2012. 05. 28.

Nosztalgiavillamosok hosszú hétvégéje

Évről évre folyamatosan fejlődik a budapesti nosztalgiaközlekedés. A hosszú évekig tartó hanyatlás után egyre gyakrabban találkozhatunk a BKV nosztalgiajárműveivel. A háromnapos ünnep alatt a BKV valamennyi üzemképes nosztalgiavillamosával utazhattak az érdeklődők.



A pünkösdi hétvége első szereplője a közlekedésbarátok között legendának számító 1074-es pályaszámú V típúsú motorkocsi. A közismertebb nevén ezres sorozatot a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság (BKVT) gyártatta 1911 és 1912 között, összesen nyolcvan motorkocsi készült a Kistarcsai Gép- és Vasútfelszerelési Gyár, illetve a Ganz üzemeiben. A villamos igen modern volt a maga korában, két 75 lóerős motor hajtotta, így a cég legforgalmasabb vonalain használták őket. A sorozat 1050 és 1079 pályaszámcsoportba tartozó tagjait 1939-ben hegyipályásra alakították át, biztonsági fékkel és sínfékkel látták el. A sorozat főleg a Moszkva térről induló hegyipályás vonalakról lett ismert.
A kerek ezres pályaszámú kocsi eredetileg 1080-as számon futott, azt a BSzKRt számozta át 1000-esre. A kocsi jelenleg a szentendrei múzeumban van az utolsó forgalmi állapota szerint felújítva

Az ezres motorkocsik hozzánőttek a máig siratott zugligeti 58-as villamoshoz. Az 1977. január 17-én bezárt vonal zugligeti végállomása közelében két ezres villamost állították ki (1043, 1061), ezekben ma büfé üzemel

Az 1000-es motorkocsikat 1958 és 1961 között acélvázasították, érdekesség, hogy a jelenlegi üzemelő nosztalgiavillamos az 1074-es utólag lett visszaalakítva favázasra. Az utolsó ezres motorkocsi 1984 december 31-én búcsúzott a 47É jelzésű éjszakai villamosról. A 1074-es jelenleg csak Budafok kocsiszín és Kamaraerdő között közlekedhet utasokkal, így tett május 26-án is.
A 1074-es érkezik Rózsavölgy felől, a villamos szinte végig teltházzal közlekedett

A kamaraerdei vonal az ország egyik legszebb villamosvonala, nosztalgiamenetek rendszeres részvevője. A Kamaraerdei Ifjúsági park végállomásra érkezik a 1074-es

 Együttállás a forgalmi kocsival
A program május 27-én gyereknapon folytatódott. Hűvösvölgyben a Gyermekvasút végállomásán a BKK, a BKV és a MÁV közös programokat szervezett, amelyre nosztalgiavillamos szállította az érdeklődőket, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között két UV-szerelvény járt félóránként. A 1956 és 1965 között gyártott típus 2007 augusztusában búcsúzott a fővárostól, azóta négy UV5-ös motorkocsi szolgálja a nosztalgiaflottát (3873, 3885, 3888, 3898). Az UV-párosokhoz óránként csatlakozott a 2A villamos Boráros téri végállomásáról érkező 436-os, és 611-es favázas motorkocsi felváltva.
Nosztalgiavillamos érkezik a Jászai Mari térre

A 436-os a 2-es villamos végállomására a néhány éve épített összekötővonalon keresztül jutott ki a Margit hídra, ahonnan a Széll Kálmán tér felé vette az irányt
A L típusú 436-os pályaszámú motorkocsit 1913-ban vásárolta a Budapesti Városi Villamos Vasút (BVVV), összesen ötvenet (még 15 kocsi készült, de ezeket az első világháború miatt csak később helyezték üzembe). A kocsikat a Schlick gyártotta, Siemens berendezésekkel. Később 2900-as (2900-2949, illetve 3000-3014) pályaszámmezőt kapták. A motorkocsikat a hatvanas években ikresítették, a sorozat Ferencváros kocsiszínből búcsúzott 1977 és 1980 között.
A 436-os még a szentendrei múzeumban, azóta Ferencváros kocsiszínben vigyáznak rá

A sorozatból két kocsi menekült meg, a jelenlegi 436-os (2900, illetve ikresítés után 2993-as pályaszámú) 1987-ben újult meg a budapesti villamosközlekedés századik évfordulója miatt (ikerpárját ekkor bontották el), illetve az egykori 480-as, amely Amszterdamba került nosztalgiavillamosnak. 2005-ben azonban visszavették a múzeumnak helyet adó kocsiszínt az azt üzemeltető egyesülettől, így a 480-as is feleslegessé vált. Végül a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület segítségével Debrecen vásárolta meg a villamost, ahol jelenleg 260-as pályaszámmal közlekedik.
Az egykori 480-as pályaszámú villamos, már mint 260-as a debreceni közlekedési társaság, a DKV telephelyén

A 611-es motorkocsit az 1000-eshez hasonlóan a BKVT vásárolta, 1907 és 1909 között. Az S típusú motorkocsit három cég, a Schlick, a Weitzer és a Ganz és társa készítette azonos kivitelben, összesen 130 készült a kocsikból. A 436-oshoz hasonlóan favázas villamosokat 1950 és 1952 között, illetve 1956-ban ikresítették. A megmaradt 38 szóló motorkocsik közül 10 Szegedre, 13 pedig Debrecenbe került, a maradékot selejtezték. Az ikresítés során 1700 és 1787-es pályaszámcsoportba kerülő motorkocsikat (a szólók 1800 és 1849 közé tartoztak) főleg Újpest környékén használták, végül 1975 és 1977 között selejtezték. A megmaradt 1714-1715-ös páros a nyolcvanas években kisebb felújítás után nosztalgiavillamosként járta a várost, de a felújítása egyre égetőbb volt. Végül a 436-oshoz hasonlóan 1987-ben újították fel, részben eredeti állapotára. Az ikerkocsi 1915-ös feléből lett a 611, az 1914 a szentendrei HÉV telephelyén várja a felújítást.
Az óránként közlekedő Széll Kálmán tér–Boráros tér nosztalgia-vonalra két motorkocsi kellett

Generációk találkozása a Széll Kálmán téren

Hétvégenként ezzel az Ikarus 630-as cabrio-busszal is utazhatunk

Idén lesz öt éve, hogy elbúcsúzott az utolsó UV, ennek megfelelően még nem számít teljes egészében nosztalgiajárműnek, de az utasok nagyon örültek az ismerős járműnek

A hűvösvölgyi villamosvonal sem szégyenkezhet, a Nagyhíd megálló a vonal egyik legszebb része

Érkezés a Széll Kálmán térre

Visszaért a 436-os is



Az UV az évek óta használaton kívül álló hurokvégállomásról indult, ahonnan egykoron az 56-os villamos is
(fotók: Óvári Péter)

Óvári Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.