2022. 06. 20.

Déli↔Parti Nyár

Június 18-ától, szombattól ismét a főszezoni menetrend szerint közlekednek a Balatont érintő vonalakon. Az elmúlt években az északi part kapott figyelmet a részleges pályafelújítás és a villamosítás miatt, de azért a déli oldalon sem árt körülnézni, hiszen az idei év sok újdonságot hozott itt is. Helyzetjelentésünk a főszezoni menetrend első napjáról.




A 2022-es nyár a Balaton déli partján vezető vasútvonalra is hozott újdonságokat az elmúlt évek kicsit már „unalmssá” vált menetrendje után. Megjelentek ugyanis a KISS-motorvonatok és az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a mozdonyos vonatok aránya, valamint új szolgáltatásokat is bevezettek a 30-as menetrendi mezőszámú vonalon.

Balatonaligán halad át az IC 1847-es számot viselő Tópart IC Budapest-Déli felé.

Átlós fürdés

A 2021-es nyáron indult el a hétvégén alapvetően „felesleges” elővárosi motorvonatok felhasználásával az átlós fürdős vonatok újabb példánya: a hagyományos miskolci, szegedi és nyíregyházi (időnként: szolnoki, debreceni) irány mellé megjelent a Dunakanyar kapcsolata is. A Jégmadár expressz sikerén felbuzdulva a megrendelő szaktárca és a MÁV-START új kapcsolatként a Szolnok–Fonyód viszonylatú vonatot is bevezették: a Vitorlás nevet viselő járat az újszászi vonalon, a Tápióság és Budapest keleti része számára biztosít hétvégente közvetlen eljutási kapcsolatot. A KISS-ek közül kettő Fonyódon fordul (a szobi Jégmadár és a szolnoki Vitorlás), statisztikailag kettő pedig Siófokon (a szintén szolnoki Napfürdő és a nyíregyházi Panoráma) tölti a szombat-vasárnapot napközben, igaz a siófoki végállomáson egymásba forognak az emeletes motorvonatok.

A viszonylag gyéren kiszolgált aligai állomáson várja az indulást a Szolnokról az újszászi vonalon keresztül érkező Vitorlás expressz az indulást, miután késése miatt ide került át a találkozása a fent már látott IC 1847-essel.

Szokjuk a látványt: KISS a Balaton-parti vonalon. Itt éppen az Ex 16709 számú, Napfürdő nevet viselő vonatként érkezik a 32-es egység Siófokon az A vágányra.

Az emeletes vonatok és a különlegesnek számító átlós fürdős vonatok „őse”, a Jégmadár expressz (Ex 18702) érkezik Siófokra.

A mozdonyos vonatok között megmaradt a miskolci Ezüstpart (Miskolc-Tiszai–Fonyód) és a záhonyi Aranypart (Záhony–Fonyód) az ÖBB-től vásárolt Inlandswagenekkel, egy nagy paklival és egy bicikliszállító IC+-kocsival és ez a két vonat is egymásba fordul Fonyódon. A szegedi Aranyhíd (Szeged–Balatonszentgyörgy) két BDh-val (újabban: BDb), két Bd-vel és egy dunakeszi IC-kocsival közlekedik.

A régi idők járművei egyre kevesebbet szerepelnek a déli parton: a 431 371-es érkezik Miskolc-Tiszai felől az 15607-es számú Ezüstpart expressz élén a lellei megállóba.

Szegedről érkezik az Ex 1787 számú vonat, az Aranyhíd élén a 431 007-es Szili. Szép lassan kopnak ki a balatoni vonalakról ezek a vontatójárművek.

Az IR 18406-os Déli→Parti érkezik Balatonboglár állomásra...

...ahol az Ex 18703-as várta már. A KISS papíron Szobig, a gyakorlatban a dunakanyari helyzet miatt – egy zivatar utáni sárlavina rongálta meg a pályát – Nagymarosig közlekedik. Ebből is kitalálható, hogy ez bizony a népszerű Jégmadár!

Földvárra érkezik az IC 1853-as Tópart...

...blokkján pedig az Ex 18701-es, a Vitorlás.

