2014. 02. 17.

Íme a cseh Jeti

Hivatalosan is bemutatta a Siemens a ČD számára épített Railjet-vonatokat. A szerelvények nagyrészt egyeznek az osztrák változattal, ám bizonyos részletekben mégis eltérnek tőlük. Ráadásul ezeken már a gyárban kialakították a kerékpárszállítási lehetőséget.


Eggyel kevesebb elsőosztályú kocsival, de kerékpárszállítási lehetőséggel várják az utasokat a 2014-2015-ös menetrendi évadtól a ČD számára épülő Railjet-szerelvények. A Siemens bemutatta az újságíróknak is az új vonatot, amelynek belső tere lényegében csak az színekben tér el az ÖBB-s vonatokétól.

Érkezik a Siemens bécsi gyárába az első cseh Railjet

A ČD vonatai az ÖBB-s kivitelhez képest eggyel kevesebb elsőosztályú kocsival rendelkeznek: a vezérlőkocsiban a business-szakasz kisebb lett, összesen csak hat ülőhelyet foglal magában. Az elsőosztályú kocsirészekben 42 ülőhely van, míg a másodosztályon 384 fix ülőhelyet alakítottak ki. A másodosztályú kocsik száma eggyel nőtt a vonatban és a mozdony felőli kocsi végén alakították ki a kerékpárok szállítására alkalmas területet, ahol további tíz lecsapható ülés is helyet kapott. Várhatóan hasonló módon alakítják majd át az ÖBB szerelvényeit is. Érdemes megjegyezni, hogy az eredeti osztrák tervek szerint az első osztályú, illetve a business rész rovására alakították volna ki a biciklis helyeket.

A vezetőállás nem különbözik a többi Railjetétől

A tervek szerint a némileg megváltozott összeállítású Railjet-vonat az ÖBB hálózatán még februárban befejezi a próbameneteket – ezekre nem csak az üzembehelyezés során szükséges próbák miatt van szükség, hanem azért is, mert a járművek fedélzeti rendszere az ÖBB-féle járművektől eltérő szoftververzióval működik.

A Siemens műhelyében már épülnek a további ČD-Jetik
(fotók: František Vlček / MAFRA via iDnes.cz)

A tervek szerint az idei év közepén a cseh hálózaton tesztelik majd a vonatokat és 2014 decemberétől állnak forgalomba a Prága–Bécs–Graz tengelyen, ahol kétóránként biztosítanak eljutási lehetőséget. A vonatokat az ÖBB 1216 sorozatú mozdonyai továbbítják a menetrend szerinti üzemben éppúgy, mint a próbamenetek többségén is.

A vezérlőkocsiban csak hat business-hely lesz, cserében jóval több első osztályú ülést alakítottak ki – viszont az asztalok száma marad

Az étkezőkocsi marad a megszokott, de helye változik a vonatban, egyből a vezérlőkocsi után következik elsőosztályú betétkocsi híján

A másodosztályú betétkocsik is legfeljebb a színvilágukban különböznek majd az ÖBB-s rokonoktól

A mozdony felőli betétkocsi alaprajzán újdonságra bukkanhatunk: a kocsi „befalazott” végén néhány ülőhely feláldozásával alakították ki a kerékpárszállító részt, ahol tíz drótszamarat lehet majd fuvarozni, illetve tíz lecsapható ülés kapott helyet; Az ÖBB is tervezett hasonló utólagos megoldást Railjet-szerelvényein, ám legutolsó információink szerint a vezérlőkocsiban, a business-osztály rovására kialakított kerékpáros tér megvalósításának módja és ideje bizonytalan
(grafika: Siemens / ČD)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.