2012. 10. 30.

Közlekedés Sandy után – kárfelmérés és újraindulás folyamatban

Az Egyesült Államok északkeleti partvidékét tegnap éjszaka elérő Sandy névre keresztelt trópusi vihar komoly károkat hagyott maga után az érintett városokban. Tegnapi cikkünk ma reggeli frissítéséhez képest eltelt az első nap a tengerentúlon, és megindult a kárfelmérés. Hogyan áll vissza a közlekedés és hol érték igazán súlyos károk a közlekedési infrastruktúrát?



A közlekedési rendszereket illetően a legsúlyosabban érintettnek a hálózati szempontból is kritikus infrastruktúrával bíró New York és környéke tűnik. Az MTA honlapján ma délután részletesebb információk láttak napvilágot, valamint a közlekedési infrastruktúráról érkező kevés „szakmai” fénykép is itt tekinthető meg, sajnos elég kis méretben. A közlemény szerint az alagutak víz alá kerültek, ennek megfelelően Manhattan elsőként az újra megnyitott hidakon vált megközelíthetővé – ezeket viszont szintén egyenként statikai vizsgálatnak kellett alávetni. A legsúlyosabb károkat a metróhálózat szenvedte el, Manhattan központjában minden metróvonal vízkárt szenvedett, egyes állomásokon (például a Manhattan déli csücskén lévő South Ferry-n) plafonig áll a víz.
Az újraindítás még a víz eltávolítása után is óriási feladat lesz: közel 600 mérföldnyi vágány, 468 metróállomás, 6200 metrókocsi vár ellenőrzésre a teljes üzem felvételéig. Ennek megfelelően elsőként a buszok állnak munkába, előreláthatóan helyi idő szerint kedden délután 17 órától. Sok helyen módosított útvonalon, és vasárnapi menetrend szerint fognak közlekedni a járatok. Szerdára viszont teljes, munkanapi menetrendet terveznek, és az első napokban ingyenesek lesznek a New York-i buszok. Ezzel párhuzamosan létrejött az iránytaxi lehetősége, ugyanis Michael R. Bloomberg, New York polgármestere, rendeletet adott, melyben engedélyezi a taxisoknak különböző úticélok felé tartó utasok felvételét. A lépést a kényszer szülte: a polgármester becslése szerint a naponta milliós utasszámot kiszolgáló metróhálózat 4-5 napos zárlatára kell felkészülni. Az elővárosi vasutak sem jártak jobban: a Manhattanbe vezető alagutakat elöntötte a víz, a várostól távolabb – főleg a New Jersey Transit és a Metro North Railroad vonalain a kidőlt fák és alámosások szorulnak elhárításra.

A légiközlekedés sem indul könnyen: bár New York fő repülőterét, a John Fitzgerald Kennedy nevét viselő légikikötőt egyes hírek szerint holnap megnyitják, ez szinte biztosan erősen korlátozott üzemet jelent majd. A nemzetközi forgalmat is bonyolító New Jersey-beli Newark repülőtér újranyitása bizonytalan, csakúgy mint
az elsősorban belföldi forgalmat bonyolító La Guardia repülőtéré, mely komoly károkat szenvedett. Ugyanide kívánkozik, hogy az összesen 16000 törölt repülőjáratból egymagában 1000-nél is többet jelentő Philadelphia-i nemzetközi repülőtér kedden délután korlátozott üzemben újraindult.

Északabbra bíztatóbb a helyzet. Bostonban újraindult a közlekedés, a metrók, buszok és elővárosi vonatok menetrend szerint járnak. Bostoni informátorunk szerint ők jobbára kimaradtak a viharból, számukra is inkább a délebbről érkező képek jelentik a szenzációt.

New York-tól nyugatra és délre már vegyesebb a kép. New Jersey-ben a jelentések szerint a vihar vasúti tartálykocsikat sodort egy autópályára. A Philadelphia környékét ellátó SEPTA járatai közül a városi buszok és villamosok kedden újraindultak, míg az elővárosi vasútvonalakon csak szerda reggel veszik fel a forgalmat – ennek oka főleg a városon kívüli részeken keresendő, nagy mennyiségű kidőlt fáról érkeztek hírek. Az Amtrak közepesen szűkszavú közleménye szerint megindult a károk felmérése, a részeleges üzem felvételéről még kedden döntés születhet. Ez már csak azért is fontos, mert az Amtrak a Northeast Corridor pályaüzemeltetője is egyben, így a Metro North (New York–New Haven), a SEPTA és a MARC (Washington–Baltimore) elővárosi járatai egy részének újraindulása is tőlük függ. A Maryland Transit Administration járatai közül a buszok, illetve Baltimore metrói újraindultak, viszont a fenti ok miatt az elővárosi vonatok indulása bizonytalan, részben az Amtrak döntésének függvénye. A szerencsére kis mértékben érintett washingtoni metró- és buszhálózaton kedden délután felvették a forgalmat, és a Dulles nemzetközi repülőtér is fogad és indít repülőjáratokat.

Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.