2012. 04. 04.

Itt a hegyesi oldal!

Megjelent a Budapest–Hegyeshalom vasútvonal virtuális kiadásának első publikus bétaváltozata. A Budapest-Keleti és Győr közötti vaspályán már vezethetünk is, ha kedvünk tartja.







Szerdán délután óta elérhető a Budapest és Győr közötti vasúti pálya az MSTS-hez. A programhoz épített fővonal néhány kompromisszumtól eltekintve nagyon jól visszaadja a győri pálya hangulatát. A számtalan egyedi objektumnak köszönhetően valóban úgy érezhetjük, hogy a MÁV „kirakatvonalán” utazunk.
A Színkeverő által készített pályának persze még vannak bevallott hiányosságai, többek között a jelzőzés sem tökéletes még.
A pályához e sorok megjelenésekor még nem találtunk használható feladatot, de a régóta várt pályához alighanem napokon belül elkészülnek az első activityk. Ezek miatt is érdemes figyelni a magyar MSTS fórumot a marci.triak.hu/msts címen.
Indulásra kész a bécsi Railjet a Keletiben – mégpedig a helyén, a 9. vágányon

Apró szépséghibák és kompromisszumok még akadnak – nemhiába jelölte a készítő is publikus bétaként a pályát

Leeresztett a „százlábú” alatt

Budapest-Ferencváros

Több száz egyedi objektum kapott helyet a pálya menténk. Ilyen például a Művészetek Palotája és mögötte a Nemzeti Színház épülete; de mellettük (a képen nem látszik) ott van a Lágymányosi Rákóczi híd is

A kettes TRAXX Győr személypályaudvarának első vágányán pihen

A pálya a mstsbphh.eoldal.hu címről érhető el. Itt jelezzük, hogy a letöltés lassú, alternatív elérési lehetőségeket a pálya fórumában találhatnak az olvasók, ahol egyben bizonnyal jelentkeznek majd az első feladatokkal is a játékostársak.
A pályával hamarosan részletesebben is foglalkozunk a RegionalBahn lapjain.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.