2020. 05. 14.

Megújulás a Nyugati pályaudvaron

Megkezdődött a Nyugati pályaudvar csarnokának felújítása, ami legalább decemberig tart majd. Az első héten tapasztaltak a hajtás után.






Hivatalosan május 8-án 22 órakor kezdődött a Nyugati pályaudvar tetőzetének évek óta halogatott felújítása, hogy ne kelljen az épületen belül is esernyőt használni. Hivatalosan 2022 közepéig tart a mostani ismeretek szerint 9 milliárd forintba kerülő felújítás, ennek keretében nem csak 8200 m2 tetőburkolat (a vágánycsarnok, a körúti tornyok, a pénztárcsarnok és az étterem teteje) és a hozzá tartozó csapadékvíz-elvezetés, a csarnok két végén található 2200 m2 felületű üveg függönyfalak, hanem a 10-13. vágányok felsővezetéki rendszere is kap némi karbantartást. Jövőre várható az aluljáró és az utastájékoztató elemek újulnak meg, 2021 közepe és 2022 közepe között pedig a tetőzet többi része kerül sorra.

A beavatkozások árnyékában kap karbantartást a Budapest-Nyugati és Kőbánya-Teher közötti szakasz is, egyelőre a Ferdinánd híd és a ceglédi oldal bejárati jelzője között került elbontásra a bal vágány és kezdték el a Dózsa György úti aluljáró födémének szigetelését.

Május 8-án 11 óra körül még a megszokott állapotok fogadták az állomásra betérőket

21:28-kor viszont már csak az utolsó érkező vonatok voltak bent, decemberig ilyen biztosan nem lesz

Az utastájékoztatásra nem sajnálták az erőforrásokat...

...csak a körúti fasor takarja némileg a rálátást.

Aluljáróba már nem jutott az arculati kézikönyvnek megfelelő tájékoztató, pedig biztosan létezik

A csarnoki vágányokat vágányzáró bakkal is ellátták, így a 15-16. vágány magasságában érnek véget

Az épület felé tekintve a porvédő szövet tűnik föl, de a négy vágányon létesült egy akár kisebb járművekkel is járható átvezetés

A felsővezeték továbbra is használható maradt, csak ideiglenes oszlopokra kerültek kikötésre

Tavaly év végén kerültek elbontásra a Váci út felőli oldalon a bódék, most ide került át a 10-11. vágány elől a péksütis és újságos konténer
(fotók: Adorján Péter)

Június 19-ig egy apróbb menetrendi módosítás van életben, miszerint a záhonyi sebesvonatok csak Zuglóig és onnan közlekednek, a többi vonaton pedig elfogadják az érvényes menetjegyeket. Kőbánya-Kispesten viszont ezeket a vonatokat csak élőszóval adott tájékoztatással látták el, ami nem feltétlenül tűnik jó megoldásnak egy legalább negyedéve ismert vágányzár esetében. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy a Nyugatit és Zuglót érintő BKK-járatokra sikerült új hanganyagokat szerkeszteni.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.