2019. 09. 25.

Állomásokat díjaztak idén is

Tizenötödik alkalommal választották meg Németország legjobb állomását. Ezúttal egy különdíjról is döntött a tíz közlekedési szakemberből álló zsűri.





Idén is megválasztotta az Allianz pro Schiene (ApS) Németország legjobb állomását, amely idén egy egészen különleges történettel rendelkezik. A felújítás nem teljesen úgy sikerült, mint a tervek előrevetítették, így kerülhetett a napilapok címlapjára és az Extra 3 című szatíraműsor középpontjába két alkalommal is Bad Bentheim állomása.

Bad Bentheim állomásának átépítése 3 éve lett címlapsztori

Egy évvel később már egészen előrehaladott állapotban volt a renoválás

Az alsó-szászországi városban egészen 1895-re nyúlik vissza a Bentheim–Nordhorn–Neuenhaus vasútvonal első szakaszának átadásáig, 1908-ra a vesztfáliai Gronau és a holland Coevorden felé hosszabbodott. A történelem viharában jobb és rosszabb időszakok váltották egymást, majd 1974. május 25-én elment az utolsó személyszállító vonat és maradt a nagyobb hasznot hozó teheráruforgalom. A korszellem jegyében megerősítették az addig csak többször, időszakosan létező buszüzemet, mely manapság is szolgáltat a térségben. 2015-ben viszont az 1979 óta a gyógyfürdője miatt Bad Bentheim nevet viselő város által megrendelt tanulmány alapján elhatározták a vasútvonal személyforgalmának újrafelvételét. Ehhez szükséges volt a pálya felújítása, néhány új megállóhely építése és 5 Alstom LINT 41 beszerzése, ez mindösszesen 40 millió euróba került. Az állomás felújítása hivatalosan 2018. december 7-re készült el, de ekkor különböző engedélyek hiányában még nem tudták felvenni a napi üzemet. A történelmi napra 2019. július 7-én került sor, ekkortól órás ütemben közlekednek az RB56 számot kapott vonal vonatai.

Bad Bentheim állomásépülete

A híressé vált ablak a váróterem közepén kapott helyet, az üvegtáblákon a híradások címszövegeit olvashatjuk

Az újjáépített peron a DB Station&Service AG, az épület pedig a Bentheimer Eisenbahn AG tulajdonában van, ezért forduhatott elő a korábbi visszás és megmosolyogtató állapot

A zsűri értékelése szerint az állomásépület példás igényességgel készült el, az utasok és látogatók számára is esztétikus megjelenésű. Előtte autó- és kerékpárparkoló, taxiállomás és buszmegálló található, a világos és barátságos terek hívogatóak, a modern vonalú melléképületben pedig kávézó és kisközért kapott helyet. Az értékelés szerint joggal hivatkozik az üzemeltető az állomásra, mint a város névjegyére.

Alapszolgáltatás az információs kijelző, a csomagmegőrző és a kényelmes padok. Hagyományos és USB-csatlakozók is találhatóak a padoknál.

Az utasok információéhségét egy utazási iroda segíti, itt szinte bármilyen jegyet tudunk vásárolni

Az állomás előtti kétszintes kerékpártároló egy része fedett

A peronok a távolsági forgalomban megszokott 76 centiméter magasságúak, hiszen a Berlin–Amszterdam InterCityk is megállnak itt

Ebben az évben egy különdíj is átadásra került, melyet Cuxhaven állomása kapott a lakosság által mutatott elkötelezettség elismeréseként. A DB még 2013-ban kínálta eladásra az akkoriban rossz állapotú állomást és a hozzá tartozó 30.000 m2-t, egy ingatlanfejlesztő szeretett volna a helyére egy bevásárlóközpontot építeni, de néhány civil az állomásépület megmentése érdekében Bürgerbahnhof Cuxhaven néven szövetkezetet alapított. A város 2016-ban megvásárolta és 2019 január végén felújítva átadta a szövetkezetnek.

Az épület továbbra is elsődlegesen a vasúti utasokat szolgálja, de helyet kapott egy étterem, a szövetkezet irodája és egy fiatalokat segítő szolgálat. A szövetkezet mitegy 50 tagja a továbbiakban is az állomás megőrzésén és élettel megtöltésén dolgozik: májusban színházi előadást tartottak a váróteremben.

Az 1881-ben megnyitott vonal a jelenlegi épületet az emelkedő utasszámok kiszolgálása miatt kapta 1898-ban

Az erőfeszítéseket egy feljáróajtón keresztül ismerhetjük meg

A nagyvonalú váróterem falán helyi művészek festményei lógnak

A város másik fő közlekedési profilja a hajózás, ezért is lett a központi ülőalkalmatosság ilyen alakú
(fotók: Stephan Röhl / Allianz pro Schiene)

Adorján Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.