozdonyainak szolgálatára. Ennek érdekében felszerelik őket ETCS-el is – erre vonatkozó szerződést kötött a cseh magánvasút. A kilenc mozdony felszerelése 80 millió koronába kerül majd.

A Pershinggel még néhány évig számol a RegioJet, így hamarosan ETCS-t is kapnak az Olaszországot is megjárt sárga gépek
(fotó: Halász Péter)

A Pershingeket 1991-ben gyártotta a gépeket a ČSD számára, ám azokat műszaki okok miatt nem vette át az állami vasúttársaság és végül az olasz Ferrovie Nord Milano (FNM) vásárolta meg a képeket 1995-ben. A RegioJet az olasz mozdonyokat 2010-ben vásárolta meg és ezekkel a gépekkel vették fel az üzemet Prága, Ostrava és Kassa között.


Az első billegők elmentek


Berlin | Németország – 2019. július 15-ével leállította a Deutsche Bahn AG az utolsó, első generációs billenőszekrényes motorvonatát. A 611-es sorozatú ikermotorkocsikat 1996-1997-ben szerezték be. Az ötven egységet az Adtranz jegyzi és a korábbi, 610-es sorozatú, olasz kooperációban készült motorvonatok továbbfejlesztett változatai. Azonban a német fejlesztésű billenőszekrényes rendszerrel sok gond volt az üzem során, így az elmúlt évek során számtalan alkalommal kellett mellőzni a rendszer használatát. A számos probléma miatt végül 2016-tól kezdve folyamatosan állították le a típust. A leállított motorvonatok értékesítése napirenden van, ám aki ezeket a járműveket megveszi, komoly gondokat vesz a nyakába.

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter, Magyarics Zoltán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.