2021. 06. 14.

Újra itt a RegioJet

2021. június 13-ától, vasárnaptól ismét napi két pár nappali vonatot közlekedtet a RegioJet Budapest, Bécs és Prága között. A vonatok a 2020 nyarán megszokott menetrend szerint és szolgáltatásokkal várják a nemzetközi és a belföldi utasokat is. Ott voltunk az idei első nappali járat érkezésekor. Helyszíni tudósításunk.




Délelőtt fél tizenegy előtt öt perccel gördült be – egy fekve maradt tehervonat miatt néhány perces késéssel – a hegyeshalmi határállomás negyedik vágányára a RJ 1031-es számú vonat. A szűk egy évvel ezelőttihez képest jóval csendesebb napon nem szerveztek sajtóeseményt és népünnepélyt a járat üzemeltetői, ami valahol érthető is, hiszen a járványügyi szabályok miatt ezek amúgy is sokkal nehezebben hívhatók életre. De talán a helyzet mindennapi, mondhatni csehes egyszerűségét-lazaságát jelenti az is, ahogyan forrásunk fogalmazott néhány nappal a „vissaztérés” előtt: nem szervezünk semmit, egyszerűen csak újraindulunk.
Ennek ellenére a vonal mentén többen várták a vasútbarátok közül a Magyarországon a CRS égisze alatt közlekedő sárga szerelvényt, igazi csemege lehetett az EP Cargo kötelékéből kölcsönkért 383 061-es Vectron is számukra. A gyors hegyeshalmi váltást követően útnak is indult a vonat.

A RegioJet vonatok fedélzetén a megszokott szolgáltatásokat kínálták, ezeket nem is eresztenénk bő lére, korábbi kisokosunk és szolgáltatás-bemutatónk igen részletesen szól minderről. Fontos változás a tavalyiakhoz képest, hogy a fizetős kínálatért készpénzzel már forintban is fizethetünk euró és cseh korona mellett; ezen túl pedig minden kocsiosztályon lehet kártyával is fizetni, az utaskísérők rendelkeznek immáron ehhez megfelelő terminállal.
A RegioJet-vonatai tehát mostantól ismét nyitva állnak mindenki számára, belföldi és nemzetközi forgalomban egyaránt.

Az osztrák területen RGJ, a cseh és magyar szakaszon RJ vonatnemben, 1031-es számmal közlekedő első Prága–Budapest járat Parndorf mellett, a Bécs és Hegyeshalom közötti 700-as menetrendi mezőszámú vaspályán robog a magyar határállomás felé
(fotó: Magyarics Zoltán)

Hegyeshalom peronja mellett már leeresztett áramszedővel gurul a RegioJet vonata. A két rendszer (osztrák: 15 kV 16,7 Hz~ és magyar: 25 kV 50 Hz~) közötti átkapcsolást biztonsági okok miatt csak lehúzott áramszedő mellett lehet elvégezni
(fotó: Szundi Szabolcs)

A szomszédos V. vágányon a 425 003 pályaszámú, már felújított Talent várakozott ER 9442 vonatszámmal

A CRS dolgozóit a piros pulóverükről ismerhetjük meg, a bérelt mozdony pedig egy igazi meglepetés volt. Pletykák szerint a RegioJet új TRAXX-ainak üzemkészsége nem éppen a legjobb...

A szolgáltatás meghatározó eleme a kocsikísérő, aki folyamatosan lesi a kívánságokat, az utasokat pedig a részére kijelölt kocsik mellett fogadja, segíti

Business osztályon üdvözlőitalként minden utas választhat a narancslé és a pezsgő között

Budapest-Déli újfent egy színnel gazdagabb lett

Az első járatnak a 6. vágány jutott az érkező vonatnak, ahol Budapest fejállomási vágányainak többségéhez hasonlóan nincs magasperon

A tavaly már megismert reklám idén is pörög a vágányok végén található kijelzőkön
(fotók: Halász Péter)

Viszonylag kevesen szálltak le Budapesten a tegnap délelőtti vonatról, bár ez a jelenlegi beutazási szabályoknak is köszönhető, amit mi is megkaptunk a belföldi jegyünk mellé. Reméljük, hogy hamarosan a mostaninál is szabadabban lehet utazni az Európai Unió területén és szépen növekszik majd az utasszám.

Adorján Péter, Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.