2012. 10. 09.

Szétlopták a csabai mozdonykiállítást

Számos kisebb alkatrész tűnt el a békéscsabai mozdonykiállításról – tudatta a Viharsarok vasútja. A tolvajoknak köszönhetően lehetséges, hogy a rendezvényből a szeptember végi volt az utolsó...


A kiállított mozdonyokról összesen három Zbr-kar, azaz a mozdonyok kiegészítő fékjének vezérléséhez szükséges – levehető – kar tűnt el a kiállítás idején, emellett pedig a fűtőházban álló járművekről is lába kélt több gyári táblának. A Viharsarok vasútja csapata azt kéri a kiállítás látogatóitól, hogy segítsenek fényképeik, videofelvételeik átnézésével abban, hogy behatárolhassák, hogy mikor történtek a rongálások, ha valóban a kiállítás idején történtek. A szervezők a gerzsoltrain [kukac] gmail [pont] com címen várják az ügy tisztázását segítő információkat.
A RegionalBahn szerkesztősége elítéli a „vasútbarátok” hasonló cselekedeteit, hiszen amellett, hogy gyakorlatilag semmi másra nem jók az ilyen alkatrészek, sikerrel teszik tönkre a békés és becsületes többség szórakozását.

Frissítés 2012. október 9-én 16:35-kor:
A fentebb említett tárgyakat eltulajdonítók ultimátumot kaptak: ha október 9-én estig nem kerülnek vissza a hiányzó tárgyak, akkor az ügyben rendőrségi feljelentés születik. Emiatt pedig könnyen előfordulhat, hogy a mostani volt az utolsó békéscsabai mozdonykiállítás.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.