2020. 08. 12.

Sínautóbusz-pótló kerestetik

Eljárt az idő a Vagónka Studénka által gyártott M 152-es típusú motorkocsik felett, nem halasztható már sokáig a cseréjük. A ČD elkezdte keresni a cseh mellékvonalakra is az utódtípust.





A kerületi közlekedésszervezők irányából érkező nyomás és a regionális szolgáltatási szegmens piacosodása miatt rászánta magát a České Dráhy, hogy nagy tételben szerezzen be motorvonatot. Összesen 160 darabra szerződnének a szerencsés gyártóval és 33-at rögtön meg is rendelnének.

Az egyelőre csak DMU 120 projektnevet kapott leendő típus eleve árulkodó: többrészes, hagyományos dízelmotoros motorkocsikat vennének, melyek 120 km/h üzemi végsebességre vannak tervezve. Ezen túlmenően az utasszállítási kapacitást is 120 utas köré lőtték be, amivel a jövőbeli igényeket is figyelembe vennék. Természetesen az akadálymentesség is alapkövetelmény, ahogy a mozgásukban korlátozottak (kerekesszékesek, kisgyerekesek, kerékpárosok) vagy a látás- és hallássérültek igényeit is figyelembe vevő kialakítás is ide tartozik. A nagyobb forgalmú vonalakon az akár három egység üzemszerű összekapcsolása sem lehet probléma, illetve az ETCS és a GSM-R járműfedélzeti elemei is gyári beépítésűek kell legyenek.

Michal Kraus, a ČD üzemeltetési igazgatója elmondta, hogy a dízelmotoros meghajtást a kerületi megrendelők kívánalmai miatt választották, bár igény esetén bármilyen alternatív hajtóanyagú járművet is beszereznének. Természetesen a cseh kormányzat és az EU ilyen irányú támogatásait is igénybe vennék.

Az egy országot érintő nemzetközi S-Bahn szerepében is megfelel, de 2020-ban már nem ez a nyújtható szolgáltatás maximuma
(fotó: Adorján Péter)

Az utasok számára a világos és klimatizált utastér, a kényelmes 1. és 2. osztályú ülőhelyek, a korszerű védelmekkel ellátott utastéri ajtók és a zárt rendszerű, univerzális mellékhelyiség lenne a legnagyobb változás a most használt M 152-esekhez képest. A Wi-Fi és az áramvételezési lehetőség (mind 230 V, mind USB), az ülőhelyekhez tartozó asztalka és a Braille-írásos feliratok növelnék a komfortot.

Két többé-kevésbé eredeti kivitelű studenkai motorkocsi egymás mellett (810 587 és 810 100 pályaszámokkal), mellettük pedig a cseh vasút 15-20 évvel ezelőtti mellékvonali üdvöskéje, a szintén studenkai alapokon nyugvó 814+914 184-es egység. Utóbbi alacsonypadlós résszel és zárt rendszerű, akadálymentesített WC-vel is bír, de már ez sem egészen a kor színvonalának megfelelő jármű. A kép Zruč nad Sázavou állomáson készült 2019. október 24-én
(fotó: Halász Péter)

Bzmot, a magyar vasút legperspektivikusabb járműve

Miközben a csehek már szabadulnának tőlük, a MÁV-csoportnál még mindig a nagyjából 40 éves darabok sokadik reszelgetése az egyetlen elképzelés a mellékvonalak járműállományának gerincét adó típussal. Pedig a DB Stillstandsmanagement akár járműbérléshez is partner, hiszen az álló haszonjármű a legdrágább. De vannak járműbérléssel foglalkozó cégek is, akik akár új járműveket is tudnak rendelkezésre bocsátani.
A néhány éve elkezdett klímásítás is legfeljebb szépészeti beavatkozásnak minősíthető, hiszen egészen szürreális például a kisváci S-Bahnra (S750) ilyen járműveket küldeni. A fővonalak nem tudnak megélni az alibimenetrendesített mellékvonalak utasaiból, mert azok gyakorlatilag már most sincsenek, kizárólag a fővonalakra koncentrálni viszont biztos út a morális csőd felé. Ha nincs eljutási lehetőség, ami kiszolgálja a mobilitási igényeket, csak azt érheti el az állami oldal, hogy még több utat tegyenek meg az emberek egyre több esetben megkérdőjelezhető műszaki állapotú személygépjárművel, ami viszont nem visz közelebb a környezetvédelmi célok teljesítéséhez.
Az ország szinte bármelyik mellékvonala lehetne a helyszín. Sem infrastrukturális, sem járműoldali fejlesztés nincs, ezáltal az utasok szép lassan elfogynak.
(fotó: Adorján Péter)

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.