2013. 11. 08.

Visszatérnek a drezdai Tátrák

Hivatalosan már 2010-ben elbúcsúztatták a drezdaiak a csehszlovák eredetű Tátra-villamosokat, azonban azóta is rendszeresen előveszik a láthatóan megbízható villamosokat. Jó az öreg a háznál – ismét bebizonyosodott a közmondás igazsága.




A Dresdner Verkehrsbetriebe, a DVB közölte: novembertől ismét visszatérnek a csehszlovák eredetű Tátra-villamosok a Hellerau és a Südvorstadt közötti 8-as vonalra. A döntés oka, hogy az adventi időszakban a városközpontban több villamosra van szükség a megnövekedő forgalom miatt. Ráadásul a 4-es és a 10-es villamosok visszatértek régi útvonalukra, a Borsbergstraßéra, így viszont nem elegendő a DVB jelenlegi 166 darabot számláló alacsonypadlós villamosflottája.
Mi több, az alacsonypadlós kocsik közül az első járművek lassan húsz évesek lettek, így nagyjavításuk esedékes, ami miatt ismét több kocsi esik ki a napi forgalomból. A javítások során a kocsikat ellátják az elektronikus forgalomirányító rendszer fedélzeti egységeivel is.

A hamarosan átépülő Königsbrücker Straße felől érkezik ez a kétkocsis, két motorkocsiból álló szerelvény. 2009-ben még megszokott látvány volt a 8-ason a Tátra, utolsóként ez volt a törzsvonaluk, ha nem számítjuk a műszaki egyetemet kiszolgáló E3-as jelzésű sűrítőkocsikat. Most erre a 8-asra térnek vissza a csehszlovák eredetű villamosok

A DVB a Tátrák újbóli forgalomba állítását azzal indokolja, hogy a 8-as vonalon az adventi időszakban nem olyan nagy a forgalom, mint a többi vonalon, ráadásul a mozgáskorlátozott utasok aránya is kisebb – a magaspadlós villamosokat ugyanis csak külső segítséggel használhatják ezek az utasok. A régi villamosok ismételt forgalomba állítását a mozgáskorlátozottak érdekeit képviselő szervezetekkel is egyeztette a DVB. A Tátrák tehát visszatérhettek a 8-as vonalra, ahol hétköznapokon, bizonyos fordulókat teljesítenek.

Panellakótelep villamossal: tipikus kései NDK-s motívum. A Tátrákat az 1990-es évek közepétől felváltották az alacsonypadlós típusok, mint például a képen láthat NGTD8DD. Emellett megújult a pálya és a város is – csak éppen feleakkora csinnadrattával, mint ami Magyarországon szokás a manapság

A DVB 1996-ban szerezte be az első alacsonypadlós villamosokat, a Tátrákat pedig – hivatalosan – 2010-ben vonták ki a forgalomból. Összesen 23 motor- és 8 betétkocsi maradt állományban, ezek a vésztartalékot képezik és a nosztalgiaszerelvényeket is belőlük állítják ki. Számos alkalommal tértek már vissza az öreg járművek: az egyetemi E3-as, a stadionhoz közlekedő E10-es és a vásárvárost kiszolgáló 20-as vonalon ritkán, de rendszeresen megjelennek.

Vasutat és villamost is lehet fotózni a Marienbrückén. Ilyen kétirányú NGT6DD-ZR-t viszont nem mindig, azok ugyanis ideigelnesen jártak 2009-ben a 11-es vonalán. Az 1990-es évek közepétől beszerzett alacsonypadlós kocsik első darabjai lassan főjavításra szorulnak, ez is növeli a kocsihiányt Drezdában
(fotók: Mészáros Gergely)

A drezdai T4D típusú motorkocsikat és a hozzájuk tartozó B4D típusú pótkocsikat 1967 és 1985 között szerezte be az NDK több villamosüzeme, így Drezda is. Az itt közlekedő járművek 1968 és 1984 között érkeztek. A jelenleg közlekedő, modernizált járműveket 1994 és 1997 között újították fel és látták el korszerű villamosberendezésekkel. A motorkocsik két- és háromrészes vonatokként közlekednek. Utóbbi esetben általában egy vezetőállásos motorkocsit egy vezetőállás nélküli (TB4D típusú) motorkocsi követi, majd a vonat végén közlekedik a B4D típusú pótkocsi.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.