2013. 08. 16.

Egyre elégedettebbek az utasok a vasúttal – legalábbis Ausztriában

Az osztrák szövetségi vasút az utóbbi időben látványos balesetekkel és vitatható pénzügyi hatékonyságával is felhívta magára a figyelmet, ám a legutóbbi utaselégedettségi felmérések eredményei szerint az utazóközönség értékeli a vasút személyszállítás fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseit. Mit mutatnak az ÖBB elégedettségi felmérésének és a Verkehrsclub Österreich vizsgálatának számai 2013-ban?



A Verkehrsclub Österreich (VCÖ) évente készít közvéleménykutatást a vasúton utazók körében, melynek főbb metodikai vonásait és kérdésköreit tavalyi cikkünkben már bemutattuk. Az idei "Bahntest 2013" eredményeit e hét csütörtökén publikálták, illetve idén újdonságként ugyanezen a napon az ÖBB vállalati blogján tette közzé a vasúttársaság saját utaselégedettségi felmérésének eredményeit.

A vasút szempontjából mindeképpen jó hír, hogy az összesített eredmény immár harmadik alkalmommal mutat javulást, bár a 2012-es és az idei értékek között minimális az eltérés: tavaly 2,10, idén 2,08 volt a számított összátlag. (Nem árt tudni, hogy Ausztriában a hazaihoz képest fordított elven működnek az iskolai osztályzatok, tehát az 1-es a legjobb jegy - így a jelen elemzésben is a kisebb érték a kedvezőbb.) A VCÖ felmérésében a vonatkozó kérdésre, miszerint javult-e a vasúti személyszállítás színvonala, a több mint 15000 megkérdezett 56 százaléka válaszolt igennel. Christian Kern, az ÖBB Holding igazgatótanácsának elnöke ebből az alkalomból természetesen nem fukarkodott a pozitív üzenetekkel: a vezető szerint az utasok láthatóan érzik és értékelik az ÖBB "minőségi offenzívájának" eredményeit. Természetesen Kern is elismerte, hogy vasúti személyszállítás egyes elemeinek fejlesztése továbbra is komoly feladatot jelent.

Az egyik sarkalatos pont a vonatok menetrendszerűsége - ez a változó objektív módon is jól mérhető, valamint az utasok szubjektív értékelésében is hangsúlyos elem. Idén a pontosság 1,59-es osztályzatot kapott a vasút saját felmérése szerint, míg a VCÖ adatai szerint az utasok 58%-a érezte pontosabbnak a vasutat a tavalyi évhez képest. Ez a téma már csak azért is érdekes, mert az ÖBB 2012-ben az "EU legpontosabb vasútja" kulcsüzenettel komoly reklámkampányba kezdett, idén viszont a júniusi árvizek elég komoly gyomrost vittek be a menetrendszerűségnek, főleg a távolsági vonatok vonatkozásában. Az elmúlt években ritkán volt 80% alatt a távolsági vonatok menetrendszerűsége, viszont 2013 júniusában 73% alá süllyedt ez az érték. (Összehasonlításképpen: a MÁV-START távolsági forgalomban a 80%-ot inkább alulról szokta karcolgatni, a júniusi adat pedig 60% körüli.)

Budapest felől késve érkezett Railjet-el izzad a forgalmi szolgálat, helytelenben mássza a Bécsi Erdőt a Dürrwien megállónál bokorugró Talentet előző távolsági járat. Az utasok elégedettek az ÖBB menetrendszerűségével

