2012. 03. 23.

Folytatódnak a próbák

Nem találtak műszaki hibát a Norvégiában próbamenete közében kisiklott FLIRT-nél. A svájci építésű motorvonat február közepén Olsótól délre csapódott egy sziklának. Akkor a vizsgálat végéig felfüggesztették a próbákat.





Februárban még arról adtunk hírt, hogy sziklának csapódott az egyik próbameneten lévő FLIRT motorvonat. Akkor a vizsgálat végéig felfüggesztették a próbaüzemet, most viszont kiderült: nem műszaki hiba okozta a balesetet – legalábbis nem a jármű hibája.
A vizsgálat megállapította: a pálya adott szakaszán 70 km/h-ban volt megállapítva az engedélyezett legnagyobb sebesség, a vonat ennek ellenére 130-as tempóval közlekedett. Azt egyelőre nem tudni, hogy a mozdonyvezető miért lépte túl ilyen mértékben a pályasebességet, ezt további vizsgálatok fogják kideríteni. Perer Spuhler, a Stadler Rail első embere közölte: a próbákat egyedül a norvég vasút, az NSB kérésére függesztették fel, mind a svájci, mindpedig a norvég közlekedési hatóságok ezt indokolatlannak látták.
Mivel egyértelműen nem a vonat műszaki hibája okozta a balesetet, a próbamenetek most folytatódhatnak. A Stadler úgy reméli, hogy áprilisig megszerezhetik a járművek a szükséges engedélyeket és ekkortól az utasok is igénybe vehetik az NSB új motorvonatait.
Az NSB még 2009-ben rendelt félszáz motorvonatot a Stadlertől, amelyek közül az első tízet már leszállították, ezekkel indult volna meg február végén-március elején a menetrend szerinti forgalom.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.