2013. 05. 17.

Jöhet a Deutschlandtakt

Bár meglehetősen furcsán hangzik, de igaz: Németországban nincs országos ütemes menetrend a vasutakon. A tartományok ugyan a regionális forgalomban bevezették már jobbára az ütemes rendszert, azonban a távolsági, országos hálózaton ez közel sincs így.



A német szövetségi közlekedési minisztérium a közelmúltban megvalósíthatósági tanulmány készítésére vonatkozó felhívást tett közzé. A felhívás szerint a tanulmány az országos ütemes menetrend bevezetésének lehetőségeit kell, hogy vizsgálja. A tárca szerint erre a jelenleg fennálló koalíciós szerződés is kötelezi őket. A tervek szerint a tanulmány megállapításait a tartományokkal közösen kell megfogalmazni és ellenőrizni. A dokumentumnak ki kell térnie a gazdasági, társadalmi hatások mellett az üzemviteli kérdésekre és a szükséges fejlesztésekre is.
A tanulmánynak emellett vizsgálnia kell azt is, hogy az ilyen országos ütemes menetrend szabályozása hogyan illeszkedik a hazai és az európai jogi környezethez, különös tekintettel a szabad pályahasználat kérdésére annak fényében, hogy viszonylag sok menetvonalat foglal el egy ilyen rendszerben az alapszolgáltatás.
A megvalósíthatósági tanulmány kidolgozására vonatkozó tenderre május 23-ig várja a jelentkezéseket a német tárca.

Az ICE-hálózat nagy része ütemes, azonban országos ütemes menetrendről nem beszélhetünk Németországban
(fotó: Magyarics Zoltán)

Az országos ütemes menetrend, a Deutschlandtakt bevezetése már régi álom Németországban, a civilek szorgalmazzák ennek mielőbbi kidolgozását. Eddig azonban az országos közlekedési hálózaton nem sikerült bevezetni az országos ütemes menetrendet, legfeljebb regionális, tartományi szinten sikerült csak. A regionális közlekedésben egyébként számos helyen elvárás az ütemes rendszer (jellemzően 60 vagy 120 perces alapütemekkel), ezek miatt pedig csak úgy lehet „körberajozolni” a menetrendek szerkesztésekor a regionális vonatokat, hogy a távolsági járatok is ütemesen „kénytelenek” közlekedni. Ez azonban csak egy kényszermegoldás, a tudatos, ütemes menetrendi szervezés legfeljebb csak a minőségi távolsági forgalomban, az ICE-hálózaton és az IC-vonatok egy része esetében érhető tetten. Ráadásul a tartományi, régiós ütemes menetrendek nem mindig függenek össze, illeszkednek egymáshoz. A megrendelői szervezetek gondolkodását csak a maguk területére érvényes elképzelések vezérlik, országos irányelvek hiányában ez így is marad.
Kérdés, hogy a most elkészítendő megvalósíthatósági tanulmány vajon valóban előjele az országos ütemes menetrend bevezetésének vagy mindössze arról szól, hogy valamit lobogtathasson a szaktárca, hogy miért nem lehet megvalósítani ezeket az elképzeléseket?

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.