A járatok mennyisége az ÖBB felmérésében 2,0 pontos átlagot kapott, míg a VCÖ felmérésében az utasok 49%-a nyilatkozott úgy, hogy javult a menetrendi kínálat. Ezzel együtt az átszállási lehetőségek minőségében nem jelzett lényegi változást a VCÖ felmérése, a tavaly 2,3-al szemben idén 2,2-es osztályzatot kapott ez a kategória. Javult viszont az utasok véleménye a vonatok mellékhelyiségeinek tisztaságáról (2,4 a tavalyi 2,9-el szemben), valamint a felmérésbe idén először bekerült "általános vonattisztaság" kategória is jól szerepelt: 1,9 a tisztasági osztályzat. (Ilyenkor lenne érdekes a MÁV-START elégedettségi felméréseinek számszerű eredményeit látni, de eddig a hazai felmérésekről csak szöveges értékelés látott napvilágot, a számszerű értékeket nem publikálták.)
Érdekes módon a VCÖ felmérésben a leggyengébb, 2,9-es osztályzatot a kerékpárszállítási lehetőségek kapták, és ez a kategória tavalyhoz képest még egy tizedet romlott is. Adódik a kérdés, hogy a Railjet-vonatok számának növekedése mennyiben járult hozzá ehhez az értékhez, ugyanis ezek a szerelvények kerékpárszállítás szempontjából komoly visszalépést jelentenek a poggyászteres első osztályú kocsit továbbító ÖIC-vonatokhoz képest. Mint ismeretes, az ÖBB már el is kezdett vizsgálódni a Railjet-vezérlőkocsikan kialakítandó kerékpáros szakasz ügyében, ám a projekt egyelőre halódik - a részleteket ezen cikkünk végén olvashatják.

Ami a Railjet-ből nagyon hiányzik és egyben komoly visszalépés a hagyományos IC-szerelvényekhez képest: poggyászteres, azaz kerékpárszállításra is alkalmas első osztályú kocsi a Transalpin szerelvényében 2009 nyarán

Az ÖBB saját felmérése szerint a legnagyobb javulást felmutató területe a rendkívüli helyzetek és az ebből fakadó késések és változások kommunikációja, mely terület a tavalyi 3,4-es osztályzathoz képest idén 2,4-est kapott. Érdekes módon a VCÖ hasonló kategóriájában változatlan, 2,6-os az osztályzat, így itt valószínűleg metodikai különbségek is felelősek a két, átalában nagyon hasonló eredményeket muatató felmérés közötti lényeges eltérésért. Az ÖBB értékelése kiemeli, hogy az utasok az ügyfélszolgálat munkájában is éreztek némi javulást, ez a terület 2,35-ös osztályzatot kapott idén, a tavalyi 2,42-vel szemben. A vonatok fedélzetén idén többen érezték magukat biztonságban, a tavalyi 1,78 helyett idén 1,56-os átlagot ért el ez a kategória. (Biztonságérzet terén egy pislákoló körtékkel világított By-kocsi valószínűleg kiütné az ÖBB utasainál a Richter-skálát.) Az ülőhelykínálattal is kismértékben elégedettebbek az utasok: a tavalyi 2,13 után 1,97-et kapott ez a kategória. Tény, hogy igazi talponállós vonat vagy kapacitás szempontjából krónikusan elfuserált szerelvényforduló kevés van, de főleg a hétvégi csúcsidőszakokban azért bőven adódik zsúfoltság. A hazai helyzethez képest viszont előny, hogy a távolsági vonatokon működik a fakultatív helybiztosítás, így aki a csúcsidőszakokban állni kényszerül, az csak részben foghatja a vasútra a kényelmetlenséget.

A VCÖ felmérése további részletekkel is szolgál az utasok vasúttal szembeni elvárásaival kapcsolatban is. A három legfontosabb szempont a busz-vonat átszállási kapcsolatok megléte, a sűrű menetrend és a pontosság - ezeket a megkérdezettek 63, 58 és 52%-a tartotta fontosnak. Az utasok több mint fele említette még a késő esti vonatok szükségességét (azaz a peremidőszaki menetrendi kínálat fontosságát), az eljutás sebességét és a rövid átszállásokat. A megkérdezettek mindössze 32%-a említette a modern személykocsikat elvárásként - vajon itthon mekkora lehet ez az arány?
Ami a jövőbeni elvárásokat illeti: 91%-uk tartja fontosnak az ütemes menetrendet, 88%-uk az egységes, minden tömegközlekedési eszközre kiterjedő jegyrendszert. Az utasok 60% százaléka a vasútállomások közelében lévő parkolóhelyek, 56% pedig a kerékpártárolók számának növelését tartotta fontosnak - ez érdekes adalék a 'modal split'-et illetően.

Magyarics Zoltán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.