2013. 01. 30.

Jöhetnek a Desirók!

Az ÖBB igazgatótanácsa mai ülésén tárgyalta az osztrák vasúttársaság motorvonat-beszerzésének ügyét és döntöttek: száz új Desiro MainLine motorvonatot rendelnek a Siemenstől. 2015-ben új korszak köszönhet be az osztrák vasúti közlekedésben – ígérik.


Ahogy arról reggel már beszámoltunk: január 30-i ülésén tárgyalta az ÖBB igazgatósága az összesen 100 motorvonat beszerzéséről szóló előterjesztést. A korábbi tender nyomán megkötött keretszerződés értelmében az ÖBB a Siemenstől rendelt ennyi Desiro MainLine motorvonatot.

A szerelvények 2015-től fokozatosan állnak forgalomba, a tervek szerint havi három szerelvényt vehetnek birtokba az utazók. A tervek szerint az elosztás maradt az eredeti, azaz a vonatok közül 35 a bécsi Schnellbahnra, 30 Alsó-Ausztriába, 18 Stájerországba és 17 Felső-Ausztriába kerül majd. Az érintett tartományok vezetői egybehangzóan pozitívan értékelték a járműbeszerzés hírét. Mindenki örömmel tekint a fejlesztés elé, hiszen korszerű, akadálymentes, klimatizált utasterű vonatokat állítanak forgalomba a jelenlegi 4020-as motorvonatok helyett, illetve mellett.

2015-től havonta három új motorvonatot állít szolgálatba az ÖBB az ígéretek szerint
(grafika: Siemens)

Doris Bures szövetségi közlekedési miniszter kifejtette: a felújított vasútállomások mellett a száz új motorvonat forgalomba állítása nyomós érv lehet amellett, hogy az utasok, különösen az ingázók a vasutat válasszák. Hozzátette: a továbbiakban is folytatják a vasúti közlekedés vonzóbbá tételét Ausztriában.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.