2011. 12. 05.

Előbb jön a Velaro?

Bő egy esztendeje, a 2010-es InnoTranson mutatták be a közönségnek a DB AG új távolsági motorvonatát, az ICE 3-as alapjaira épülő Velaro D-t. Az üzembe állítást 2013-ra tervezték, de lehet, hogy már idén találkozhatnak az utasok az új vonatokkal.


Meglehetősen rosszul áll a több áramrendszerű nagysebességű vonatokkal a DB AG. A Franciaország felé járó, a franciák által is elfogadott ICE 3M altípusból túl kevés áll a cég rendelkezésére. Bár a franciák még nem adták áldásukat a Velaro D, azaz a 407-es sorozatú motorvonatok közlekedésére, az új szerelvények forgalma állításával néhány, már most „francia-képes”, 406-os sorozatú vonatot felszabadíthat a cég.
Az első időpontnál később, de az utolsó tervekhez képest korábban, 2012 nyarán forgalomba állhatnak az első Velaro D-k. Igaz, csak belföldi forgalomban, a franciaországi bevetésre még várni kell
(fotók: DB AG)

Igaz, a Velaro D-ket már korábban, az eredeti tervek szerint most, a menetrendváltástól forgalomba állították volna, de ez – pont a francia hatósági eljárások miatt – végül 2013 nyarára módosult. A dolgok mostani állása szerint azonban belföldi forgalomban már a nyári menetrend életbe lépésével, 2012 júniusától csatasorba állnának az első vonatok a 15 darabos szériából.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.