2021. 03. 19.

Hétvégi gyors – 2021. március 13-19.

Az ÖBB és a ZSSK is beszáll a horvát fürdősvonatok piacára. Indulhat a Rhaetia felújítása. Évfordulós mozdonyfestés az USÁ-ban. Mosolygósabb villamosok Berlinnek.


A fürdősvonatok helyzete egyre fokozódik


Bécs | Ausztria – Az ÖBB végre hivatalosan is megerősítette az interneten egy ideje olvasható pletykákat, miszerint idén nyártól szezonális éjszakai vonatot közlekedtt a Szlovák Személyszállító Vasúttal (ZSSK) közösen a horvát tengerpartra. Az EuroNight 1253/1252-es számú vonatpár június 18-ától szeptember 11-ig közlekedik heti kétszer Pozsony, Bécs, Graz, Zágráb és Split között. A ŽSSK háló- és ülőkocsikból kiállított vonat kedden és pénteken esténként 15:51-kor indul Pozsonyból, 18:01-kor Bécsből, 21:01-kor Grazból, majd másnap 9:50-re éri el a horvátországi Split városát. Visszafelé szerdán és szombaton délután 16:48-kor indul Splitből, Grazot 5:29-re, Bécset 8:58-ra éri el, majd 10:49-kor érkezik végállomására, Pozsonyba. A vonat különlegessége, hogy Pozsonyból és Bécsből autószállító kocsikat is továbbít, így a nyaralni vágyók a saját autójukat is magukkal vihetik. Ez utóbbi szolgáltatást a konkurens Regiojet prágai és a MÁV budapesti vonata sem tudja, eddig az autósok számára az egyetlen lehetőség a HŽPP belföldi, Zágrábból Splitbe közlekedő vonata volt, amely azonban nem sok utat sprórol meg. Az ÖBB ajánlata a vonat ülőkocsijaiba Bécs-Split útirányra 29,90 €-tól kezdődik, míg a hálókocsiba a legolcsóbb jegy 69,90 € lesz. A ZSSK jegyárairól és az autószállítás költségéről egyelőre nincs információnk.

A valamikor rendkívül népszerű adriai éjszakai fürdősvonatok az elmúlt években ismét reneszánszukat élik. A MÁV már 2017 nyara óta naponta közlekedteti az Adria és Isztria vonatokat a horvát tengerpartra. Tavaly a versenybe beszállt a cseh Regiojet is a Prágából Magyarországon át közlekedő vonataival, amelyek idén is, ezúttal már Budapest érintésével közlekednek majd a hét minden napján. Az ÖBB és a ŽSSK kooperációjában indult Pozsony/Bécs-Split vonat egyelőre csak heti kétszer közlekedik majd, de az autószállítás lehetőségével komoly konkurenciát jelenthet. Úgy tűnik, hogy a Horvát Vasút is kezd rájönni a nemzetközi vonatok közlekedtetésében rejlő lehetőségekre, így az eddig kifejezetten problémásnak bizonyuló spliti vonalon is egyre több nemzetközi vonat közlekedhet.


Összegyűlt a pénz, indulhat a felújítás


Landquart | Svájc – A Verein Dampffreunde der RhB (Az RhB gőzösbarátainak egyesülete) 2017-ben indította a közösségi adományakcióját, amelynek célja a 2015-ben vizsgáinak lejártával leállított G 3/4 1-es pályaszámú Rhaetia nevű gőzmozdony felújítása. A gőzös az akkor még Landquart-Davos Bahnként indult, ma az RhB-hoz tartozó vasút első mozdonya volt, amely így komoly történelmi szerepet tölt be a graubündeni vasútnál. A felújítás teljes költségét 940 ezer svájci frankra (312 millió forintra) becsülték, amelynek összegyűjtése végül majd' 4 év után, idén márciusban zárult le. Összesen 595 adományozó 11 országból dobta össze az 1889-ben épült mozdony felújítására a pénzt, amelyet a landquarti főműhelyben fognak elvégezni. Amint ezzel végeznek, ismét különvonatok élén találkozhatunk majd az RhB legöregebb mozdonyával.


