2012. 05. 23.

Költözne a MÁV

Visszaköltözne a régi székházába a MÁV. A jelenlegi, Könyves Kálmán körúti székháztól annak bérletére vonatkozó, előnytelen szerződés miatt búcsúzna a magyar vasúttársaság.


A Hír24 értesülései szerint 2014 májusában lejáró bérleti szerződés szerint a MÁV-csoport évente csak tíz százalékkal csökkentheti az általa használt területet a Könyves Kálmán körúti székházban. A szerződés a hírek szerint rendkívül előnytelen és költséges is. A lap szerint inkább visszaköltözne az Andrássy úti székházba, illetve a többi, korábbi telephelyére.
A vasutasok egyébként nem költöztek át teljesen a Népliget szélén épült üvegpalotába. A MÁV-START korábbi székházában, az egykori Budapesti Igazgatóság épületében működik még több szervezeti egységük is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.