2012. 11. 08.

Gépcsere

A Bécs és a schwechati reptér között közlekedő gyorsvonat, a City Airport Train, azaz a CAT jó ideje saját mozdonyokkal közlekedik. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy más gépek ne fordulnának meg a járaton. Viszont az értékes mozdonyokat kár elpazarolni a Wien-Mitte és a Flughafen Wien-Schwechat állomások között rohangáló járatra.



Eredetileg a három Sisi, a 1014 005-ös, a 007-es és a 010-es lett kijelölve a három emeletes kocsiból álló ingavonat továbbítására. Azonban a gépek inkább más vonatokat továbbítottak, mint a CAT-szerelvényeket – annak ellenére, hogy drága pénzért átfényezték őket a megfelelő színekre. A Sisiket 2005-ben két Taurus váltotta: az 1116 141-es és a 142-es kapta meg a CAT-fényezést, a 1014-eseket pedig visszafestették a korábbi színterv szerint – igaz, már új ÖBB logót kaptak.
A gépek a CAT-vonatok dizájnjának változása miatt 2010-ben ismét új ruhát kaptak, valamelyest a Railjetekhez hasonló, aszimmetrikus összeállításban. Persze, ez sem jelentette azt, hogy ne fordult volna meg más gép a CAT-ek élén, hiszen napivizsgálatok vagy komolyabb javítások miatt más Taurust kellett bevetni az ÖBB-nek.
A CAT-vonatokat nem mindig a saját gépük továbbította. 2010. szeptember 19-én például a 1116 154-4-es vendégszerepelt a viszonylaton. Magyarics Zoltán felvétele Wien-Mitte állomáson készült

A CAT-vonatokon közlekedő gépek az EuroSprinterek két áramrendszerű családjába tartoznak, azaz a német nyelvterületen honos 15 kV 16,7 Hz mellett 25 kV 50 Hz alatt is képesek működni. Emiatt is döntött úgy az osztrák vasút, hogy a most használt két CAT-gépet lecseréli: a közeljövőben két, csak „németül tudó” 1016-os kerül a vonatok élére.
A 1116 142-es még a régi színterv szerinti szerelvénnyel robog Wien-Mitte felé a bécsi Geiselbergstraße megállóhelynél 2010. október 7-én

Mindeközben, ugyancsak a Geiselbergstraßénál a 1116 141-es már az új színterv szerint fényezve tolta a rövidke vonatot a repülőtér felé

Az egyik gép a 1016 014-es lesz, amely október végén már bevonult a linzi műhelybe, hogy a megfelelő javításokon átessen és új ruhában álljon szolgálatba. Őt a 1016 036-os követi majd november harmadik hetében – írja a railcolor.net. A gépek ezt követően, várhatóan a december 9-i menetrendváltással állhatnak forgalomba.
A 1016 014-1-es 2000-ben készült a Siemensnél, az ÖBB-től bérelt linzi műhelyben 20362 gyári számon. A 1016 036-4-es pedig ugyanott 2001-ben készült el és a 20384 gyári számot viseli. A 014-es szolgálatba lépése óta Salzburgban volt honos; míg a 036-os 2001 és 2010. április 1. között Wien Westbahnhof állagában volt és csak ez után került Salzburgba. Most mind a két gép visszatérhet az osztrák fővárosba.
Búcsúznak a CAT-fényezésű 1116-osok. A két áramrendszerű gépeket a csak „németül tudó” 1016-osok váltják a reptéri vonatok élén. A 1116 141-es 2010. október 1-jén érkezik a Rennweg megállóhoz

A 1116 142-es is megkapta Railjetre emlékeztető CAT-festést
(fotók: Magyarics Zoltán)

Az ÖBB lépését indokolja, hogy a december 9-én életbe lépő új, 2012-2013-as menetrendben megnövekedik a két áramrendszerű gépek iránti igény: az eddig motorvonatokkal kiszolgált Wien-Meidling–Sopron–Deutschkreutz (Sopronkeresztúr) viszonylatot összevonják a mai Wien Südbahnhof (Ostbahn)–Bratislava-Petržalka (Pozsonyligetfalu) REX-ekkel; emellett pedig a (Győr–) Hegyeshalom–Wien-Meidling Euregio-vonatok is motorvonatról mozdonyos vonatra váltanak a tervek szerint. E viszonylatok közül az előbbi, Pozsony és Sopron közötti járaton mindenképpen szükség van a két áramrendszerű gépek alkalmazására, hiszen Ebenfurthtól keletre a GYSEV hálózatán a magyarországi 25 kV 50 Hz-es áram van a felsővezetékben.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.