2012. 01. 30.

Megvannak?

Lehet, hogy véget ér a Wiener Linient érintő kábellopások sorozata. Vasárnap éjjel ugyanis négy embert értek tetten az osztrák fővárosban, amint éppen Floridsdorf és a Neue Donau állomások között próbáltak magukévá tenni egy rézkábelt.


A Wiener Linien üzemirányítóinak éberségének köszönhető, hogy hétfőre virradó éjjel sikerült tetten érni négy férfit, amint éppen egy rézkábel eltulajdonításával foglalatoskodtak az U6-os metróvonal Floridsdorf és Neue Donau állomása között – adta hírül a Die Presse.
Az üzemirányítás egyik munkatársa lett figyelmes 1:50 körül arra, hogy rendellenességet jeleznek a biztosítóberendezések a vonalon. Azonnal riasztották a Wiener Linien saját biztonsági szolgálatát és a rendőrséget is. A tett helyén ugyan már nem sikerült ott érni a tolvajokat, azonban rövid menekülés után sikerült elkapni a négy férfit.
Az U6-os viszonylat egyik szerelvénye Floridsdorf felé tart a Neue Donau megálló után
(fotó: Halász Péter)

Roman Hahslinger rendőrségi szóvivő a Die Pressének elmondta: négy szlovák állampolgárt vettek őrizetbe a kérdéses helyen és időben. Hogy milyen kapcsolatban vannak a korábbi kábellopások a mostani esettel, azt egyelőre vizsgálják.
A mostani károkat a Wiener Linien szakemberei az üzemkezdetig elhárították, helyreállították a kábeleket.
Amint arról már több alkalommal is beszámoltunk: az utóbbi időben három szorosan egymást követő alkalommal is loptak rézvezetéket a bécsi metróból: kétszer az U6-os és egyszer az U4-es vonaláról. Mindhárom eset jelentős forgalmi zavarokat eredményezett. A Wiener Linien a nyomravezetőknek akkor 10 ezer euró (mintegy 3 millió forint) díjat ajánlott fel.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.