Rákoson az esti Vitorlás. Reméljük, nem csak egynyári próbálkozás lesz ez a kapcsolat, igény nagyon is lenne erre a járatra a továbbiakban is.

Tóparti alapok

A déli parti nyári menetrend alapjait képező vonatok közlekedésében is történtek változások. A Budapest-Déli és Nagykanizsa közötti Tópart IC-k kétóránként közlekednek, ahogy az ezek ütemét órásra sűrítő keszthelyi Balaton IC-k is. Utóbbiakban közlekednek az étkezőkocsik nyáron, a vonatok Halbikból és jobbára dunkaeszi IC-kocsikból állnak, de az IC-minőséget kínáló járművek lehetnek akár a nemzetközi fordákból kivett kocsik is. A két IC-ben közlekednek a déli parton a nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsik.

Komoly változás az idei nyáron, hogy a „bokorugró” déli parti vonatok InterRegio-k lettek és mozdonyos vonat helyett két vagy három FLIRT alkotja őket. Itt éppen Balatonlellére érkezik az IR 18405 számú, Déli←Parti nevű vonat – két motorvonatból csatolva.

A hosszú Tópart és Balaton IC-k továbbítására a MÁV-START idén is a TRAXX-okat veti be. A 480 008-as, a Toldi-TRAXX az IC 1852 számú Tópart IC élén robog be Balatonlellére.

Nem sokkal később pedig a 480 023-as érkezik az IC 1865-ös számú Balaton IC-vel. Az első kocsi CAF ülőhelyes, mögötte egy CAF étkező látszik.

Az EC-kocsik mellett a dunakeszi IC-kocsik is felbukkannak a Tópart és a Balaton IC-k szerelvényében. A nagykanizsai Tópart szerelvényébe nem jut étkezőkocsi, cserében van 1. osztályú IC-kocsi is a vonatban, ahogy a 480 019-es által továbbított IC 1845-ös esetén is látszik.

Változás az idei évben, hogy a Déli→Parti (ellenkező irányban: Déli←Parti) vonatok InterRegio márkanéven futnak a tavalyi sebesvonat helyett, ráadásul nem mozdonyos vonatok, hanem két-három egységnyi FLIRT-ből állnak. A klimatizált, alacsonypadlós vonatok bevezetésének hátránya viszont az, hogy a motorvonatokon egy-egy egységben csak 6 kerékpárhely van, ellentétben a 26-28 helyes nagypaklikból általakított kerékpárszállító kocsikkal. Az IR-ek kétóránként közlekednek Budapest-Déli és Fonyód között, a Fonyód és Balatonszentgyörgy közötti részre azonban csak minden második jut el, azaz négy órás ütemet biztosítanak. Az IR-ek és a Balaton IC-k között mindkét irányban Siófokon biztosítanak átszállási lehetőséget, ráadásul közös peronon.

A piros FLIRT-motorvonatokat lassan keresni kell, ugyanis a több mint tíz éve szolgáló egységeket idővel mind új gúnyába, a magas pályaszámúakkal megegyező kék festésbe öltöztetik. Itt az IR 18504-es Déli→Parti robog Bélatelep mellett Balatonszentgyörgy felé, elől a 415 051-es egység.

Persze attól, hogy a Déli→Parti (Déli←Parti) IR-k csak négyóránként járnak Fonyód és Balatonszentgyörgy között, még nem kell aggódni: a Győr és Kaposvár (esetleg Pécs) között közlekedő Helikon IR-kban közlekedő Desiro-motorvonatok biztosítják a két óránként közlekedést. Szintén ezen a szakaszon közlekednek, de ütemen felül a Pécs és Keszthely közötti Fenyves expressz remot-Csörgővel és tervezetten öt Halbival.
Röviden szót kell még ejteni az éjszakai közlekedésről is: péntekre, szombatra és vasárnapra virradó éjjeleken jobbára FLIRT-motorvonatokból állnak ezek a járatok, egy szerelvény pedig a nagykanizsai telepállomás Halbijaiból áll.

