2014. 03. 04.

Mozdonycasting a DB-nél

Új mozdonytípusokat keres a DB AG a Niebüll és Westerland (Sylt) között közlekedő SyltShuttle vonatok számára. A mostani gépektől záros határidőn belül szeretnének elbúcsúzni.


A V160-as mozdonycsalád utolsó komolyabb flottája Észak-Németországban a Sylt szigetének közúti kapcsolatát biztosító SyltShuttle-vonatokat továbbító gépekből áll. A 215-ös, majd idővel a 218-as sorozatú gépek sűrűn, sokszor fél órás ütemben húzzák át az „útpótló vonatokat” az 1927-re elkészült, 11,3 kilométer hosszú Hindenburgdammon, amely az egyetlen szárazföldi kapcsolat Sylt szigetével.
A DB AG az elmúlt évek során már többféle mozdonytípust tesztelt, többek között a Siemens EuroRunnerjeit vagy éppen a dízelmotoros TRAXX-okat. Ezúttal is egy dízel-TRAXX próbázott, azonban ez a gép nem olyan volt, mint a korábbi: ezúttal ugyanis a DB Regio négymotoros TRAXX DE ME variánsát, a 245 007-es pályaszámú mozdonyt próbálták ki az autószállító vonatok előtt.

A próbamozdony, a 245 007-es az autószállító szerelvény élén
(forrás: shz.de)

A mozdony három napos próbaüzemet teljesített, a tervek szerint ennyi próbaüzemből már viszonylag könnyen megállapítható, hogy megfelel-e a gép az intenzív, ám viszonylag rövid távú forgalom igényeinek. A DB AG jelezte: céljuk, hogy hosszú távon minél kisebb károsanyag-kibocsátású mozdonyokkal továbbítsák a járatokat. A jelenleg alkalmazott 218-asokat 1968-tól építették, a mozdonyok gépészeti berendezései a folyamatos karbantartások, modernizálások ellenére is elöregedett, üzemeltetésük egyre gazdaságtalanabb. A TRAXX DE ME esetében itt is kiemelték, hogy a mozdony négy motorja nem vasúti, hanem nagy darabszámban gyártott, jellemzően teherautókban alkalmazott erőforrás, ezért az alkatrészellátás és üzemeltetés is könnyebb, olcsóbb lehet. (A többmotoros 245-ös sorozat műszaki és üzemeltetési részleteit a 2012-es Innotrans kapcsán már boncolgattuk.) Ráadásul az újfajta megoldásnak köszönhetően nem szükséges állandóan a teljes teljesítményt nyújtó berendezések üzemeltetése, így a két karbantartás közötti üzemidő is kibővíthető. Arra vonatkozóan, hogy mikor dönt a DB AG a SyltShuttle új mozdonyainak beszerzéséről, egyelőre nem mondott semmit sem a vasúttársaság.
A DB Regio a TRAXX DE ME-ket, melyek a 245-ös sorozatszámot kapták, Frankfurt am Main környékén és Bajorország nem villamosított fővonalain veti majd be. A típusból egyelőre húsz darabot rendeltek.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.