2014. 04. 17.

Sebesvonat indul Hamburgba!

Akár a címben foglaltakat is hallhatná az ember a berlini Zoologischer Garten, ha még létezne a DB AG-nál a sebesvonat, mint vonatnem. De már nem létezik, ellenben viszont új, regionális vonatot indított Berlin és Hamburg között a DB Regio, igaz, ez már az IRE jelzést viseli a vonatnem tekintetében.



Hét vörös-fehér személykocsi és egy fekete mozdony: ez a DB Regio új vonata Berlin és Hamburg között. Komoly várakozások előzték meg a két város között közlekedő IRE járat beindítását, hiszen ezen a viszonylaton közlekednek a legterheltebb távolsági járatok és a két város közötti távolsági buszokat üzemeltető társaságok is degeszre keresik magukat. Így hát nem is volt váratlan a DB AG lépése – elvégre egy ideje tudni lehetett a menetvonal-igénylésekből, hogy valamire készül a vasúttársaság –, hogy saját szakállára indítson egy újabb személyvonatot, amellyel azonban nem saját magának, nem az ICE-járatoknak, hanem a buszos vállalkozóknak akarnak konkurenciát csinálni.

A DB Regio saját kockázatára indított regionális vonatot Berlin és Hamburg között. Sikeres lehet?

A Berlin Ostbahnhofról induló, Stendal, Salzwedel, Uelzen érintésével Hamburg-Altona pályaudvarig közlekedő járatot nem véletlenül most indítja be az üzemeltető: arra számítanak, hogy akik a húsvéti időszakra még nem foglaltak maguknak buszos vagy éppen vonatos jegyet, azok most az új járatot használva jutnak majd el úticéljukhoz. Emellett pedig szeretnék elérni azt is, hogy az ingázók mellett az idegenforgalmat is segítse a vonat – ráadásul június 30-ától kerékpárszállítási lehetőséget is ígérnek.

A vonatok menetrendje. Alapesetben Uelzen felé mennek majd, de a nyári szünet idején – vágányzári munkák miatt – az ICE-k útvonalán robog majd a szerelvény
(grafika: DB AG)

A vonat útvonalát úgy választották meg, hogy ne csak a két végpont legyen vonzó, hanem egy napos kirándulásokra érdemes legyen a közbeeső állomásokat is felkeresni
(grafika: DB AG)

A vonat menetrendje ugyan nem igazán alkalmas a két város közötti rendszeres ingázók számára, de egy rövid városlátogatásra mindképpen megfelelő. Hétfőtől szombatig reggel hét előtt indul a vonat Berlinből és tízre ér Hamburgba; vasárnap pedig délután fél kettőkor hagyja el a szövetségi fővárost, majd az Elba partjára délután fél ötkor érkezik meg. Ellenkező irányban hétfőtől péntekig 16:36-kor indul és Berlinbe este nyolckor érkezik; szombat-vasárnap pedig este hat után indul a vonat a Spree felé, ahova 21:51-kor érkezik meg. Így a legoptimálisabb egy egynapos városlátogatásra a szombati nap, amikor közel nyolc óra szabadideje van az utasnak.
A vonatok fedélzetén egyébként mozgóbüfé működik. Ellenben érdemes figyelembe venni, hogy a kocsik nem klimatizáltak.

A vonatokon mozgóbüfé működik majd, klíma viszont nincs a kocsikban

A DB Regio közlése szerint a vonaton a DB AG által kiadott napijegy jellegű jegyek (Quer-durchs-Land-Ticket, Schönes-Wochenende-Ticket) is érvényesek, emellett pedig 19,90 euróért egy útra szóló; 29,90-ért pedig menettérti jegyeket is árulnak a csak 2. osztályú kocsikkal közlekedő vonatra. A helybiztosítás további 4,50 euró irányonként és utasonként. A tartományi jegyek és a közlekedési szövetségek által kiadott jegyfajták azonban a járaton nem érvényesek.

A jegyárakkal a buszos szolgáltatókkal szeretne konkurálni a DB Regio

A vonatjegy ára egyébként – bár a menetidő önmagában nem az – valóban versenyképesnek tűnik a buszos szolgáltatókkal szemben: a távolsági autóbuszok menetideje ugyan a szolgáltatótól és a közbenső megállásoktól függően 3 óra 10 perc körül mozog, viszont nem érintenek számos közbenső megállót, amit az IRE viszont igen. A buszos cégek a jegyeket egy irányba jó előre tervezve akár 10-15 euróért is ajánlják, de ha valaki hirtelen határozza el magát, egy mondjuk következő napi indulás esetén 22-30 eurós árakat kínálnak a szolgáltatók. Nem mellesleg összehasonlításképpen érdemes megnézni azt is, hogy az ICE-vonatok a két város közötti távot mintegy 90-120 perc alatt teszik meg. Itt kontingentált jegyet 29 (1. osztály esetében 39) eurótól kaphatunk, a normál díjszabás szerinti ár pedig 78 euró a 2. osztályon, míg a „bolhásba” 156 euróért válthatunk jegyet.

A vonatok Berlinben és Hamburgban is megállnak a fontosabb állomásokon – többek között Berlin Zoologischer Gartennél is. Ez a felvétel azonban Berlin Ostbahnhofon készült

A vonatra jegyeket a DB AG honlapján, a távolsági jegyeket is árusító automatákból (majd június 15-étől a berlini S-Bahn jegyautomatáiból is), a DB AG jegyárusító helyein és – némi felárért cserében – a vonat fedélzetén is válthatunk.
A szerelvényt a DB AG jelenleg alapesetben hét Bimz546.8 sorozatú kocsiból állítja ki, ezek közül kettőt cserélnek le június végén kerékpárok szállítására is alkalmas Bimdz sorozatú kocsira. A járművek a 2000-es évek elején megszűnt InterRegio-hálózat számára felújított kocsik, ezek komfortját nyújtják, ami a célnak egyébként tökéletesen megfelel. Ráadásul a vasútbarátok nagy örömére a kocsik ablakainak egy része lehúzható – cserében viszont nincs klímaberendezés a kocsikban.
A vonatok továbbítására a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem a DB Regio ad saját mozdonyt és nem is a DB Fernverkehrtől bérelnek járművet, hanem az MRCE-től bérbe vett ES64U2-070-es lett a járat gépe.

A vonat továbbítására az MRCE-től béreltek mozdonyt

A DB AG-nak nem ez a vonat az első próbálkozása a saját kockázatú járatok közlekedtetésére. Igaz, az eddigi próbálkozások kudarcba fulladtak, gondoljunk csak például a Berlin és Magdeburg között közlekedett IRE-párosra, amely többek között a kihasználtság hiányában szűnt végül meg két menetrendi évad után. Csak reménykedhetünk, hogy ezúttal nem lesz bukta az ötletből, viszont a versenyhelyzet mindenképpen jót tesz majd az utasoknak.

Klasszikus InterRegio-komfort az utastérben és megszokott, hagyományos utastájékoztatás a kocsik belsejében. Ez az igazi vasút!
(fotók: Jet-Foto Kranert / Deutsche Bahn AG)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.