Feltételes megállás

Újdonság, hogy a déli parti fővonalon a főszezoni menetrendben megjelentek a feltételes megállóhelyek is. Ilyen lett a Déli→Parti IR-ek esetén Székesfehérvár-Repülőtér megállóhely; a Fonyód és Balatonszentgyörgy közötti részen a Helikon és a Déli→Parti esetében Bélatelep, Alsóbélatelep, Balatonfenyves alsó, Márihaullámtelep és Balatonberény megállóhely. A feltételes megállási rend amúgy az északi parti vonalon is megjelent: a Katicák csak igény esetén állnak meg Székesfehérvár-Repülőtér, Füle és Balatonfőkajár felső megállóban. A dolog úgy néz ki, hogy a leszállási szándékot a Desiro és a FLIRT esetén az ajtóknál lévő nyitógomb megnyomásával jelezhetjük, a peronon pedig úgy kell elhelyezkedni, hogy a mozdonyvezető egyértelműen lássa, hogy utazni szándékozunk. A Fonyód–Kaposvár vonalon is lettek feltételes megállóhelyek szép számban: Pusztaberény, Tatárvár, Öreglak, Somogyvár, Pamuk, Somogyjád, Várda és Kapostüskevár kapott X-et a menetrendben. Az itt közlekedő Bzmot-ok esetén a vonatkísérő személyzetnek jelezzük, ha szeretnék valamelyik ilyen megállóban leszállni.

A feltételes megállóhelyek miatt fontos szerepe van a leszállásjelző visszajelzésének.

Tájékoztatók is figyelmeztetnek ezekre a körülményekre a vonatokon...

...és az érintett állomásokon is.

Az Ex 1787-es Balatonmáriafürdőn találkozik a Budapestre tartó IC 1845-össel. A szegedi fürdősvonat Fonyódtól Balatonmáriafürdőig nem áll meg...

...a köztes állomásokra utazók például Fonyódon szállhattak át a Győr felé tartó IR 9694-es számú Helikonra.

A Fonyód és Balatonszentgyörgy közötti helyi forgalom egyik alapját a Helikon IR-ként közlekedő Desiro-motorkocsik jelentik. A 21-es egység Győrből érkezik mint IR 9607-esként Fonyódra.

Sor, idő, rend?

Tapasztalataink szerint az idei főszezoni menetrend első napján egészen korrektül sikerült teljesíteni a forgalomszervezésben: napközben 5-10 perces csúszásokkal kell számolni általában. Egy olyan IC-t találtunk csak, ami jelentős késéssel közlekedett, de ez a vonat már Budapestről is 35 perc késéssel indult, ezen felül pedig a szolnoki Vitorlás késett még nagyjából negyed órát Fonyód felé, itt egy előző napi biztosítóberendezési hiba javítása miatt kellett Kiscséripusztáról Szabadbattyánba áthelyezni a vonattalálkozást az egyik Budapest felé tartó vonattal. Összességében tehát jól vizsgázott az első napon már a déli parti menetrend.

Gasztrókörök

Említettük már, hogy a Balaton déli partján megjelentek ismét az étkezőkocsik a Balaton IC-kben Budapest-Déli és Keszthely között. Ezekben a megszokott választékkal várja az Utasellátó az éhes utazókat, valóban szolid árak mellett. Az északi parton egyébként bisztrókocsik közlekednek a Kék Hullám IC-k szerelvényében.
A vasútvonal mentén megéhező-megszomjazó utasokkal számos helyen várják: mindenképpen kellemes helyszín Siófokon a Lokomotiv büfé; Balatonföldváron az állomásépületben lévő Síngörbítő Vasúti Kávéház; Balatonszemesen a Resti; Balatonbogláron a Mávéház; Fonyódon pedig a Bakter Itató mindenképpen ajánlható.

Érdemes a környezetünket is figyelni: Balatonföldvár megállóhely felvételi épülete nagyon is hangulatos, mediterrán hangulatot áraszó épület egy gondozott kerttel megtoldva.

A balatoni állomások főleg ilyenkor, a szezon elején nagyon szépek, rendezettek. Vigyázzunk ezekre az apróságokra, mennyivel jobb ilyen körülmények között utazni, ugye?

Elmaradhatatlan felvétel a vonatablakból a Badacsonyról. A kép elkészítésére Fonyód és Bélatelep között van lehetőségünk.

