2011. 11. 29.

Nők vezető beosztásban

Húsz éve már, hogy Svájcban nők is lehetnek mozdonyvezetők. Az SBB úgy gondolja, hogy ami munkát el tudnak végezni a férfiak, azt a nők is. Ráadásul nem gondolják úgy, hogy ilyen-olyan egészségügyi, pszichikai vagy bármilyen okból ki kellene zárni a mozdonyvezetés lehetőségéből a nőket.


Húsz éve, 1991-ben kezdte meg munkáját Svájcban az első női mozdonyvezető. Az elmúlt két évtized során összesen 71 hölgy gondolta úgy, hogy az SBB személyszállító üzletágánál vagy az SBB Cargonál vállal mozdonyvezetői feladatokat. Az SBB 2004-ben női tanfolyamot is indított. A mozdonyvezetők alkalmazására vonatkozó szabályokat már 1988-ban megváltoztatták úgy, hogy szakmunkás végzettség vagy érettségi után bárki jelentkezhet mozdonyvezetőnek az SBB-hez. Korábban műszaki végzettséghez és letöltött sorkatonai szolgálathoz kötötték az alkalmazást, így a nők értelemszerűen kiestek a lehetséges jelöltek köréből.
Andrea Steccanella, az egyik a 71, most is az SBB-nél dolgozó mozdonyvezetőnő közül
(fotó: SBB)

Az elkövetkező évek során mintegy ezer mozdonyvezetőre lesz szükség Svájcban – írja az SBB közleményében. A helvét vasút igyekszik minél több nőt megnyerni ezekre az állásokra. Mindemellett pedig igyekeznek mindkét nem számára vonzóvá tenni az egyébként nagy felelősséggel és nagy igénybevétellel járó munkát.
Svájc mellett Németországban és Ausztriában is számos – sokszor meglehetősen szemrevaló – hölgy vezet mozdonyt. Az osztrák kolleginák Hegyeshalomban is felbukkanhatnak, sokszor a hazai járművezetők legnagyobb döbbenetére.
Az ÖBB-nél is dolgoznak mozdonyvezető nők: egyikük a fiatal Marina Knabl
(forrás: www.6020online.tv)

Magyarországon országos közforgalmú vasúti járművezetőként nő – információnk szerint – nem dolgozik, de van olyan női alkalmazottja a MÁV-csoportnak, aki rendelkezik mozdonyvezetői engedéllyel, ha forrásaink nem tévednek. A HÉV-nél néhány éve már dolgozhatnak nők is motorvezetőként, e lehetőséget néhányan meg is ragadták már.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.