2012. 03. 21.

Postavonat Londonba

Európában még vannak országok, ahol járnak postavonatok. Az egyik ilyen Franciaország, ahol ráadásul a TGV-hálózaton is közlekednek a francia posta vonatai. A posta-TGV-k egyike most ráadásul Londonig is elhatolt.


Sikeres volt az Eurocarex nevű összefogás első tesztje a La Manche alatti alagútban. Az SNCF egyik posta-TGV-je tette meg a lyoni St. Exupéry pályaudvar és a londoni St. Pancras International közötti távot a párizsi Charles de Gaulle repülőtér érintésével. A 27274 számú TGV 120 tonnányi rakománnyal tette meg ezt az utat, ami hét Boeing 737-es rakományának felel meg a közlések szerint.
A vonat március 20-án 16:42-kor indult Lyonból és másnap reggel érkezett meg a brit fővárosba.
Az Eurocarex szolgáltatás előnye, fogalmaznak a működtetők, hogy lényegesen kevesebb károsanyag-kibocsátással, megbízhatóan és gyorsan jutnak célba a küldemények.
Az összefogás részese több nagy európai repülőtér, így a párizsi CDG, az amszterdami Schipol, a liegei és a lyoni légikikötő. A vonatok közlekedését az infrastruktúrákat működtető cégek, az Eurotunnel, a HS1 és Réseau Ferré de France, valamint az operátorok, azaz az SNCF és az Europorte segítik. Az együttműködés részese az Air France Cargo, a FedEx, a WFS és többek között még  Geodis is. A szolgáltatás gyorsaságát növeli, hogy nem külön teherpályaudvarokról kell elvinni a rakományt és oda kivinni, hanem a városközpontokban lévő személypályaudvarokról lehet a címzettekhez eljuttatni a darabárut. Ez azonban nem lesz igaz London esetében, ahol a Barking melletti logisztikai központ lesz a cél a jövőben – igaz, ide még mindig egyszerűbb lejutni, mint mondjuk a heathrowi reptérre.
A posta-TGV a londoni St. Pancras pályaudvaron
(fotók: Sparkyscrum / flickr via www.railforums.co.uk)

Yanick Paternotte, az Eurocarex vezérigazgatója reményének adott hangot, miszerint a növekvő üzemanyagárak mellett felismerik az emberek a nagysebességű vasúti közlekedésben rejlő lehetőségeket a személyszállításban éppúgy, mint a teherfuvarozás tekintetében.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.