2013. 09. 27.

Hivatalosan elkészült a 30a

Elkészült a Kelenföld–Székesfehérvár vasúti vonalszakasz felújításának második üteme, a Kelenföld és Tárnok között elvégzett korszerűsítési munkálatok nettó 30,9 milliárd forintba kerültek, a beruházást Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár adta át pénteken – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.

A közel 70 kilométeres teljes Kelenföld–Székesfehérvár vonalszakasz korszerűsítésének célja az érintett települések megközelíthetőségének javítása, a vasúti személy- és áruszállítás részarányának növelése, a 7. számú főút és az M7 autópálya tehermentesítése – áll a közleményben.
Az átépítés javítja az elővárosi és régiók közti közlekedés feltételeit, gyorsítja a Velencei-tó és a Balaton térségének elérhetőségét. A Tárnok és Székesfehérvár között nettó 54,8 milliárd forint értékben felújított pályarészt tavaly decemberben adták át.
A 26 kilométeres Kelenföld–Tárnok vasúti vonalszakasz az V. páneurópai korridor és az elővárosi közlekedés egyik kimagasló forgalmat bonyolító része. A rekonstrukció során átépítették a kelenföldi, tárnoki és nagytétényi állomásokat, az albertfalvai, budafoki, Érd alsó és tétényligeti megállóhelyet. Nagytétény állomás utasforgalmi szerepét a Kastélypark nevű új megállóhely veszi át.

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, Dávid Ilona, a MÁV Zrt. vezérigazgatója, Kovács Ákos, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese és Dale A. Martin, a Siemens Magyarország Zrt. vezérigazgatója (középen balról jobbra) átvágják a nemzetiszínű szalagot a felújított Kelenföld–Tárnok vasúti vonalszakasz és az új tárnoki vasúti felvételi épület átadásán Tárnokon 2013. szeptember 27-én
(fotók: Máthé Zoltán / MTI)

Az új pályaszerkezetnek köszönhetően a vonatok az eddig lassújelekkel, 40-60 kilométeres sebességkorlátozással terhelt vonalon 120-160 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek majd, a 15,4 milliárd forintos biztosítóberendezési munkálatok év végi befejezése után.
A beruházások az Új Széchenyi Terv keretében a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként, a Kohéziós Alap (KA) társfinanszírozásával valósulnak meg.
A beruházás folytatásaként megújul az elsősorban nyaranta nagy forgalmat bonyolító, Keszthelyig tartó dél-balatoni vasútvonal is. A két ütemre bontott fejlesztés kivitelezési közbeszerzései jelenleg zajlanak. Az eljárások eredményes lezárása esetén a munkálatok jövő tavasszal megkezdődhetnek a Lepsény és Balatonszentgyörgy közötti, összesen 75 kilométeren.
A teljes Balaton-parti szakasz korszerűsítése 2015 nyarára befejeződhet. Így két év múlva akár már 80 perc alatt Siófokra, 160 perc alatt Keszthelyre érhetnek a fővárosból a vonaton utazók.

MTI

2 megjegyzés:

  1. Az első képen ,ott a hídon, ott elég ramatyul néz ki a pálya , de a felújított szakasz jó.

    Jó látni valami fejlődést.

    VálaszTörlés
  2. Velencéről haza utaztam múltkor Flirttel (az van a képen?), egész különleges érzés. Sima, csendes, mintha húznának a jégen.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.