2013. 09. 03.

60 éves a balatonfenyvesi GV fűtőháza

Hatvanadik születésnapját ünnepli a MÁV-START kisvasútja, a balatonfenyvesi GV műhelye. Az 1953-ban átadott létesítményt a kisvasút napján, szeptember 7-én, szombaton köszöntik.


A MÁV-csoport egyetlen, még üzemelő gazdasági vasútjának napja szeptember 7-én lesz. A balatonfenyvesi GV-nél van is mit ünnepelni: hatvan évvel ezelőtt, 1953-ben adták át a kisvasúti járműtelepet. Az évforduló alkalmából 8 és 10, valamint 14 és 16 óra között a látogatók bepillanthatnak a kisvasúti telephely működésébe.
Ezen kívül 10 órától indul a „szokásos” kisvasúti napi program: térzene, majd köszöntők következnek. Az ünnepi különvonat 11 órakor indul Balatonfenyvesről Somogyszentpálra, ahol ugyancsak ünnepi program következik, majd bemutatják Somogyszentpál látványosságait. Az ünnepi különvonat 13 órakor indul vissza Balatonfenyvesre. A délután a zenéé, a fenyvesi állomáson pedig ebéd várja majd az ünneplőket.
A fenyvesi állomáson ezen felül vasúti emléktárgyakat, képeslapokat lehet vásárolni, a jegyeket gyűjtők pedig a gazdasági vasút pénztárában kéregjegy-vásárt szerveznek.
A balatonfenyvesi kisvasút honlapja a www.mav-start.hu/kisvasut címen található.

RegionalBahn információk

2 megjegyzés:

  1. Egy kis pontosítás: nem ez az egyetlen MÁV kisvasút, a Gyermekvasút is az :)

    VálaszTörlés
  2. Az egyetlen gazdasági vasút.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.