2012. 02. 27.

Újabb záhonyi ebéd volt?

A 2011-2012-es menetrend 1. számú módosításától – áprilistól – komoly változások jöhetnek. Vajon az NFM vezetőjét, Németh Lászlónét is elvitték egy záhonyi ebédre, mint legendás elődjét, a monori utoléréses baleset után lemondott Szabó Pált? Emlékezzünk: akkoriban ennek következménye lett az ütemes menetrend szétverése. Most is hasonlóra készülnek, pedig nemrégen még a vasútvonalak újranyitását ígérték a kormány emberei.


Különös ajándékcsomaggal készül a Németh Lászlóné vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV-csoport az utasoknak a mellékvonalak felszámolásának az egyes vonalakon a személyszállítás szüneteltetésének évfordulójára. A jelenlegi vasúti menetrend első módosításától kezdődően jelentősen ritkulhatnak a vonatok a még 2010-ben nagy csinnadrattával újranyitott mellékvonalakon a vonatok. Az újbóli bezárás ugyan politikailag vállalhatatlan lett volna, de a napi 5-6 pár vonat helyett a hírek szerint általában két pár járat maradna meg ezeken a vonalakon.
Völner Pál, az NFM infrastruktúráért felelős államtitkára 2010. július 3-án Kisbéren ígérte: újranyitják a mellékvonalakat, fontos nekik a vasút

Egyes hírek szerint a MÁV-START-nál pénteken közölték a tágabb körben, hogy ezúttal „ésszel” kell szétverni a vasúti menetrendet. A cél, hogy a mellékvonalakról minél több, olcsón üzemeltethető Bz motorkocsit tudjanak kivonni, ezeket pedig a fővonalakon a két-három kocsis, dízelmozdonyos vonatok kiváltására csoportosítanák át. Így könnyen búcsúzhatunk – ismét – a Szeged és Békéscsaba között ingázó igazi vonatoktól, jöhetnek a csehszlovák csodák.
2010. július 4-én Fónagy János (jobbra, a csíkos ingben), az NFM parlamenti államtitkára tett hitet a vasút és a mellékvonalak működtetése mellett a Pápa–Csorna vonal újbóli megnyitásakor. Politikailag vállalhatatlan a bezárás, de a járatritkítás tökéletes megoldás?

Az ütemen felüli vonatok egy részét is kiveszik majd a menetrendből a hírek szerint. Emellett az állítólag gazdaságtalanul üzemelő „Palóc Expressz”, a Budapest és Balassagyarmat között közlekedő Bz-motorkocsis sebesvonat is megszűnne hosszú évtizedek után. Itt jegyezzük meg: ha gazdaságtalanul üzemeltethető, akkor valószínűleg rosszul láttuk eddig, hogy minden esetben legalább 75%-os ülőhelykihasználtsággal közlekedik ez a vonat. Az indokok között pedig emellett megemlítették, hogy a lassúsága miatt borítja a menetrendet a motorvonat...
A balassagyarmati sebesvonat is a járatritkítások áldozata lehet. A Keletiben a „rövid tízről” induló járat nem panaszkodhat kihasználatlanságra

Az intézkedés nyomán felszabaduló járművek egy részét selejtezhetik a sajtóban megjelent hírek szerint.
Kérdés ezután, hogy vajon a sokat froclizott balliberális szabaddemokrata elődök nyomdokaiba lép a jobboldali vezetésű szaktárca? Egyes pletyákák szerint sok, még Kóka János nevéhez köthető „szakember” is segédkezik a „reformokban”.
Szinte meg sem lepődnénk, ha a vasútgyilkos jelzőt büszkén viselő Takács László is újra tanácsadóként jelenne meg a történetben. Bár 2009-ben tagadta, mégis igaz: a vasút létezése ellen küzd a jelenleg az index.hu fórumain „zsitvica” nicknév mögött rejtőző „szakértő”. Igaz, a színváltáson sem lepődnénk meg, hiszen volt ő már az indexen is „taxx”, „trafficc”, „monor-21”, hogy csak néhány példát említsünk és töröltette a hozzászólásait, amikor kellemetlenné vált a helyzete.
A két-három kocsis, dízelmozdonyos vonatokat váltanák le a Bézékkel. Így könnyen búcsúzhatnak a Szeged–Békéscsaba vonalról is a Csörgők, igaz, az egy By-ból és egy Bhv-ból álló szerelvény valóban nem a leggazdaságosabb megoldás
(fotók: Halász Péter)

RegionalBahn.blogspot.com

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.