2012. 11. 09.

Jöhetnek a nők!

Hosszú idő után Magyarországon is rájöttek, hogy igenis lehetnek női mozdonyvezetők. Miután a DB AG, az SBB vagy éppen az ÖBB sikeresen alkalmazza a nem csak a tudásukkal, hanem mellette a szépségükkel is jeleskedő kollégákat, ideje volt kishazánkban is felülvizsgálni a régi szabályokat. Talán épp azért, mert mindkét magyar vasúttársaság első embere egy hölgy?


A MÁV és a GYSEV közös közleményben jelentette be, hogy 2013 elejétől nőket is felvesznek mozdonyvezetőnek. Bár a közlemény inkább motorvonat-vezetőt említ és az utcáról „beeső” embereknek ez alapján aligha lehet esélye. Ugyanis „a MÁV-TRAKCIÓ és a GYSEV is felhívást tesz közzé, amelyre férfiak és nők is jelentkezhetnek, az állásokra elsősorban a két vasútvállalat más munkakörben foglalkoztatott dolgozóinak jelentkezését várják” – írja a MÁV és a GYSEV közös közleményében.
Az ÖBB-nél nem félnek a kapcsolási kötelezettségtől. A fiatal Marina Knabl tolatómozdonyokon is szolgálatot teljesít Ausztriában
(fotó: www.6020online.tv)

Mint írják, eddig azért nem volt sem a MÁV, sem a GYSEV munkatársai között női mozdonyvezető, mert a járművezetők kapcsolási kötelezettségei miatt erre nem volt mód. Mint írják, „a hagyományos mozdonyoknál korábban azért nem volt erre mód, mert a szerelvények esetleges össze- illetve szétkapcsolásához jelentős súlyt (csavarkapocs) kell emelni. Bár a mostani munkavédelmi szabályok nem tartalmaznak erre vonatkozó konkrét tiltást, ez a művelet nem kimondottan ajánlott a hölgyek számára.” Nyilván a motorvonatok segéd-vonókészüléke könnyebb... Ezért is írhatja a két vasút közleményében az alábbiakat: „a korszerűbb motorvonatoknál – lévén azok központi ütköző- és vonókészülékkel felszereltek – üzemszerű működés közben nincs szükség hasonló fizikai munkára, azaz ezen járművek vezetéséhez általában nem szükséges a fent jelzett komoly fizikai teljesítmény.
A közlemény jelzi: „A MÁV-TRAKCIÓ-nál és a GYSEV-nél 2013 januárjától kezdhetik meg a tanfolyamot motorvonat-vezető gyakornokként azok, akik felvételre kerülnek. A jelentkezőknek vállalniuk kell a 13 hónapos szakmai tanfolyam elvégzését, ahol elsajátítják a dízel- és villamos motorvonat vezetésével, üzemeltetésével kapcsolatos ismereteket.
A konkrét állásajánlatok, felhívások a jövő héten jelennek meg a MÁV-TRAKCIÓ valamint a GYSEV honlapján illetve a munkavállalóknak szóló belső fórumokon.
Tehát kedves hölgy olvasóink, ha Önök éppen nem a MÁV-csoportnál vagy a GYSEV-nél dolgoznak, aligha lehet esélyük erre a tanfolyamra. Mi pedig rendkívül sajnáljuk a tanfolyamszervezés ilyesfajta megoldását, hiszen mint ahogy a két vasúttársaság írja: a legutóbbi tanfolyamra 489 jelentkező volt.
Andrea Steccanella az SBB közel száz női vezérének egyike
(fotó: SBB CFF FFS)

Az mindenesetre biztos, hogy a lépés történelmi. Mindazonáltal nem szabad elmenni amellett, hogy az SBB vagy éppen a DB AG szép számmal alkalmaz női mozdonyvezetőket és nem csak a motorvonatokat, hanem a rendes, hagyományos mozdonyokon is. Ráadásul sokszor nem is éppen a legjobb körülmények között, például zajos, koszos dízelmozdonyokon is szolgálatot teljesítenek a hölgyek a német nyelvterületen.
Ám itthon is akadnak női járművezetők: a budapesti HÉV-vonalakon több hölgy is szolgálatot teljesít motorvezetőként, tehát a hazai vasúti járművezetők között azért, ha kevesen is, de akadnak hölgyek.
A DB Regio mühldorfi telephelyén is dolgozik egy fiatal hölgy – őt kísérte el Atze Feuchtwanger

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.