2014. 01. 24.

Leállították a Variobahnokat

Január 23-án üzemkezdettől a potsdami ViP a tizennégy darabos Variobahn-flottából 13 szerelvényt leállítottak – közölte a közlekedési cég. A hírek szerint a kerekekkel van baj.


Január 22-én este több villamosnál a megengedhető mértékűnél nagyobb eltéréseket tapasztaltak a potsdami ViP szakemberei a szokásos ellenőrzések során. Emiatt úgy döntöttek, hogy a közlekedésbiztonság érdekében a járműtípus azonnali leállítását rendelik el. A ViP közleménye szerint különösen a váltókon való áthaladásokkor lehet kritikus a járművek biztonsága.

A 430-as pályaszámú Variobahn 2013 nyarán a Platz der Einheitnél. Kényszerpihenőre küldték őt is
(fotó: Halász Péter)

Olvier Glaser, a ViP műszaki vezetője elmondta: ahhoz, hogy egy ilyen problémát megoldjanak, szükséges volt a teljes flotta leállítása és a járművek azonnali hatályú, alapos vizsgálata. A ViP a gyártó Stadler Pankow GmbH és külső szakértők bevonásával vizsgálja az okokat és dolgozzák ki a további lépésekre vonatkozó szabályokat. Arra vonatkozóan, hogy biztonságos-e a járművek üzemeltetése az adott körülmények között, a következő hét elején tudnak megnyugtató választ adni a szakemberek, addig a típus valamennyi képviselője, a 434-es pályaszámú kocsi kivételével a kocsiszínben marad.

A ViP ismét elővette a „biztos ami biztos” alapon megtartott KT4-eseit. Óvári Péter képén a 148+248-as egység kanyarodik a főpályaudvar előtt 2010 őszén

A ViP az alacsonypadlós járműveket magaspadlós Tatra KT4Dm típusú villamosokkal és autóbuszokkal pótolja. Ehhez a ViP-nek a térségi buszos társaságok segítségét is igénybe kell vennie. A járművek átcsoportosításával igyekeztek egy vonalra koncentrálni a rendkívüli intézkedést: a 98-as villamos vonalán Potsdam-Pirschheide és a Platz der Einheit között buszok járnak; a többi szakaszon, a Platz der Einheit és Kirchsteigfeld, Marie-Juchacz-Straße között magaspadlós, jellemzően szóló Tátrák közlekednek, amelyeken azonban a fedélzeti jegyvásárlási lehetőséget – automata híján – nem biztosítja a ViP.

A 161-es pályaszámú KT4-es most szólóban segít a 98-as vonalán – 2010 őszén másik társával csatolva várta az indulást Potsdam-Pirschheide vasútállomásnál
(fotók: Óvári Péter)

Az intézkedés érdekessége, hogy a KT4-eseket régóta nem közlekedtette szólóban a ViP, így a közlekedésbarátoknak legalább örömöt jelent a szokatlan fotótéma. A ViP a 123-as, 124-es, 141-es, 144-es, 159-es és a 161-es pályaszámú villamosokat osztotta be a csonkított viszonylatra – írja a pályaszámgyűjtők nagy örömére a Tram2000 blog.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.