2022. 03. 26.

Végre eredmény, jöhetnek a Vectronok!

Évek óta húzódik, de végre találtak forrásokat is a MÁV-START mozdonytenderéhez, így hamarosan 115 Siemens Vectronnal bővülhet a hazai vasúti flotta.


A MÁV-START 115 darab mozdonyra vonatkozó tendere már évek óta húzódik és lehet tudni már jó ideje, hogy a Siemens az esélyes befutó rajta, hiszen csak ők kínálnak olyan járművet, ami megfelel a vasúttársaság által támasztott igényeknek. Viszont eddig még kérdéses volt a témát ismerő forrásaink szerint a projekt finanszírozása, de úgy tűnik, sikerült megoldani a problémát
A MÁV-START a Siemenstől 90 darab kétáramnemű (15 kV 16,7 Hz ~ és 25 kV 50 Hz ~), valamint 25 darab három áramrendszerű – a fentieken túl 3 kV egyenáramról üzemelni képes – 200 km/h-ra is alkalmas gépet vásárol. Az ugyan kérdés, hogy hol futhatják meg ezt a tempót és a többáramrendszerű képességeiket hol használhatják ki, mert a bejelentésről szóló közlemény szerint „az új villamos mozdonyokat döntően az IC szolgáltatás megújítására és az IC+ szolgáltatás bővítésére használjuk fel.” Igaz, az idén húsz éves EuroSprintereket is lassan időszerű lenne kiváltani a nemzetközi fordákból, mindemellett pedig a lassan a hatvanadik életévüket taposó V43-asok kivonása is napirendre kell kerüljön.

A leendő Vectron látványterve. A színterv nem is kicsit hasonlít arra, amit annak idején a szimulátoros közösségben jelen volt Magyar Virtuális Vasúttársaság alkalmazott a (virtuális) járművein.
(forrás: MÁV-START)

A MÁV-START szűkszavú közleménye nem szól az árazásról, de azt írják: „a nyertes ajánlattevő a verseny eredményeként a becsült értékhez képest kedvezőbb végleges ajánlatot adott.” Azt a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága nem közölte, hogy a Siemens mozdonyonként 3,49 millió eurós, illetve 4,065 millió eurós árat ajánlott meg, míg a tenderen induló másik pályázó, a Bombardier Alstom 4,58 millió és 4,65 millió euróért kínált mozdonyt. Iparági pletykák szerint az is közrejátszhatott az „olcsóságban”, hogy a Siemens a mozdonyok első darabjait már régen legyártotta készletre, azok a müncheni gyár környékén különféle rendezőpályaudvarokon várják a bizonytalan vevőt, aki most úgy néz ki, hogy révbe ért. A tender finanszírozási kérdéseiről sem szól a közlemény, így nem tudni, hogy hazai állami, EU-s forrásokból vagy (piaci) bankhitelekből veszi e gépeket a vasúttársaság, ugyanis eddig a területet ismerő forrásaink szerint a tender pont a finanszírozás állami részről való megoldatlansága miatt állt a tender – ezt a problémát most tehát sikerült megoldani, a kérdés csak az, hogy milyen szerepe van mindebben a közelgő országgyűlési választásoknak?
Fontos ugyanakkor azt is megjegyezni, hogy a tender eredményeként keretmegállapodás jöhet létre, ami nem jelenti azt, hogy egyből be is szerzik a mozdonyok mindegyikét vagy akár egy részüket. Sőt, még csak lehívási kötelezettsége kötelezettsége sincs a MÁV-START-nak, tehát nem köteles ténylegesen megrendelni a járműveket.
Mindezek ellenére kifejezetten örvendetes, hogy végre jelentős mértékben megújulhat a MÁV-START átlagosan 40 évesnél öregebb flottája.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.