Földcsuszamlás miatt zárva


La Conversion | Svájc – Az SBB egyik legfontosabb fővonalát a Lausanne-Fribourg vasútvonalat kellet egy La Conversion közelében történt földcsuszamlás miatt március 12-én teljesen lezárni. Szerencsés módon a kőomlás a Lausanne felé bal vágányt kevésbé érintette, így a hajnalban itt közlekedő pályafenntartási vonat ugyan kisiklott, de senkinek nem esett baja. A vasútvonalon vágányzárat rendeltek el, a távolsági utasokat a Jurasüdfuss vonalon át irányították, míg a regionális vonatokat Lausanne és Palézieux között busszal pótolták. A vonal megtisztítása egészen március 14. estig tartott, miután 15-én üzemkezdetkor megindulhatott a forgalom. Az érintett hegyoldalt betonnijekciózással meg is erősítették, hogy a közeljövőben a földcsuszamlás ne ismétlődjön meg. A végleges megoldás azonban a támfal újjáépítése lesz, amelyet azonban még csak a jövőben kezdik megtervezni.


fotó: SBB


Ünnepi mozdonyfestés


Washington, D.C. | USA – 1971. május 1-jén jött létre a National Railroad Passenger Corporation az USÁ-ban. A társaság neve ismeretlenül csenghet, de ha Amtrakként említjük, akkor már sokan ráismerhetnek a személyszállító vasúttársaságra a tengerentúlról. Az Amtrak a félévszázados évfordulót számos programmal tervezi megünnepelni, de a születésnap egyik legfontosabb jele néhány mozdony átfestése. A gépek az Amtrak történetének különféle időszakainak állítanak emléket, színesítve ezzel a vontatójárműpark megjelenését és persze örömet okozva a vasútbarátoknak is.

P42 #46: Phase V fényezés, mellette felirattal jelezve az 50. évfordulót
(fotó: Matt Donnelly / © Amtrak)

P42 (1 darab): „Midnight Blue” fényezés, amellyel megmutatják a munkatársak iránti megbecsülésüket, akik szerte az országban éjjel-nappal segítik az utasok közlekedését

P42 (1 darab): Phase VI fényezés: az első P42-es „Genesis” lesz az Amtrak legújabb színterve szerint fényezve

P42 (1 darab): Phase I fényezés: az első, 1972-ben bevezetett saját arculatnak megfelelő fényezésre hajazó megjelenés

P42 (1 darab): Phase III fényezés: az 1990-es évek elején népszerű, az eredetileg a Dash 8-asokon használt színterv alapján festett mozdony

ALC-42 #301: „Day 1” fényezés: az 1971. május 1-jén átvett mozdonyokra emlékező átmeneti festés a „Rainbow Era” idejéből
(grafikák: © Amtrak)

A 46-os számú gép kivételével az Amtrak még nem közölte a többi P42-es pályaszámát, de jelezték: a mozdonyok a Beech Grove-ban található főműhelyben kapnak fővizsgát, ennek során fényezik le őket a különleges színtervek szerint. A 301-es számú Siemens Charger-t pedig egyelőre még végszerelik a Siemens kaliforniai, Sacramentoban lévő üzemében. A vasúttársaság közölte: a mozdonyt áprilisban szállítják és a Northeast Corridoron futja majd próbaköreit, utána pedig országszerte találkozhatnak vele az utasok.
Az Amtrak számos egyedi ajándéktárggyal is készül az évfordulóra, amelyeket természetesen az Amtrak webshopjában is meg lehet venni.
Az Amtrak 50. születésnapja okán készült podcastunkat ehelyütt is ajánljuk olvasóink figyelmébe.


Vége a „cukifaktornak”


Plzeň [Pilsen] | Csehország – Bár a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt a belföldi utazásokat sem ajánlják vagy éppen tiltják Csehországban, ez nem tartotta vissza a plzeňi közlekedési társaságot, a PMDP-t, hogy március 18-án elbúcsúztassa az utolsó, még forgalomban lévő Škoda 03T típusú villamost. Az 1998-ban bemutatott típus utolsó napján a 301-es és a 303-as pályaszámú kocsi közlekedett az 1-es villamos vonalán Slovany és Bolevec végállomások között. A típus meglehetősen hányatott hétköznapjairól korábban már írtunk a RegionalBahn oldalán.


