2023. 05. 05.

Visszatérés az Ormánságba

Újra személyszállító vonat koptatta a 2006 és 2007 között két lépcsőben bezárt Villány–Barcs vasútvonalat, illetve annak még járható részét. Ormánsági képriport a külonvonati Bzmot fedélzetéről.


Vasútbarátok szervezte különvonat közlekedett a 62-es vasútvonal még járható Drávafok–Sellye–Vajszló szakaszán április utolsó hétvégéjén. A vasútvonal Középrigóc (itt ágazik ki a 60-as fővonalból) és Sellye közötti szakaszán 2006. május 8-án, míg a Sellye–Villány szakaszon 2007. március 4-én szűnt meg a személyforgalom. A vasútvonalat a pálya állapotát tekintve három részre lehet bontani: Kovácshida és Vajszló, illetve Drávafok és Középrigóc között „i” sínes, talpfás felépítmény található, amelyen 10 illetve 20 km/órával közlekedhettek a vonatok a maradék részen 48,5 kilós sínek alatt vasbeton aljak találhatóak, itt a személyforgalom leállításakor hatvannal mehettek a Bzmot motorkocsik. Jelenleg hivatalosan csak a különvonatunk által bejárt rész járható. Villány és a Beremendi Cementmű között nemrég még volt teherforgalom, de annek leállításakor a vörös tárcsát is kirakták a pályára. Ettől függetlenól jelenleg még Harkányig járhatóvá lehetne talán tenni a vonalat. A vonalon jelenleg a járható szakaszon teherforgalom még van, a Rail Cargo Hungary tolatósa szolgálja ki a jelentkező igényt.

Utunkat Pécs főpályaudvaron kezdtük, ahonnan a 40-es vonalon jutottunk el Szentlőrincre. A körüljárás alatt megérkezett Győrből a Pannónia Interregio is.

A különvonatra iránytáblát is készítettek a szervezők, akik a vonat utasait müzlivel is megkínáltak indulás után.

Irányváltás után elindultunk Sellye felé az Ormánság egyetlen „üzemelő” vasútvonalán. Az egykori Szentlőrinc–Nekcse (ma Našice Horvátország) vasútvonalat 1895-ben adták át. A trianoni békeszerződés a vonalat Drávasztára-Zalátánál elvágta, ahol 1970. december 31-ig volt forgalom. Ezután már csak Szentlőrinc és Sellye között járnak a vonatok.

Az első fotómegállásunk Sumony megállóhelyen történt. Az egykori állomás ma feltételes megállóhelyként működik, hasonlóan a vonal valamennyi megállójához.

Hamarosan megérkeztünk Sellyére, a 61-es vonalon szerencsére kíváló állapotú a pálya. Itt értük a vonal egyetlen szerelvényét. Szentlőrinc és Sellye között jelenleg 8 pár személyonat közlekedik.

Ma már ritka látvány Sellyén a két Bz motorkocsi, annál megszokottabb a mellékvonalakon az elhagyott épületek jelenléte.

Irányváltás után elindultunk Vajszló felé. Csányoszró megállóhely következett.

A felvételi épület az utcafrontról, a vasút felől és belülről.

Az egykori első vágány kiágazása.

Nagycsány megállója kifejezetten takaros a mai napig is, ablak ugyan nincs, de még a hűtőszekrény is megmaradt a házon belül.

Rövid faaljas szakaszokat leszámítva az üzemelő szakasz végig vasbetonaljas.

Indulás Nagycsányból.

Megérkeztünk Vajszlóra.

Vajszló állomás felvételi épülete.

Vajszló épületéről még nem tűnt el a névtábla szerencsére.

A sorompó a mai napig is üzemel.

A körüljárás pillanatai. Az állomáson fát rakodnak, a körüljárás miatt ezt egyeztetni is kellett a kiszolgáló céggel.

Takaros kis buszállomás található a vasút mellett. Adná magát az átszállás a két üzem között.

2019-ben angol vasútbarátok járták az országot, ekkor több különleges vasútvonalat jártak be. Így jutottak el Vajszlóra is
(fotó: Gálicz Zoltán)

Az angol vasútbarátok vonatát itt (2019-ben) a 116-os Szergej továbbította.
(fotó: Gálicz Zoltán)

Kikerültek az új iránytáblák: irány Drávafok!

A vonal járható szakaszán jelenleg 40 kilométer/óra a pályasebesség, de a különvonat csak hússzal mehetett.

Az angolok már említett különvonata Csányoszró és Nagycsány között Gálicz Zoltán felvetelén.

Az angol különvonat érkezik Sellyére 2019-ben.
(fotó: Gálicz Zoltán)

Emléktábla a 61-es vonal 105 éves évfordulójára a sellyei épületen.

Az időjárással végig szerencsénk volt.

Drávafokig egyetlen megálló található: Bogdása.

Elérkeztünk a járható szakasz másik végéhez: Drávafokra. Köszönjük a szervezők munkáját, a kétkocsis vonat teljesen megtelt. A fotómegállások jól voltak szervezve, a máskor megszokott „emelkedett” hangulat itt szerencsére elmaradt. Jó volt ennyi évvel a bezárás után utazni a gyönyörű adottságokkal rendelkező 62-es vonalon.

Óvári Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.