2012. 03. 29.

Tíz éves az InterConnex

Tíz esztendővel ezelőtt indult el egy ígéretes magánvasúti kezdeményezés. Az InterConnex, az akkori Connex, ma Veolia-csoport távolsági járata lett a német vasúti hálózaton. Több próbálkozást is tettek a hálózat bővítésére, de egyelőre csak az eredeti Lipcse–Berlin–Rostock vonal tartja magát.




Tíz évvel ezelőtt, egészen pontosan 2002. március 1-én indult el az első InterConnex járat. A járat Németország első, teljesen piaci alapokon működő távolsági gyorsvonata lett. Kezdetben dízelmotorkocsikkal, majd később villamos vontatású ingavonatokkal szállították az utasokat Lipcse, Berlin és Rostock és Warnemünde között.
A járat eredetileg Gerából indult, azonban 2006-ban felhagyták a Gera–Lipcse szakaszt. Szó volt arról is, hogy a Zweckverbands Vogtland Lipcse és Adorf/Vogtland között közszolgáltatási szerződés keretében rendeli meg a járat közlekedését, azonban ez a menetrend szűkössége miatt végül megbukott és ugrott az évi 280 ezer eurósra tervezett hozzájárulás is.
A vonatok Berlinen belül kezdetben a Stadtbahnon át jártak. A német főváros környékén Berlin Ostbahnhof, Berlin Alexanderplatz, Berlin Friedrichstraße, Berlin Zoologischer Garten, Potsdam Rehbrücke állomásokon álltak meg. Érdekes módon, bár 2006 óta lehetőség lett volna, a magas állomáshasználati díj miatt a berlini főpályaudvaron nem álltak meg a járatok. Így volt ez 2007-ig, amikor a nyári menetrend június 10-i életbe lépésétől a vonatok az észak-déli nagyvasúti alagúton át vezető útvonalra kerültek. Ekkortól állnak meg a járatok Berlin Gesundbrunnen, és a Potsdamer Platz állomásokon a főpályaudvar mellett.
2007. június 10. óta állnak meg a berlini főpályaudvar alsó szintjén az InterConnex járatai

A vonalat a 2011-es adatok szerint évente 400 ezer utas veszi igénybe – tíz évvel ezelőtt pedig ez a szám még csak 200 ezer volt. A napi egy pár járaton annak ellenére utaznak mind többen, hogy időközben emelkedtek a jegyárak is. Azonban a DB AG a vonat közlekedésének idején nem biztosít alternatív távolsági utazási lehetőséget és a többi kapcsolat is meglehetős ritkításon ment át az utóbbi években az InterRegio-járatok megszüntetése és az IC-hálózat ritkítása nyomán.
A Connex-csoport annak idején két további vonalon is próbálkozott hasonló vonatok indításával. 2003-ban elindult a Neuss–Köln–Rostock viszonylatú vonatpár. A 912 kilométeres utat 12 óra alatt tette meg a vonat. A járatok kihasználtsága 26-45% között ingadozott, a régi, az egykori DR-állagából származó járművek nem voltak éppen csábítóak, ahogy a hosszú menetidő sem volt az. Szeptembertől próbálkoztak azzal, hogy a vonatok hat helyett négy kocsival járjanak, de még így sem jött össze a vonatonkénti 180 utas a nullszaldós működéshez. Így 2003. október 27-én leállították a járatot.
Egy másik, sikeresebb próbálkozás volt a Drezda/Zittau–Berlin–Stralsund– Binz viszonylaton közlekedő járat. A Desiro-motorvonatok 2002. december 15-én indultak el, majd 2005 végén felvették az „OstseelandExpress” nevet. A vonatok Zittau és Cottbus között a helyi közlekedési szövetség megbízása nyomán regionális járatként közlekedtek, Cottbustól északra pedig távolsági vonatként jártak. 2004 nyarától a vonatot délen a csehországi Liberecig, északon pedig Binzig hosszabbították. 2004 decemberétől már csak Berlinig mentek el a vonatok, itt a rostocki InterConnex-járathoz csatlakoztak, ráadásul csak egy héten háromszor közlekedett a járat. Végül a 2006 decemberében életbe lépett vasúti menetrendből eltűntek az InterConnex-vonatok ezen az útvonalon.
Az egyetlen sikeres viszonylat a Lipcse és Rostock között közlekedő viszonylat, az összes többi próbálkozás hosszabb-rövidebb idő után kimúlt. Az észak felé tartó járat éppen Berlin Gesundbrunnen pályaudvaról indul. A vonatot a Nord-Ostsee-Bahn kocsijaiból állították össze, hátul egy TRAXX P160AC2-es dolgozott
(a szerző felvételei)

A megmaradt egyetlen viszonylaton a vonatok az azonos cégcsoporthoz tartozó Nord-Ostsee-Bahn „married pair” személykocsijaiból és egy 146.2 sorozatú villamos mozdonyból álló szerelvénnyel közlekednek napi rendszerességgel.
Az InterConnex úttörő szerepet vállalt és a Lipcse–Rostock járatával a mai napig az egyetlen, piaci alapokon szolgáltató távolsági szereplő az állami mamut, a DB AG távolsági üzletága mellett. A többi szereplő, így például a HKX vagy a Train4You csak tervezi az indulást.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.