A kis tacskó is tacskó


Prága | Csehország – Ha már „cukifaktor”: a DPP még 2020-ban vásárolt Solaris Urbino 10,5 típusú midibuszokat, melyek a 101-es és a 138-as vonalon álltak forgalomba. Az átmeneti méterű járművek annyira beváltak, hogy újabb 20 darabot vásárol belőlük a legnagyobb szolgáltató. A beszerzés fő célja az 12 méteres busszal nehezen járható, ám a kétajtós 8,9 méteres midibuszoknál nagyobb utazási igénnyel rendelkező vonalak kiszolgálása. Az új járművek a tavaly érkezett járművekkel azonosak lesznek, így három darab kétszárnyú ajtó, két nagyméretű monitor az utastájékoztatásnak, Cummins motor és Voith váltó várható.
Szépen SORjában... mondanánk, de Solaris beszerzésről van szó
(fotó: Daniel Šabík / DPP)


Újabb állomásokon elérhető a mobilnet Prágában


Prága | Csehország – 2021. március 15-étől már 43 állomáson van 4G a prágai metróban. A hónap elején az A metró Flora állomása, valamint a B vonal Luka és Nové Butovice állomása került felszerelésre a megfelelő eszközökkel, a héten pedig Radlická állomás. A lefedettség ezzel szinte folymatos lett, a C vonalon Nádraží Holešovice állomástól délre egészen a végállomásig (Háje), a B vonalon Luka és Českomoravská között (Jinonice kivételével), az A vonalon pedig Nemocnice Motol és Flora között (Jirího z Poděbrad kivételével) van mobilinternet. Egy állomás (és az állomások közötti pályaszakasz) felszerelése nagyjából 50 órát vesz igénybe; nyilván a legrövidebb Muzeum – Hlavní nádraží (425 méter) ennél kevesebb volt, míg a Nádraží Holešovice – Kobilisy (2748 méter) több lesz. A fennmaradó 18 állomás még 2021 végéig kap 4G-t.
Már nincs sok hátra a teljes lefedettséghez
(grafika: PID)


Flexity vagy mégsem?


Berlin | Németország – Majd csak 2022-ben érkezik meg az első, de megmutatták a végleges dizájntervet arról az akár 117 új villamosról, ami gazdagítja majd Berlint. A két méretben (5 modulos 30 méter hosszú és 9 modulos 50 méter hosszú) készülő kétirányú járművek idővel kiszorítják majd a koruknál fogva selejtezésre kerülő GT6-osokat: az M4-es vonalon jellemzően duplában, a dél-keleti régióban (60-as vonalak) pedig szólóban találhatunk még ilyen villamosokat. Bár tavaly még a Bombardier nyerte el a szerződést, már az Alstom fogja legyártani a jelenleg is gyártában lévő Flexity-széria – még 21 darab F8Z hiányzik – utódjait.

Messzire nem rugaszkodtak a bevált formavilágtól, de a kamerás tükör mindenképpen újdonság lesz
(grafika: Alstom / BVG)


Trolibusszal az Elba partjára


Prága | CsehországKorábban már írtunk róla, most azonban már biztos: lesznek Prágából induló elővárosi trolibuszjáratok. A prágai városháza és a cseh főváros körülölelő Středočeský Kraj közgyűlése aláírta a megállapodást arról, hogy két viszonylat, a Kostelec nad Labem felé közlekedő 377-es és a (Csehország második leghosszabb nevű településeként ismert) Brandýs nad Labem-Stará Boleslavba járó 375-ös vonalak helyett trolibuszok járjanak a jövőben. A két vonal a pilot projektként üzemelő (vagy éppen szünetelő) 58-as trolival ellentétben nagyrészt kiépített felsővezetékkel is fog rendelkezni, amely elsősorban a településeken kívüli területekre korlátozódik. A fejlesztést kíváncsian várjuk, hiszen a városközi trolibusz mint fogalom önmagában is ritkaság, az pedig, hogy ebből új üzem épüljön, végképp különleges.

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.