2014. 03. 28.

M4 – Budapest új metrója

Hosszú évek és számtalan botrány után immáron nem a „soha el nem készülő” beruházások szinonimája a budapesti M4-es metró. 2014. március 28-án 12 órakor az utasok is igénybe vehetik a Keleti pályaudvar és Kelenföld között közlekedő járatot. Megmutatjuk az új metróvonalat, kattintsanak képeinkért!




Utazásunkat kezdjük a Keleti pályaudvaron! Itt a komoly változásokon esett át a tér az elmúlt évek során. Ráadásul új helyre kerültek az eldugott utcában végállomásozó 73-as és 76-os trolik is. Most már csak a pályaudvar épületét kellene úgy igazán felújítani.

A trolik java része már a Keleti pályaudvar Kerepesi úti oldaláról indul: itt végállomásozik a 73-as és a 76-os a 80-as és a 80A mellett; de hamarosan ide kerül ma 20E, 30-as, 30A és 230-as busz végállomása is

Az aluljáróban már az új felszíni hálózat járatait hirdetik a táblák – a még nem közlekedő vonalakat ízlésesen letakarták

A BKK vadonatúj ügyfélpontja a Keleti pályaudvarra vezető lépcsők mellett. Európa közelebb került?

A pályaudvar felé nézve azért még éles a kontraszt...

Az M4-es metró (de csak ez a vonal) március 30-áig ingyenesen vehető igénybe

Az M4-es vonalon debütálnak a BKK új jegyautomatái is...

...bár nem mindegyik működik még (már?)

Az M4-es vonal állomásai mindenképpen újszerűek, világosak és kissé szokatlanok a másik két metróvonal állomásaihoz képest

Az utasok e kép elkészültekor alig fél órája használhatták a vonalat. Sok érdeklődő nézte meg az új metrót

A vonatok automata üzemben közlekednek, erről a vezető fülke melletti zöld fény is tanúskodik. A peronok szélén a Keleti pályaudvar felé sárga, Kelenföld felé kék fények jelzik a biztonsági sáv határát

A metrószerelvények belső tere azonos az M2-es vonalról ismert változatokéval

A Kálvin téren az M3-as metróhoz vezető folyosó egy része már készen volt évtizedek óta, ezt szabták át a megváltozó tervekhez

Az M3-as metróról leszálló utasok láthatják, hogy mennyire kell sietni a négyes vonalhoz

Az összekötő folyosó nagy előnye, hogy korlátokkal elválasztották egymástól a két irányba tartó tömeget. Hasznos újítás, főleg, ha a mozgólépcsők is irányhelyesen működnek a két végén a folyosónak

A szellős Kálvin téri állomáson pihen az egyik szerelvény

A peron végét lezáró kapukon még ilyen feliratok díszelegnek. Azért jobb lett volna lecserélni őket a megnyitó előtt valami ízlésesebbre

A Szent Gellért tér a jellegzetes mozaikburkolatával igazán jól néz ki. A peron szélén a sárga fénycsík jelzi, hogy a Keleti pályaudvar felé tartó vonatok vágánya mellett állunk

A Móricz Zsigmond körtéren a vágányok feletti színes burkolóelemek határozzák meg az állomás belső terét

A következő vonatok érkezését pontos órák mutatják a peronok mellett

Kelenföld végállomáson, az őrmezei, ideiglenes buszvégállomáshoz vezető kijáratnál mozgólépcsőket találunk

A vasúti vágányokhoz vezető új aluljáró már igazán európainak látszik

Korszerű és remélhetőleg üzembiztos felületen adnak információt a vonatok érkezéséről

A vasúti peronokhoz liftek...

...és mozgólépcsők is vezetnek. Az aluljárószinten minden vágányhoz új kijelzők is tartoznak

Az 1-2. vágány közötti peronon még nem működnek a vizuális utastájékoztató táblák

Hosszú évekig nem álltak meg itt vonatok, de most jut majd feladat az új peronoknak is: a Keleti pályaudvar helyett ide is érkeznek majd elővárosi vonatok hamarosan

A kelenföldi aluljáróban (és a többi helyen is) az üzlethelyiségek még üresek...

Emléktábla a peronban a kelenföldi végállomáson
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.