2012. 06. 12.

Titkolja a wifit a MÁV

Nemrégiben tudatta a MÁV-csoport, hogy tovább bővíti mobilinternet-szolgáltatását. Az eddig csak a harmadik generációs IC-kocsikban elérhető lehetőség hamarosan közel ezer vasúti járműben jelenhet meg.





A nemrégen elindított ingyenes wifi-szolgáltatását tovább bővíti a MÁV-csoport – tudatták közleményükben. A MÁV-START az utasok visszajelzései alapján úgy döntött, hogy „jelentős fejlesztést végez az InterCity és a budapesti elővárosi forgalomban közlekedő vasúti kocsikon, hogy növelje a wifiszolgáltatásra alkalmas járművek számát. A fedélzeti, wifi szolgáltatás ingyenesen vehető majd igénybe. A bővítésnek köszönhetően évente  ötvenmillió utasnak lesz lehetősége ingyen netezni a vonatokon.
IC érkezett Debrecenbe. Ezekben a kocsikban lesz lehetőség internetezni

IC-szerelvény halberstadti vezérlőből és nem xx-67-es sorozatú kocsikból kiállítva. Ebben netezhetünk?

A közlemény szerint „fejlesztés közel 750 járművet érint, eredményeképp valamennyi InterCity kocsiban már ősszel, év végéig pedig a budapesti elővárosi vonatok jelentős részén, elérhető lesz a díjmentes wifi szolgáltatás.
A MÁV-csoport sajtókapcsolatokért felelős munkatársainak feltettük azt a kérdést, hogy ők mit értenek a „valamennyi InterCity kocsi” kitételen? Csak a xx-67-es középszámú, második generációs járműveket, vagy a Szombathely felé is közlekedő DWA és DVJ gyártású, illetve az IC-forgalomban ugyancsak aktívan szerepet vállaló egyéb DWA, DVJ, CAF és GOSA-kocsikat is bele kell érteni? Ugyancsak szerettük volna tudatni olvasóinkkal, hogy mely elővárosi vonalakon lesz lehetőség a wifi használatára, azáltal, hogy a MÁV-csoport elárulja, hogy milyen típusú elővárosi járműveken telepítik a rendszert?
Hatvan FLIRT-re lehet, hogy kerül hotspot – lehet, hogy nem. A MÁV titkolja a választ a közvélemény elől

Elővárosi szerelvény „posta-Bhv-kból”: vajon lesz rajtuk internet-hozzáférés a MÁV segítségével? A választ, ha MÁV-csoporton múlik, soha sem tudjuk meg
(fotók: Halász Péter)

Sajnos eme kérdéseinkre közel öt nap alatt sem kaptunk választ vagy türelmet kérő visszajelzést, mindössze Hackl Mónika, aki időről időre a szóvivői feladatokat is ellátja – és jelenleg a MÁV Zrt. megbízott kommunikációs igazgatója – adta tudtunkra: ő nem foglalkozik a sajtóügyekkel. (!) Ezúton is kifejezzük sajnálatunkat, hogy egy jelentős és az utasok előnyére váló lépésről nem tájékoztatja megfelelően (sőt: sehogy) a MÁV-csoport a közvéleményt.
Itt tesszük hozzá: a tisztesség úgy kívánja, hogy ha a MÁV-csoport és a sajtókommunikációt nem feladatának érző megbízott kommunikációs igazgatója úgy gondolja, hogy mégis megosztaná titkait a közönséggel, örömmel adunk helyt ennek.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.