Azért akad teherforgalom is a nyári menetrend idején: itt épp az MMV tehervonata állt félre, hogy utat engedjen a Budapest felé tartó IC 205-ösnek.

Az élet és a teherforgalom nyáron sem áll meg: Bélatelepen húz át a 1116 010-es az Eas-kocsikból álló szerelvényével Budapest felé menetben.



Nem Gelka, Helka!

Érdekes új vállalkozás a már említett Helka Sörkert, illetve a Helka Sörfőzde maga is. Meglepő, hogy pont egy olyan időszakban nyitottak meg, amikor sok másik vendéglátóhelyre alig találnak munkavállalókat a hírek szerint. Úgy tűnik, hogy sikeres a vállalkozás, ottjártunkkor a sörkertben jó félház volt. Jelezzük, mielőtt bárki valamilyen hátsó szándékot sejtene a következő sorok mögött: az őszinte csodálatunk és tapasztalásainkról szól, illetve természetesen megsüvegeljük a teljesítményt és a minőséget, mert a helyi értékek nagyon is fontosak számunkra is.

Tényleg a peron végén van, képen a platánfák között látszik is az útátjáró; balra pedig a sörkert maga.

A 2021-ben alakult Helka Sörfőzde alapvetően három sört készít. A jelenleg még bérfőzésben készülő italok közül a Kelén egy IPA, 5,8%-os alkoholtartalommal és 13,2-es induló Balling-fokkal. A Jómadár egy Kölsch típusú Ale, 5,1%-os és 12,8-as induló Balling-fokkal bír. Amúgy hivatalosan nem szabad Kölschnek nevezni ezt a sörtípust, mert a szabályok szerint csak a Köln-környéki mintegy harminc sörfőzde ilyen termékét lehet így hívni; a többit már nem. Ennek ellenére azért a fűszeres-komlós sörök kedvelőinek bátran ajánljuk kóstolásra. A búzasörök kedvelőit a tóparton a Kleine Fische várja, a bajor típusú búzasör 5,5%-os és 13,5-ös induló Balling-fok jellemzi.

A sötétebb, bal oldali ital a Kelén nevű IPA, a jobb oldali pedig a Jómadár nevet viselő Kölsch típusú sör.

A Kleine Fische egy jóféle bajor búzasör, nyoma sincs annak a savanykás ízvilágnak, ami annyira jellemzi a nagyüzemi búzasöröket. Kiváló ital ez annak is, aki amúgy nem nagy barátja a búzasöröknek.

A Helka söreit helyben csapolva és dobozos változatban is meg lehet vásárolni, Facebook-oldalukat pedig érdemes követni, hiszen a tervek szerint a vasút melletti épületbe a közeljövőben beköltözhetnek végre a sörfőzéshez szükséges eszközök és saját főzdében készülnek majd az italok és sok-sok különlegességet is terveznek majd. Ottjártunkkor például a Mad Dogtól érkezett cidert is megkósolhattuk.
Az ételkínálat (egyelőre?) nem erős, sörkorcsolyaként grillkolbászokat válaszhatunk, abból azonban többfélét is. Az árazás teljesen megfelel a balatoni áraknak, de a sörök amúgy még egy budapesti kisüzemi söröző áraihoz képest is barátinak mondhatók. Mindazonáltal nem tudjuk eléggé hangsúlyozni: az alkoholfogyasztást csak is mértékkel és felelős módon javasoljuk!

Az ételkínálat most nem túl széles, de kellemes grillkolbászok közül lehet választani és ami fontos: frissen sül a kolbász és a perec is!

Amúgy név ismerősen csenghet: a Helka és a Kelén a Balaton két legöregebb, még ma is használatban lévő hajója. A Helka sokáig Balatonfüreden szárazon volt és bárként működött. Itt osztotta pofonjait annak idején a Bujtor István által megformált Ötvös Csöpi is A pogány Madonna című filmben. Helka és Kelén amúgy a környék mondavilágának szereplői.

A Helkától tényleg csak pár lépés a Balaton déli partja Balatonföldváron.
(Írásunkat a szerző felvételei illusztrálják.)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.