2011. 12. 15.

Szesztilalom Berlinben is?

Az utóbbi időben Berlinben is felvetődött: a metróállomásokon és a járműveken megtiltanák az alkoholos termékek árusítását. A számtalan erőszakos cselekedet és a sok szemét és rongálás miatt azonban nem csak az árusítás, hanem a fogyasztás tilalma is felmerült.


Egyelőre még nem jelent gondot, ha sörösüvegünket szorongatva szállunk buszra vagy metróra, bár előbbi leginkább a buszvezetőtől függ, hivatalosan azonban nem tilos szeszesitalt fogyasztani a berlini tömegközlekedés járművein. A BVG egyik szóvivője, Klaus Walzak nemrégiben azt mondta: a berlini életérzéshez hozzátartozik, hogy egy sört leguríthassunk akár metrózás közben is – reagált annak idején a hasonló, hamburgi tilalom kapcsán a város első embere. Ennek ellentmond azonban az utazási feltételrendszer, ami szerint (bármilyen) italt fogyasztani tilos a járműveken és az alkoholos befolyásoltság alatt álló személyek szállítását is megtagadhatják.
A tartományi közlekedési szövetség, a VBB most azt javasolta, hogy ne lehessen alkoholtartalmú italokat árusítani az állomásokon. Berlinben ugyanis számos helyen a metró peronján is működnek büfék, vegyesboltok, ahol többek között sör, bor és röviditalok is kaphatók. Ezek árusítását tiltanák meg. A BVG-nél úgy gondolják: ha valóban felmerül a tiltás, akkor azt törvényi szinten kell szabályozni és ebbe bizony a fogyasztás tilalma is beleférhet.
Veszélyben az alkoholfogyasztás a metróállomásokon. Talán visszaeshet az erőszakos cselekedetek száma a német fővárosban
(a képek forrása: Wikipedia)

Ahogy említettük, Hamburgban például már tilos szeszes italt fogyasztani a járműveken, ha mégis megteszi valaki, 40 euróval könnyíthet a pénztárcáján.
Petra Reetz, a BVG szóvivője úgy nyilatkozott: egyelőre felesleges bármilyen vitát folytatni az alkoholfogyasztás tiltásáról Berlinben. A BVG egyelőre megvárja, hogy a hasonló intézkedések Münchenben és Hamburgban milyen eredményeket hoznak, csökkenhet-e a rongálások, erőszakos cselekedetek száma vagy sem. Mindazonáltal azt mondta Reetz, hogy a BVG szempontjából a legjobb a törvényi tiltás lenne.
A város belügyi szenátora, Frank Henkel azt mondja, egyelőre erről nem folynak politikai szintű tárgyalások, de a BVG javaslatát mindenkor szívesen veszik és megvizsgálják a lehetőségeket. A közösségi közlekedéssel foglalkozó civil szervezet, az IGEB nevében nyilatkozó Christfried Tschepe csak annyit tett hozzá, hogy a mostani személyzet létszámával bármilyen intézkedés csak „fogatlan papírtigris” lehet.
A Berliner Zeitung nem reprezentatív felmérésben egyébként a válaszadók 55 százaléka támogatja, míg 45 százalékuk ellenzi az ilyesfajta tiltást.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.