2012. 10. 02.

Még több TWINDEXX

Újabb öt emeletes motorvonatot rendelt a német vasút a Bombardiertől. A TWINDEXX-ek 2014 második felében állhatnak szolgálatba Meckelnburg-Vorpommern, Brandenburg és Berlin tartományokban.


Úgy tűnik, tetszik a DB AG-nak a Bombardier új emeletes motorvonata, a TWINDEXX. Ahogy arról már írtunk, a Schleswig-Holstein tartománybeli nyertes üzemeltető pályázat nyomán oda is vennének ilyen motorvonatokat; most pedig további öt darabot hívtak le egy, még 2008-ban kötött keretszerződés értelmében. Az öt új vonat a Berlin és az Északi-tenger közötti vasúti kapcsolaton, magyarul Berlin és Rostock, valamint Berlin és Stralsund között állhat majd forgalomba; de szó van a Rostock–Stralsund viszonylatról is, itt a FLIRT-eket váltanák az új járművek.
A négy és ötrészes, két motor és két-három betétkocsiból álló vonatok mindegyike alacsony belépési magasságú, a motorkocsikban pedig 36 kerékpárhelyet is kialakítanak a többcélú térben. A mozgáskorlátozottak kiszolgálása magától értetődő igény.
A betétkocsik lehetnek a most futó emeletes járművek, de újak gyártása sem akadály. A most rendelendő kocsik egyike a már ismert tisztán másodosztályú jármű; egy pedig első-másodosztályú kocsi, ahol a „bolhásban” 2+1-es ülésosztást alakítanak ki. Ebben a kocsiban lesz majd a büfészakasz is, ahol étel- és italautomaták állnak az utasok rendelkezésére.
A járművek javarészt a németországi üzemben készülnek: az összeszerelés Görlitzben, a fejlesztés pedig Hennigsdorfban zajlik. A forgóvázakat a Bombardier Siegenben lévő üzeme gyártja, a villamosberendezést azonban Svédországban rakják össze.
A Deutsche Bahn AG ötvenmillió eurót, mintegy 14 milliárd forintot fordít a szerelvények beszerzésére. A szóban forgó keretszerződés szól a távolsági TRAXX-ok és a hozzájuk tartozó ingavonatok rendeléséről; de ebből a kontingensből hívott le a már említett 16 és a mostani öt TWINDEXX-en kívül 18 emeletes kocsit is a DB AG.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.